-       Húzd, cigány, húzd cigány, húzd el a nótámat! Húzd el azt, hogy a szeme kék volt, a csókja méz volt.

-       Nem ismerem, talán, ha eldúdolná, rá ismernék.

-       Dúdolni? Nincs itt mit dúdolni. A szeme kék volt.

-       Nem ismerem, sajnálom.

-       Sajnálhatod is, mert olyan szép volt Ő. A szeme kék volt. Pincér, még egy kört, hisz ünnep az ünnep! 50 év. Hát, mit ér az egész? Egyedül ünneplem én. Ez, az igazi ajándék.

-       Isten éltesse, Uram! Fogadja el ezt az üveg pezsgőt. Ajándék Önnek, hogy megtisztelt minket és e szép napon hozzánk tért be.

-       Pezsgő és pompa, mit ér, ha ő, már soha nem lesz velem, és magány a részem. Ő, érte epedeztem éveken át. A szeme kék volt, mint a gyönyörű égbolt. Szivárványként tündökölt, amikor rám mosolygott.

-       Szivárvány! Harminc éve nem is láttam szivárványt.

-       Minden elmúlik, Uram. Minden változik és van, ami szivárványként tovaszáll. Koccintok Önnel, ha megengedi.

-       Megengedem, ha van rám ideje és nem szólítja a munkája, kötelessége.

-       Uram! Számunkra most Ön a legfontosabb. Vannak még kollégák, ők figyelnek majd a vendégekre. Én, az Öné vagyok ma estére.

-       Akkor gyere, ülj le és igyál az egészségemre, és ne urazz engem, kérlek. Tegezz, légy szíves! A nevem Pista.

-       Én, Józsi vagyok, ha megengeded. Pistám, nagyon el vagy keseredve. Nem jó ez így, hidd el! Ne így tekints a jövőre.

-       Jövő. Milyen jövő? Múltam sem volt, mert egyszer, egyetlen egyszer rosszul döntöttem, és az egész életemet tönkretettem, mert Őt, örökre elvesztettem. Tudod, a szeme kék volt. „Had maradjak veled” – kérte – „mert úgy szeretlek”, de én azt mondtam, hogy én viszont ilyen mélyen nem érzek. Ő, sírva búcsúzott, és csók nélkül távozott. Meg akart ő csókolni, csak én nem akartam. Akkor, ott csak azt kívántam, menjen, és ne sírjon utánam, mert én nem őt szerettem. Fiatal voltam, 24 éves. Egy gyönyörű barna lányért dobogott szívem. Ő, volt a nagy szerelem. Benne láttam a boldogságomat. Szerelmesek voltunk egymásba, nagyon. Megadtam neki mindent. Kényeztettem, mint egy királynőt, mert nekem Ő volt a királynő. Megtehettem, mert volt miből. Szüleim korai halála miatt sokat, nagyon sokat örököltem. Nem szenvedtem hiányt. Bármit meg tudtam venni, és szerezni, amit csak akartam. Mindemellett már nagyon jól fizető állásom is volt. Szóval kerek volt és csodálatos számomra a világ. Imádtam őt éjjel és nappal. 5évig éltünk együtt. Szép idők voltak. Simult hozzám, mint maci a mézhez. Nagyon szerettem, és 5 év alatt mindent a nevére írattam. Mikor már semmim nem volt, ő, egyszerűen kilépett az életemből. Nem tudtam felfogni, mi történt, mert én a rajongásig szerettem. Már, nem ölelt és nem csókolt. „Visszataszító féreg! Soha nem szerettelek! Taszít a tested. Kín volt veled az élet! Így, is 5 évet vártam, hogy megszerezzem azt, ami kellett nekem. Soha nem éreztem irántad semmit!” –üvöltötte felém, mikor választ kértem tettére.

-       Ott maradtam kisemmizve és lelkileg összetörve. Forgott velem a világ, rendesen. Nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik, de létezik. Mikor, magamra maradtam, na, akkor jutott eszembe Ő. Ő, aki annyira szeretett. Addig, soha nem gondoltam rá. Abban, a pillanatban és az óta is ő hiányzik, nagyon. Sokat nyomoztam utána, de megtaláltam. Egy napon ott álltam vele szemben. Rám nézett és zokogott. Át akartam ölelni, de eltolt magától. Csendesen azt mondta: „Pista! Én mindig Téged szerettelek. Soha életemben nem tudtam mást szeretni, mert az én érzéseim, a szívem nálad maradt, de oly sokat vártam arra, hogy karjaidban legyek, hogy bele fáradtam. Tudod, ha eddig szenvedve éltem, akkor most már ne változtassunk rajta. Tudtam, hogy egyszer meg fogsz keresni. Mindig éreztem, hogy eljön az a nap, mikor hiányozni fogok neked és szerelmemre vágysz majd. Késő, sajnálom. Szeretlek, míg élek és csak Téged, de késő, Pista, nagyon késő.”

-       Tudod, a szeme kék volt. Sírt, nagyon sírt. Éreztem, hogy örül nekem és legszívesebben a nyakamba ugrana, de tartotta magát a döntéséhez. Belegondoltam, hogy hányszor elgondolta már ezt a találkozást. Készült rá hosszú, hosszú éveken át. Szeretett, még akkor is. Szeretett, éreztem, de nem akart már engem. Valahol meg is éretem. Nekem akarta adni a szerelmét, de én eldobtam. Tudod, a szeme kék volt. Gyönyörű kék. A mosolya édes, mint a méz.

-       Pistám! A könnyek a szemedben most kinek szólnak?

-       Tudod, rájöttem arra, hogy rosszul döntöttem, mert azt kellett volna választanom, akinek én voltam a mindene, mert akkor én is boldog lettem volna, és ma már azt is tudom, hogy nagyon gyorsan belé tudtam volna szeretni, de én eldobtam magamtól a lehetőséget. Most, hogy nincs, tudod, nagyon hiányzik. Most, én vagyok szerelmes belé. Bele szerettem, de nagyon. Tudod, Józsikám, nem minden embernek adatik meg az, hogy rajongással szeressék, de, ha neked ez megadatik egyszer az életben, akkor gondolj arra, amit most elmeséltem neked, és viszonozd a rajongást, a szerelmet. Soha, nem dobd el magadtól a szerelmet, a boldogságot.

-       Emlékezni fogok, Pistám szavaidra, és ha valaki úgy fog szeretni engem, mint téged szerettek, ígérem neked, megfogadom tanácsodat. Sajnos, nekem még nem jött el ez a csoda az életembe.  Ígérem neked, akkor is szeretni fogom, ha a szeme zöld lesz.

-       Töröld le arcodról a könnyeket, és ünnepeljünk. Isten éltessen! Egészségedre!

-       Köszönöm! Egészségedre!

-       Húzd, cigány! Húzd el a nótámat! Azt húzd, hogy

A SZEME KÉK VOLT!