Csikkszedők dala
Vedd kezedbe öreg barát, azt a kopott vén trombitát,
és játszd el rajta a csikkszedők dalát.
Játszd, hogy hajlik a test, majd, érinti a csikket,
mit mások eldobtak rég, de a csikkszedőnek ajándék.
Játszd el, hogy lenéznek sokan, mert utcáról szedem a szemetet.
Én, aki nem is olyan rég, olyan voltam, mint Ők, Ember,
de ma már kutya se vagyok, mert apró csikkektől remélek boldogságot.
Játszd el a vén trombitán, hogy valaha nekünk is volt ünnep,
mikor csillogó díszek lógtak a fán, és együtt volt a család.
Ma már az-az, ünnep, ha egy magamfajta talál egy szelet kenyeret,
mit gondolatban zsírral ken meg.
Legalább illúziója legyen, ha már hagymát sem tehet rá.
Húzd el vén zenész, féltett hangszereden,
hogy neked is csak a trombitád van már.
Oly sok hónap óta éhezel és fázol,
de a hangszeredhez ragaszkodsz, mert ő a barátod,
Ő, a mindened, és az egyetlen, ki kitartott melletted.
Tudod, hogy hamarosan meg kell válni tőle,
mert kell az érte kapott pénz élelemre,
de azt is tudod, hogy a nagy lakoma után már nincs életed tovább,
mert kitépték lelked utolsó darabját.
Játszd el karácsonyi dalunk, had legyen a mi lelkünkben is ünnep,
mert ki tudja, lesz-e még alkalmunk ünnepi fényeket nézni.
Nem baj, ha sír a hangszer, mert vele sírunk mi is.
Játszd, játszd a csikkszedők dalát!
Játszd el azoknak, kik furcsán néznek ránk, hogy ne feledd ember,
ki magasról nézel le reszkető, remegő, eltöpörödött testemre,
hogy bármit hozhat az élet, és lehet,
hogy egyszer a Te kívánságod is az lesz,
hogy valaki játssza el a csikkszedők dalát, egy öreg, vén trombitán.
