Ne bánd meg soha, hogy szerettél,

még akkor sem, ha a végén sírtál,és nem nevettél.

Ne vedd magadra a bántó szavakat, amit kaptál.

Feledd, hogy hiába vártál.

Ne szégyelld, hogy őszintén szerettél,

és szerelemmel öleltél.

Feledd, hogy nem volt ott veled,

mikor fájdalmasan hullt a könnyed.

Te sírtál, ő nevetett, de

fordul majd a kocka, és

az élet mosolyt varázsol arcodra.

Ne feledd, minden csak átmeneti, mert

aki ma sír, az holnap nevet, mert

aki szeretni tud, azt az élet is szereti,

még akkor is, ha olykor próbára teszi.

Hittel, lehet élni, de aki csak hiteget,

azzal nincs dolgod tovább.

Engedd, had járja útját.

Ne kívánj neki soha rosszat, még akkor sem, ha

a legfájdalmasabb perceket tőle kaptad, és

lelkedben örökké érezni fogod a sebet.

Fájnak a szavak, és a tettek, pedig Te nem tettél mást,

csak szeretted, és minden szavát elhitted.

Ez, lett a Te lelki sebed.

Ne bánj semmit, amit érte tettél, hisz szerettél.

Meglátod, boldog leszel újra, mert

az élet feléd sodor majd valakit, aki

úgy fog szeretni, ahogyan ma még el sem tudod képzelni.

• Jó reggelt Misikém. Látom, nagyon gondterhelt vagy. Mi lesz veled így egész héten, ha már hétfőn reggel ilyen sok gondod van?
• Jó reggelt Pista. Látszik rajtam, hogy emésztem magam?
• Mi az, hogy látszik? Olyan vagy, mint aki a világ terheit vette magára.
• Nagy a gondom. Nem tudom, hogyan csináljam a dolgokat és most fel van adva a lecke. Döntenem kell hamarosan, de én nem akarok. Jó, ugyan a logisztikám, de kezd borulni a bili, ahogyan szokták mondani.
• Mesélj már! Felcsigáztad az érdeklődésemet. A másik dolog pedig az, hogy tudod, szívesen segítek, ha tudok. Na, mesélj.
• Zsuzsa és Gréta.
• Kik ők?
• A két nő az életemben.
• Jaj, barátom! Nekem csak egy nő van az életemben huszonöt éve. Valahol irigyellek, de mi van velük?
• Vannak nekem. Szükségem van mind a két nőre. Igaz, szeretek még flörtölgetni is közben, de ez a két nő az, akit szeretek.
• Két nőt szeretsz? Ez, ám a szerelem!
• Nem, szerelmes csak az egyikbe vagyok.
• Akkor, minek a másik?
• Nehezen érthető, tudom, de próbálom elmesélni.
• Zsuzsa a szerelmem. Imádok vele lenni és olyan csodálatos vele minden perc. Remegek testéért és remeg a testem is a fájdalomtól, ha nem vagyok vele, mert hiánya úgy fáj. Őt, nem olyan régen ismertem meg és szerelem volt első látásra. Szeretném vele leélni az életem hátralévő éveit.
• Na, mi itt a gond? Boldog ember lehetsz.
• Nem vagyok az, mert ott van Gréta is, akit már úgy mondanám ezer éve ismerek. Nagyon szeret és őrülten szerelmes belém. Sokat köszönhetek neki, mert mindig mellettem volt, ha gondom volt. Az a gond, hogy tudod őt soha nem tudtam szerelemmel szeretni, csak szeretettel. Volt egy időszak mikor azt hittem, hogy szerelmes vagyok belé, de nem az volt. Csupán, azért éreztem így iránta, mert magányos voltam és nem volt más nő az életemben. Ámítottam magam, hogy szerelmes vagyok belé, de gyakran éreztem azt, hogy nem kerek a dolog. Az ágyban sem találtuk meg a közös hangot. Bár, ő mindig azt mondta, hogy imádja, mikor egybefonódunk, de számomra csak fájdalmas pillanatok voltak. Nem kívántam őt soha. Mindent kitaláltam, hogy ne kelljen együtt lennünk. Ideges voltam, és ma is az vagyok, ha megyek hozzá, mert tudom, magamhoz kell ölelni, hisz ellenkező esetben elveszítem őt. Szegénykém, még mindig azt hiszi, hogy szeretem, bár már hónapok óta nem igazán mondom neki, hogy szeretlek. Vannak pillanatok, mikor megkérdezi, hogy mondd, miért játszol velem? Te, már nem is szeretsz engem. Nehéz ilyenkor megszólalnom.
• Nem értelek. Engedd el ezt a nőt, hisz van, akiért a szíved dobog. Nem láncolhatod magadhoz, mert ez bizony az, még ha te nem is veszed észre. Engedd, had legyen boldog ő is. Ennyivel tartozol neki, ha szeretted és sokat köszönhetsz neki. Tudod, az őszinteség nehéz, de célravezetőbb, mint az, amit csinálsz. Úgy, érzem, már nem is szeretet az, amit érzel iránta, hanem szánalom és egy kellemes érzés, amit kapsz tőle, mikor ott vagy nála.
• Nem akarom elengedni, mert amúgy egy fantasztikus nő. Jókat tudunk beszélgetni és tudom, bármikor számíthatok rá. Egyetlen nő az életemben, akiben bízhatok és tudom, soha nem hagyna magamra a bajban, de nem tudok vele élni. Egyszer volt egy kis vitánk, mert gyanakodott, hogy más nő is van az életembe. Na, nem tévedett sokat, de én tagadtam. igaz, nehéz volt megmagyarázni neki, hogy a hétvégéim mindig foglaltak és hét közben sem nagyon érek rá. Sírdogált, néha dühös volt, de szeretett, imádott tovább. Ekkor, én idegességemben azt mondtam, legyünk csak barátok. Érted, barátok, testi kapcsolat nélkül. Ó, de örültem volna, ha erre rábólintott volna, de nem. Azt mondta, ez lehetetlen. vagy velem, vagy nélkülem. Most, viszont az a gond, hogy egyre gyakrabban mondja, hogy költözzünk össze, és éljük együtt az életünket. Na, ezt nem akarom. Nehéz minden nap valamit kitalálni, hogy miért várjunk még ezzel. Remeg a léc, mert látom, ő már, ezt az állapotot nem fogja sokáig elfogadni. Ismerni is ismerem annyira, hogy egyszer úgy rám csapja az ajtót, hogy soha többé nem láthatom. Tisztában vagyok azzal is, hogy ez olyan fájdalmat okozna neki, amit talán soha nem dolgozna fel, de meg fogja tenni, még akkor is, ha belehal, mert örökké nem fog rám várni.
• Nem igazán értelek. Szakíts vele, és ott van neked a nagy szerelem.
• Ez, igaz, de Zsuzsa még nem szeretne velem élni és azt a nagy rajongást nem is érzem, mint amit Gréta részéről érzek, bár nagy a szerelem köztünk. Bizonytalan a kapcsolatunk kimenetele még és mit csinálok, ha egy napon azt mondja, nem akar többet? Grétához akkor, már nem mehetek, ha most azt mondom neki, hogy vége.
• Eddig, ahogyan mondod elég jól működtek a dolgok, akkor most mitől félsz ennyire?
• Attól, hogy Gréta elvárja, hogy lépjek.
• Lépjél!
• Nem tudok. Látom rajta, hogy emészti ez a helyzet és sokat sír mostanában, de tudod még a könnyeit sem töröltem le az utóbbi időkben, mert Zsuzsára koncentrálok. Már, háromszor kérte, hogy döntsek így vagy úgy, mert ő nem bírja így tovább, de én mindig időt kértem.
• Jóságos ég! Mit érezhetett az a nő. Tudod, az én feleségem olyan, mint a Te Grétád. Mindig mellettem volt és nem csak a jóban. Sokat köszönhetek neki. Ezért, nem csaltam meg soha. Nem vitt volna rá a lelkiismeret. Voltak szép nők az életben, akivel szívesen eltöltöttem volna néhány órát, de akkor, mindig eszembe jutott, hogy vár engem valaki odahaza, akinek én jelentem a világot és viszont. csúnya játékot űzöl barátom. Félek, hogy ahogyan mondani szokták, két szék közül a földre esel, de ezt csak magadnak köszönheted majd. Most, min agyalsz?
• A heti beosztást próbálom összehozni, úgy, hogy mindkét nő elégedett legyen.
• Na, ebben ne várd a segítségemet, mert ismered a véleményem. Inkább tedd rendbe az életedet és tiszteld azt, aki szeret és bízik benned annyira, hogy őszintén elmondod neki, hogy itt a vége. Azon, pedig ne is lepődj meg, ha nem kíván a barátod maradni. Dönts, gyorsan, mert én, már hallom, hogy csapódik az-az ajtó. Na, megyek, felhívom a feleségemet és elmondom neki, hogy mennyire szeretem. Már, biztosan izgul, hogy mi történt velem, mert tudod, hogy minden reggel mikor beérek, egyből felhívom, de most rád figyeltem barátom.

Nézel rám, mint

naiv kis lényre,ki

elhiszi minden szavad.

Boldog a lelked, mert

bármit mondasz,

nem cáfolom meg.

Csendben bólintok csupán, mert

mit is mondhatnék?

Hamis szavaidra,

mit is válaszolhatnék?

Miért szóljak?

Vitát miért szítsak,

hisz ha elmondanám,

amit érzek, és gondolok,

egyből haragos lennél, és

emelt hangon, dacosan felelnél, hogy

szavaidban kételkedni mertem, mikor

igaz minden szavad, csak

én, nem hiszek neked.

Közben, észre sem veszed,

hogy szavaid és tetteid,

egymásnak ellentmondanak.

Így, megértően bólogatok csupán, és

csend a válaszom,ami elég beszédes, csak

Te nem hallod meg, mit üzenek vele, neked.

Zsóka kerülte a beszélgetéseket. A munkahelyén is igyekezett úgy tenni, hogy szorgosan dolgozik, mert nem volt kedve kérdésekre válaszolni. A barátnőivel való találkozásokat is lemondta, ilyen, olyan indokokkal. Egyedül akart maradni a fájdalmával, mert tudta a lelkében dúló fájdalmat begyógyítani, csak ő tudja. Esténként főzött egy forró teát, majd bekuckózott. Fogta kezében a csészét és nézett maga elé, addig, míg könnyei szabad utat nem nyertek. Néha, belekortyolt az egyre hidegebb italba, minek mennyisége nem csökkent, mert könnyei gondoskodtak arról, hogy tele legyen az a csésze. Milyen boldog voltam, ezt mondogatta magának, és újra és újra, minden este lejátszódott előtte életének az a szakasza, amitől most szabadulni próbált. Hol is kezdődött? Három évvel ezelőtt, egyik este éppen egy kis közértben vásárolt. Pont a pékáruk előtt tétovázott, hogy mit is vegyen vacsorára.

• Vegye a diós csodát. Az, nagyon finom.

Hirtelen, nem is tudta honnan jön a hang. Oldalra nézett, de nem látott senkit. A férfi a háta mögött állt.

• Itt vagyok ám, ha engem keres.

Mókás fazon lehet. Ez, volt az első gondolata, miközben megfordult. Sokat nem látott a férfiból, mert sapkája jó mélyen a fejébe volt húzva.  A nyakát körbeölelő sál is egész arca közepéig fel volt húzva. A szemét látta csupán, ami olyan kedvesen mosolygott. Így, kezdődött az ő ismeretségük Pistával. A férfival összefutott esténként a közértnél, majd egy kávé mellett beszélgettek, egyre gyakrabban. Pista, elmesélte, hogy nem rég vesztette el a munkáját, és most keresi az új lehetőségeket. Kevés sikerrel. A házassága is néhány hónapja ért véget. Zsóka, hallgatta történeteit, és egyre jobban a szívébe zárta a férfit, aki a házasságból is úgy lépett ki, hogy nem kapott semmit. A férfi szemében minden találkozáskor különös csillogást látott. Pista, kedvesen udvarolt is neki. Figyelmes volt és szinte minden kívánságát leste a választott nőnek. Szerelem szövődött köztük, és két hónap után Zsóka felajánlotta, hogy Pista költözzön hozzá. Boldog napok következtek. Minden tökéletesnek tűnt, de Pistának még közel két év után sem sikerült munkát találnia. Voltak próbanapok, de vagy nem hívták vissza, vagy éppen neki nem felelt meg a munka. Zsóka, nyugtatta. Sőt, mindig azt mondta neki, hogy olyan munkát vállaljon, amit szívesen csinálna. Arról, nem mesélt a férfinak, hogy milyen nehezen tudnak egy keresetből megélni, még annak ellenére is, hogy plusz munkát vállalt. Nem szólt, mert ezt Pistának éreznie kellett. Keveset voltak együtt, mert Zsóka korán reggel elment és csak késő este ért haza. A hétvégék viszont csodálatosak voltak. Kirándultak, vagy csak lazítottak. Egy napon Pista talált munkát. Zsóka felsóhajtott, hogy most már könnyebb lesz az életük, de reményei gyorsan tovaszálltak. Kapott ugyan pénzt a férfitól, de csak töredéke volt ez csak a fizetésének. Egy alkalommal ezt szóvá is tette, hogy ez így nem igazán jó. Erre, Pista csak azt válaszolta, hogy adósságai vannak, és azt rendeznie kell. Zsóka, lenyelte a békát és többet nem hozta fel a témát. De, nem csak ez kezdte nyomni a lelkét, hanem az is, hogy kapcsolatuk kezdett megváltozni. Kevesebb volt a törődés, és a férfinak egyre több programja akadt, ahová párját nem vitte magával. Napról, napra egyre több lett a súrlódás. Egyik este, csúnyán összevesztek és Pista el is költözött, de mielőtt elment, elmondta, hogy élni szeretne még kicsit és nem kívánja magát elkötelezni. Zsóka úgy állt az előszobában, mint akit leforráztak. Ott, döbbent rá, hogy őt ez a férfi soha nem szerette, csak azért volt vele, hogy az életében keletkezett vihart átvészelje. Mikor rendszeres jövedelemhez jutott, már élni akart, de nem azzal a nővel, akinek szerelmet hazudott, és aki őt eltartotta és őszintén szerette.

Zsóka, kortyolt még a jéghideg teából, majd próbált aludni, ami az utóbbi időben egyre kevésbé sikerült, mert fájdalmát senkivel nem tudta megosztani, mert szégyellte, hogy ilyen csúnyán kihasználták és tudta, csak röhögnének rajta, hogy milyen bolond volt.

Mint összekulcsolt láncszemek, úgy

kapaszkodik lelkem, lelkedbe.

Mennék már, de nem enged.

Fájdalmas szorítással még csavar,

lelkemen egyet.

Miért oly erős a kötődés, mint az acél?

Miért akarom azt, ami már semmit nem ér?

Miért táplálom a lelkemben a reményt,

hogy egyszer ölelsz még?

Szerelmem, nem kéred rég.

Nem vagyok számodra más,

csak egy név, az ismerősök listáján.

Nevemen is, talán gondolkoznod kell, ha

fényképem véletlenül a kezedbe kerül.

Ez, lett a nagy szerelemből.

Múlt minden ma már,

csak lelkem fut, lelked után.

Tépd, szét a láncot kérlek, mert amíg

lelked kis sarkában, hagyod, hogy ott legyek,

mint valami tartalék, aki egyszer  jól jöhet még,

addig nem szabadulok láncaidból én.

Engedd, hogy boldog legyek én is, úgy ahogyan

Te is az vagy.

Én, csupán, csak átutazó voltam életedben,

akire rátaláltál keserű perceidben,és

kezem erejével,szívem őszinte szerelmével,

vezettelek oda,ahol szíved hevesen dobog újra.

Egy pillanat alatt esett össze.

Mint, egy rongyos zsák olyan lett a teste.

Mozdulatlanul fekszik.

Talán, még lélegzik.

A körülötte morajló világ, már

oly távoli számára.

Csend borul világára.

Lepereg előtte élete, minden

jó, és rossz tette.

Érzi, nincs tovább.

Eljött az indulás.

Menni kell, nincs vita.

Nyitva a mennyek kapuja.

Szólna, de már nem tud.

Mondaná,

Legyetek jók, mert,

mind így végezzük.

Neki, már késő.

Érkezik a mentő, de már késő.

De, nekünk még, talán,

van egy kis időnk szeretni.

Erőt kérni, oly nehéz,

mert gyenge testtel,

mit könnyeim tettek,

liha kis semmivé,

sebzett lélekkel kell,

imára kulcsolni kezem, és

kérni, hogy segítsen a jó Isten.

Már, nem fontos, hogy mi volt,

mi  törte össze testem, lelkem,

már, csak erőre van szükségem,

hogy túléljem.

Kezemet, imára kulcsolom, és

hozzád szólok Istenem,

Segíts nekem!

Erőt kérek Uram, nem kincset,

mert, nem vonz az engem, és

mit is érne a kincs, ha erő nincs.

Erő, erő kell a hétköznapokhoz,

ami hitet ad a nehéz napokban,

mikor sírni volna jó, de

lassan már a könnyem is elapad.

Ilyenkor, az erő életmentő.

Ezért, kérem ezt Uram, magamnak.

Adj Uram erőt, de abból jó sokat,

mert, arra most nagy szükségem van.

Köszönöm!

Emlékszel még erre a padra?

Itt, zokogtunk egymás vállára borulva,

mert úgy hozta az élet, hogy

külön kell élnem tőled.

Emlékszel?

Simogattad arcom és azt, mondtad, ne sírj kedvesem.

Leszünk mi még nagyon boldogok, és mindent kibírunk.

Tudd, hogy soha el nem engedem a kezed.

Ó, hogy simogattad ezzel a mondattal, remegő lelkem.

Alattunk a város morajlott.

Nem érdekelte a nyüzsgő világot a mi bánatunk, de

mi nagyon szerettük egymást.

Emlékszel?

Azt, mondtad megbirkózunk mindennel.

Testemet rázta a fájdalom, de Te magadhoz öleltél, és

azt mondtad, szeretlek.

Egy, örökkévalóság volt minden perc nélküled, de

végre elérkezett a nap, mikor együtt lehetnénk,de

Te, nem jöttél.

Gyenge volt szerelmünk.

Nem bírta a harcot.

Elhagytál, mert új utat találtál.

Most, itt vagyok újra.

A pad üres.

Minket vár, de tudom, nem jössz már.

Most, elsírom utolsó könnyem, és elengedlek kedves.

Búcsúzóul, majd a pad átölel engem.

Most kéne velem lenned,

úgy ahogyan, én ott voltam veled,

mikor könnyeidnek adtam vállam.

Lelked biztató szavakra volt éhes.

Én, ott voltam, és bátorítottalak téged.

Nevettem, hogy jó legyen a kedved, és

feledd, ami marja lelked.

Szorítottam a kezed, hogy érezd,

nem vagy egyedül, és elég erőd van, hogy

jóra fordítsd sorsodat.

Most, nekem kéne abból az erőből,

amit adtam, de nem szólok már,

hisz tudod, mi nyomja lelkem,

mitől könnyes a szemem.

Hallod, halk sóhajom, ami hív, de csak

szavakkal nyugtatsz, mert, mondod,

időd kevés, és abból, csak

pici rész lehet az enyém.