Nehéz azt szeretni, akit soha nem szerettek.

Aki, csak létezett csupán, vagy

eldobtak kurtán –furcsán.

Nehéz, mert nem hiszi, hogy

érzéseid őszinték és tiszták, hisz

oly sokszor csalódott már.

Szeretetet adsz,

amiről néha azt hiszi túl sok,

vagy tolakodó, vagy valamit akarsz.

Hisz, oly sokszor megtévesztették már,

szeretetet hazudva, hogy félve hisz a szóban.

Nehéz szeretni, de küzdesz,

mert örömöd,az lenne, ha

Ő boldog lenne, mert annyira szereted,

hogy sokszor, még te is alig hiszed el.

Először örül, majd eltol magától, és érzed,

hiába minden tetted, Ő már nem akar téged.

Egy idő után feladod a harcot,

mert hiába minden harcod,

napról, napra könnyesebb az arcod.

Elköszönsz tőle egy hűvös reggelen,

közben, didereg lelked, de engeded.

Ő, már nem hallja, de halkan suttogva kéred,

találja meg a szeretet, szerelmet.

Legyen boldog legalább egyszer.

Kéred az Istent, segítse Őt ebben.

Ágról, ágra szállok, mint a szabad madár.

Mindenütt ott hagyok egy inget és gatyát,

mert tudom, hogy visszatérek.

Most, éljek, amíg lehet, mert

ha a fejemhez vágják  majd, az

otthagyott ruhadarabokat, akkor

már nem kellek senkinek, és inget,

gatyát moshatok magamnak.

Hol itt vagyok, hol ott.

Éppen amihez kedvem van.

Lényeg, hogy jól érezzem magam, és

öleljenek szerelemmel,

főzzenek nekem örömmel.

Elkötelezni magam?

Ugyan minek, amíg menni tudok és várnak,

addig igába nem hajtom fejem, mert

így vagyok boldog, szabad ember.

Miért vegyem más gondját magamra?

Miért vigasztaljam, ha sír?

Nekem nevetés kell és nem könnyek.

Szabad akarok lenni, amíg csak élek.

Kérdezik sokan, a jövőre nem gondolok?

Nem.

A jelenben élek, és minden percet megélek.

Nincs holnap, mert ki tudja, hogy élek e még.

Most kell élni, amíg lehet,

most kell menni, amíg tudok,

mert tudom, boldogok, ha látnak, és

minden nap várnak.

Én, pedig ruhát válthatok,

mielőtt másfelé indulok.

Én, így vagyok boldog.

Könnyeim nem apadnak.

Fájdalmam nem múlik.

A rohanó világot,

csak kívülről szemlélem.

Napok követik egymást, de

semmi nem lesz könnyebb.

Nyújtottam kezem, de

nem szorította meg az, aki

az életemet boldogabbá tudta volna tenni,

vagy kis erőt tudott volna adni.

Lelkemre több seb nem fér már, de

nem kímél az élet,mert minden egyes percben,

egyre több könnyes fájdalommal ajándékoz meg.

Ó, Uram!

Mindig olyan erős voltam, de most oly gyenge.

Nézz le kérlek, zokogó gyermekedre.

Ott voltál velem, mikor

a legnagyobb szükségem volt rád.

Ott voltál, mikor az élet a legjobban fájt.

Nyugtattál.

Édes csókokkal halmoztál el.

Csókkal ébresztettél reggel.

Itt vagyok veled, ne félj, mondtad, míg

arcomat gyengéden simogattad.

„Számomra Te vagy a legfontosabb,

Jöhet zápor, zivatar, én ott leszek veled, és

ketten, még a mesebeli sárkányt is legyőzzük”

Egyből, mosolyt varázsoltál az arcomra.

Te, rám néztél és azt mondtad, de szép vagy.

„ Szeretlek Kedves, hagyd, hogy örökre veled legyek”

Nem is kérhettél volna tőlem ettől szebbet.

Majd, válaszként csókban forrtunk össze.

Itt, ért véget a csodálatos élet, mert

álmodtam az egészet.

Ágról, ágra szállok, mint a szabad madár.

Mindenütt ott hagyok egy inget és gatyát,

mert tudom, hogy visszatérek.

Most, éljek, amíg lehet, mert

ha a fejemhez vágják  majd, az

otthagyott ruhadarabokat, akkor

már nem kellek senkinek, és inget,

gatyát moshatok magamnak.

Hol itt vagyok, hol ott.

Éppen amihez kedvem van.

Lényeg, hogy jól érezzem magam, és

öleljenek szerelemmel,

főzzenek nekem örömmel.

Elkötelezni magam?

Ugyan minek, amíg menni tudok és várnak,

addig igába nem hajtom fejem, mert

így vagyok boldog, szabad ember.

Miért vegyem más gondját magamra?

Miért vigasztaljam, ha sír?

Nekem nevetés kell és nem könnyek.

Szabad akarok lenni, amíg csak élek.

Kérdezik sokan, a jövőre nem gondolok?

Nem.

A jelenben élek, és minden percet megélek.

Nincs holnap, mert ki tudja, hogy élek e még.

Most kell élni, amíg lehet,

most kell menni, amíg tudok,

mert tudom, boldogok, ha látnak, és

minden nap várnak.

Én, pedig ruhát válthatok,

mielőtt másfelé indulok.

Én, így vagyok boldog.

Felkeltette érdeklődésedet egy Kos?

Légy óvatos, mert percek alatt elvarázsol.

Olyan kedvesen szól és bókol, hogy

azon veszed észre magad, hogy

szerelmes is vagy.

Sőt, bele is zúgtál fülig.

A kos, egy harcos!

Tudtad?

Te is az leszel, ha belezsongsz, mert

minél jobban szereted majd, annál

jobban harcolnod kell,

főleg önmagaddal, hogy

érzéseidet kordában tartsd,

mert egy Kos számára,

rajongásod győzelem, és

ő harcolni szeret.

Ezért, légy óvatos, mert

újra harcba indulhat.

De, ha megtalálja szíve szerelmét,

azért mindent megtesz, és

olyan érzésekkel ajándékozza meg, az imádott nőt,

amiről nem is álmodtál.

A Kos önfejű.

Gyakran megy a falnak.

Hallod, ahogyan koppan.

Szóltál neki előre, de

köszönte, tanácsodat nem kérte.

Koppanás után, ne mondd neki, hogy

én megmondtam előre,mert

önérzetét sértenéd meg vele.

Ne kérdezd a múltról, mert

nem szívesen beszél róla.

A jelenben él.

Szeret álmodozni, de

egy hirtelen jött ötlet, vagy érzés miatt,

képes eldobni mindent, egy perc alatt,

nem törődve azzal, hogy mit tör össze.

Egy boldognak vélt percért,

képes tönkretenni mindent.

A Kos, ha menni akar, menni is fog.

Nincs az-az erő, ami visszatartsa.

Te, pedig sírhatsz utána zokogva.

Ő, mindig ott van, ami számára fontos, és

ahol jól érzi magát.

Ebből, soha nem enged, mert történhet bármi, Ő

ott lesz, ahol lenni akar.

Szereti, ha dicsérik, de ne vidd túlzásba, mert

azt, nem fogja díjazni.

Álomvilágot épít, amibe bele is éli magát.

Szárnyalás és zuhanás a sorsa.

Felkeltette érdeklődésedet egy Kos?

Légy óvatos, mert

lehet Te is olyan leszel, mint egy Kos.

Fejjel mész a falnak és nagyot koppansz.

De, lehet, Te leszel számára az, akit

életében mindig is keresett.

Akkor, boldog leszel, mert elkötelezi magát, mert

Te leszel számára az eszményi nő.

Ha, így történne, légy büszke a Kos szerelmére, mert

bizony igaz, hogy a Kos, nehezen kötelezi el magát.

Így, akár, mondhatsz egy hálaimát is,

hogy milyen nagy a szerencséd.

Ha, nem lennél ilyen szerencsés, akkor se keseregj,

mert barátként megmarad neked, ha akarod, mert

Ő, a jó kapcsolatokra törekszik mindenkivel,

még akkor is, ha lelkében hordozza a sebeket, amit kapott.

Eltűnik, majd felbukkan.

Megtalál, ha gondja van.

Úgy tesz, mintha el sem tűnt volna.

Egyből arról mesél, hogy mi a gondja,

segítséget, kérve, remélve.

Levegőt sem véve meséli, hogy

milyen nehéz az élete, és

segítségre lenne szüksége.

Mikor, beszélgetésünk közé ül a csend,

letörten mondja,

Jó neked, mert gondtalan az életed.

Honnan tudod, kérdezném, mikor

hogylétem felől nem is kérdeztél?

Választ vár és türelmetlen.

Tudni akarja, hogy hogyan döntöttem.

Igen válasz esetén, én

leszek a világon a legrendesebb, és

imába foglalja nevem, mert ez jár nekem.

De, ha válaszom nemleges.

Sértődötten elköszön és eltűnik újra.

Így van ez!

Kis kunyhó a falu szélén.

Ott éltek dédszüleim, réges, régen.

Ma, már hiába keresném a barátságos lakot,

már nem találnám ott.

Nagy és pompázó ház fogadja az arra járót.

Egyedül, a vén diófa ismerős, mert

nem öregedett semmit, csak nőtt.

Ágai, az ég felé mutatnak.

Ott vannak Ők, akik engem nagyon szerettek.

Milyen sokat tudna ez a vén diófa mesélni.

Leveléhez érve, édes csókok ízét adja át ölelve,

mert e levelek egy boldog szerelem ízét őrzik.

Terveket szőttek lombjai alatt és mamika vásznat.

Vesszőből kosarat is fontak.

Tarka tyúkok tojtak óriási tojásokat.

Ebből készült a finom kalács

A diófa termése adta a töltelékét.

Ó, de szerettem!

Ízét, már régóta nem érzem, de

hiányát míg élek érzem.

Daloltak is néha a fa alatt, ha

ahhoz volt kedvük, és a diófa ágai,

vidáman lengedeztek.

Karmesterei voltak az öröméneknek.

Ó, az a kis kunyhó, de nagyon hiányzik, ahol

mindig pattogott a tűz, de ha nem fűtöttek volna,

akkor is, a két ember szeretete,

befűtötte volna az egész kunyhót, ahol

két ember mindig boldog volt.

Szeretetet adtak ajándékba annak, aki

hozzájuk betért, és meleg kalácsot.

Ez volt a legnagyobb ajándék,

amit csak ember kaphat.

Ma is, sok ilyen kunyhó kéne,

mert kevés a szeretet, és sok ember fázik.

Mondd, igazán meg akartál ismerni?

Fontos volt számodra, hogy mit érzek,

mit gondolok?

Lelkem szirmait ki akartad bontani?

Mosolyom oka fontos volt számodra, vagy

csak egy görbületet láttál benne?

Ölelésem őszintén akartad, vagy

csak a játék része volt csupán?

Könnyeimet csak szemed érzékelte, vagy

lelkedet is megérintette?

Csókomat minek kérted?

Ölelésed miért adtad?

Mondd, meg akartál ismerni, vagy

csak a kíváncsiság vezetett, hogy tudd

mire lehetek jó neked?

Kisétálok a térre, hogy

könnyeimet rábízzam a szélre,

mert kezem már letörölni gyenge.

Felhő szélére ültetem bánatom,

had vigye messze.

Lelkem tovább ne eméssze.

Itt nyugalom van és béke,

mert fák ölelnek körbe.

Fájó lelkemnek ez gyógyír,

mert itt elhiszem, hogy

boldog is lehetek még.

Összetört lelkemnek ajándék a tavasz,

mert a felhők mögül előbukkan a nap,

ami mosolyra fakaszt.

Ó, milyen régen nevettem már!

De, ma fordul a kocka,

mert könnyeimet szélnek eresztem, és

feledem, ki összetörte lelkemet, mert

nem érdemli meg könnyeimet az,

akiben a legjobban bíztam, és

 úgy hagyott magamra, mikor

a legnagyobb szükségem lett volna rá, hogy

még, azt sem mondta, szia, viszlát.