Imádom a mókusokat, de legjobban azt a mókust szerettem, akit most vittek el. Kitépték a szívem egy darabját. Könnyes szemmel néztem az én mókusom után. Milyen hű társam volt ő. Minden reggel együtt indultunk és mindig oda vitt ahová én szerettem volna menni. Soha nem hagyott cserben. Lelke volt. Most viszont nem akart menni, mert nem nagyon akart indulni. Kérette magát rendesen. Már kezdtem úgy érezni, hogy itt marad velem, de aztán hirtelen egy dacos indulással meggondolta magát. Tudom, hogy haragudott rám, mert nem simogattam meg. Minden indulás előtt megsimogattam. Legszívesebben meg is csókoltam volna, ha nem tartottam volna attól, hogy bolondnak néznek az emberek. Mókuskát, két évvel ezelőtt vettem. Először idegenkedtem tőle, mert az a vadító piros színe, nem igazán volt férfias, de megfogott és nem engedett. Így kétszáznegyvenezerért megvettem. Nem mai darab, de nekem tökéletesen megfelel. Nem vágytam soha nagy luxusra. Mindig felesleges dolognak tartottam valamire sokat költeni. Ezért a telefonom is egy olcsó kis készülék, de nekem tökéletesen megfelel. Szóval, a piros csoda a boldogságom forrása lett. Mókuska iránti imádatom miatt neveztem el őt is Mókuskának. Szerette a nevét, mert komolyan mondom, mosolygott mikor nevén szólítottam. Sok kilométert megtettünk együtt. Hét közben, munkába és haza. Hétvégeken beültem a kocsiba és elindultam arra amerre kedvem támadt. Rengeteg szép hely van ebben az országban. Minden kirándulás erővel töltött fel. A nőknél nem volt nagy szerencsém Mókuskával. Csóróságom olvasták ki belőle, mikor arra kértem őket, hogy tartsanak velem. Micike nagyon a lelkembe mászott mondataival. Kezdtek jól alakulni a dolgaink. Már a remény is kezdett ébredni arra, hogy talán megtalálom az igazi társam, de egy pillanat alatt omlott össze minden. Vasárnap volt, mikor délelőtt találkoztunk és úgy terveztük, hogy kirándulunk kicsit. Mikor viszont meglátta Mókuskát, szinte üvöltött.

- Most ezt komolyan gondolod? Ezzel a szakadt kis kocsival akarsz meghódítani? Klíma sincs benne, gondolom. Nem képzeled, hogy egész nap a homlokomat fogom törölgetni, mert egy csóróval utazgatok. Én többet érek annál, hogy egy pénztelen senkinek adjam az éveimet. Én, nem nyomorogni akarok, hanem élni. Biztosan még egy ebédet sem tudnál venni. Keress mást, ha egyáltalán létezik még olyan nő, aki ilyen csóróval szóba áll.

Még mindig a lelkembe hasít a nyíl, ha felidézem azokat a szavakat. Nem vagyok gazdag, az igaz. Most pedig végképp nem. Ezért is váltam meg Mókuskától, mert nem maradt pénzem és most munkát sem találok. Fáj, jó, hogy fáj, de átmeneti minden. Egyszer ennek is vége lesz és hiszem, hogy közel a harminchoz még fel tudom építeni az életem újra. Kilencvenezer forint. Ennyit kaptam érte. Addig kell megváltoznia a dolgoknak, míg tart a pénzem, mert ha nem javul a helyzet, akkor az én helyzetem fog romlani. Most, olyan fájdalmat érzek mókuska elvesztése miatt, hogy nincs is szívem elkölteni a pénzt. Szeretnék most is kirándulni, de nem is lehet és nincs is mivel. Egyhamar nem kocsikázok, az biztos, de egyszer talán lesz még egy mókuskám, amivel száguldozhatok és talán lesz majd egy Mókuska is, akit karjaimba zárhatok.