Zsebkendőjére csomót kötött. Úgy, ahogyan hosszú, hosszú éveken át tette, mikor valami fontos dologra akart emlékezni. Még apjától tanulta, hogy a zsebkendő, arra is jó, hogy fontos dolgokra emlékeztessen. Butaságnak gondolta mindig, hisz oly sokszor előfordult, hogy csak nézte, nézte a csomókat, de…

Mindketten belehalunk. Egymás vállára, sírva borulunk. Mélyen tudjuk, el kell engednünk egymást. Nagyon fáj, de nincs más választás. A mi utunk, itt véget ér. Ebben a fájdalomban az a szép, hogy tiszta szívvel érzünk egymás felé. Felőrölte a kapcsolatunkat a vívódás, a külső körülmények…

Előtte jászol. Ami a nagy templom előtt állt. Háta mögött a nyüzsgő élet. Ő, állt némán és nézte azt a jászolt, amit szorgos kezek építettek. Születés, csak ez jutott eszébe és az, hogy miért is született ő? Kezei fáztak. Zsebre is dugta, de az kikukucskált a lukas kabátzseben át, mint aki mindent…

Olyan lettem, mint apám. Most, ha kívülről látnám magam, akár ő is lehetnék, és kettőnket össze is keverhetném. Soha nem akartam olyan lenni, mint ő, de mégis sikerült. Nem volt ő példakép számomra soha, az biztos, mert tetteivel mindig elkeserített, és szegény anyám síró arcát láttam minden…

- Ne lökdössön már! Igyekszem én is felszállni erre a villamosra. Higgye el, az a célom, hogy velem induljon el a szerelvény. Mondom, ne böködje a hátam! - Had böködjem már! Valahogy, csak fel kell hívnom magamra a figyelmet, ha egy rég nem látott barát nem akar észrevenni! - Péter, Te vagy az?…

A nagy téren, egy nagy templom áll. Itt imádkozott minden este egy törékeny, picike nő. Egyedül jött, és egyedül ment. Szemét mindig elborították a könnyek. Ha megszólította véletlenül valaki, Ő visszamosolygott rá és válaszolt kérdésére, míg arcán végig folyt a könny. Soha, senki nem tudta, mit…