Emlékszel még erre a padra?

Itt, zokogtunk egymás vállára borulva,

mert úgy hozta az élet, hogy

külön kell élnem tőled.

Emlékszel?

Simogattad arcom és azt, mondtad, ne sírj kedvesem.

Leszünk mi még nagyon boldogok, és mindent kibírunk.

Tudd, hogy soha el nem engedem a kezed.

Ó, hogy simogattad ezzel a mondattal, remegő lelkem.

Alattunk a város morajlott.

Nem érdekelte a nyüzsgő világot a mi bánatunk, de

mi nagyon szerettük egymást.

Emlékszel?

Azt, mondtad megbirkózunk mindennel.

Testemet rázta a fájdalom, de Te magadhoz öleltél, és

azt mondtad, szeretlek.

Egy, örökkévalóság volt minden perc nélküled, de

végre elérkezett a nap, mikor együtt lehetnénk,de

Te, nem jöttél.

Gyenge volt szerelmünk.

Nem bírta a harcot.

Elhagytál, mert új utat találtál.

Most, itt vagyok újra.

A pad üres.

Minket vár, de tudom, nem jössz már.

Most, elsírom utolsó könnyem, és elengedlek kedves.

Búcsúzóul, majd a pad átölel engem.