Nőnap alkalmából fogadjátok szeretettel.

Gyöngyszem a kagylóban

Egy nő életútja oly színes, mint óriási réten a mezei virágok kavalkádja. Már a születés pillanatában eldöntetik, hogy sok küzdelmes és boldog évek várnak ránk. Van, aki sikeresebb, van, aki kevésbé. Olvashatunk sikeres nőkről újságok címlapján, de minden nőnek járna egy főoldal valamelyik lapban, vagy egy könyvben néhány oldal, mert minden nő sikeres.

Minden nő egy gyöngyszem, ki kagylóba zárva születik és vagy kinyílik a kagyló, vagy nem. Akiknél szétnyílik, azok ragyognak, de sokan elrejtik magukat örökre, kagylóhéjba zárva. Te, aki olvasod a sorokat, Te is egy csoda vagy, tudtad? Nem? Kár, mert ez az igazság. Minden nő sikerre van kódolva, csak talán még alszanak a kódok. Rajta! Fejtsd meg, mert Benned a tehetség, még akkor is, ha nem hiszed el. Mindenki másban sikeres, mindenkinek más a boldogság. Van, aki csodálatosan fest, rajzol, vagy ír, vagy irányítja a divatot az általa tervezett ruhákkal. Róluk, gyakran hallhatunk és nagyobb figyelmet is kapnak, mint azok, akik a hétköznapokban zsenik.

Igen, zsenik, mert Te, aki a gyereknevelésben, a főzésben, a sütésben egy boldog család összetartásában fáradozol, zseni vagy. Igen, jár Neked a lap „a föld sikeres női” könyvben. Valamiben Te mutatsz példát, van, amit csodálatosan csinálsz. Profizmus kell a mai világban már ahhoz is, hogy egy család együtt és boldogan éljen. Profizmus kell ahhoz, hogy fájdalmunkat elrejtve nevetni tudjunk. Erő kell ahhoz, hogy a csalódásból talpra álljunk, és reményekkel tele haladjunk tovább. Senki élete nincs folyamatosan boldogság kövekkel kirakva. Olyan ez, mint mikor kocsival haladsz az autópályán, ám gyors és az út sima, de hoppá, egyszer csak jön egy kis bukkanó, amire nem számítottál, mert annak nem is kéne ott lennie.

Így telnek éveink is, mert sikerek és hullámvölgyek váltják egymást, és túl kell élni a mélypontokat úgy, hogy a célt, amit kitűztünk magunk elé, ne veszítsük szem elől. Meg kell, hogy legyen a hited, az akarásod ahhoz, hogy tudd, eléred, amit célként tűztél ki. Milyen büszkeség az, mikor az anyuka ott áll gyereke diplomaosztóján, és arcán könnycseppek, a boldogság könnyei pihennek meg, mert ott áll élete műve előtte, akiért élt. Az- az ember, akinek sikerült egyengetnie az útját, adni neki szeretetet, erőt. Nagy alkotás ez. Mindenkinek meg kell találnia azt, ami számára örömet okoz. Van, akinek az az öröm, ha végre sikerül kakaós csigát sütnie és már látja maga előtt a következő kalácsot, amiben mondjuk már aszalt gyümölcsöt képzel el, mert szerinte úgy finomabb.

Van, akit egy párkapcsolat tenne boldoggá. Soha nem felejtem el, mikor megkérdeztem a Rózsika nénit, mikor 87 éves volt és még mindig csillogó szemmel nézett 87 éves férjére, hogy számára mi volt élete nagy sikere, azt válaszolta:

• Tudod, nekem az volt a siker az életemben, hogy több mint hatvan éve tudom szeretni az én Jancsimat, és Ő is ugyanúgy érez irántam.

Számára a férje volt a siker és kettőjük boldogsága és, mikor Jancsi kezét fogta, úgy érezte, az Oszkár díj van a kezében. Mindenért sokat kell küzdeni és nagy türelem kell a várakozáshoz és hihetetlen erő, de ami a legfontosabb, az a vágy, amit Te festesz meg úgy, ahogyan festő festi vászonra a képet.

Kezedben az ecset. Te döntöd el, hogy jobbra, vagy balra, előre, vagy hátra mozgatod kezedben az ecsetet. Hidd el, csodákra vagy képes és a csoda Benned van. Fesd meg saját életed, aztán járd végig az utat, míg a végén elégedett, boldog mosoly nem ül arcodon. Ne riasszanak el a kudarcok, a lebeszélő hangok, a hitetlenkedők. Légy erős és tudd, nincs lehetetlen, de feledd a tükröt és a külsőd. Természetesen azzal is kell foglalkozni, hisz nő vagy és egy csinos ruha, jó frizura, stb. természetes igényed.

Fontos, hogy jól érezd magad a bőrödben, akkor a lelked is boldog, de nem az számít, hogy negyven, vagy száznegyven kiló vagy, az számít, ami belül van. Megkívánsz egy szelet süteményt és azt mondod, nem ehetem meg, mert akkor hízni fogok és nem eszed meg. Ne tedd! Harapj bele boldogan és élvezd az ízeket, élvezd az életet. Megérdemled. Hidd el, nem a súlyba van a siker kódolva. Légy önmagad, és bontakoztasd ki tehetséged. Dobd le a kagylóhéjat és ragyogj gyöngyként, a siker és a boldogság gyöngyeként

Tanulj azoktól, akiknek példája előtted van, a főcímekben olvasott sikeres nőktől, de tanulj a szomszéd nénitől, a lányodtól, barátnődtől, hisz Ők mindannyian adnak kapaszkodót, tudást, reményt számodra, az információkon túl.

A gyöngyök is úgy szépek, ha gyöngysorba vannak fűzve. Ez, a Föld is akkor szép, ha ragyogunk együtt, Te, meg én, Ti és mi. Színes legyen a vásznon a kép, hol arcodra süt a nap, és nem csak a nyakadon van gyöngy, hanem a lelkedben is, mert tudod, sikeres és boldog vagy.

Állt a lány a parkban. Hűvös volt, így kardigánját jó szorosan összehúzta testén. Gyomra korgott, lába is fáradt volt már kissé, de a padra nem akart leülni, mert hűvös őszi hajnalon nem szeretett volna megfázni a vizes padon. Haja szürke volt és sampont kívánt, gyomra pedig egy-két finom falatra várt. Két napja már annak, hogy megette az utolsó zsíros kenyeret. Az az egészben a legrosszabb, hogy éjszakák is vannak, melyek kínosan hosszúak és félelmetesek. Hiába gondol arra a világra, amiben élt, az íróasztalra, a meleg szobára, amiből most jól jönne egy kevéske. Véget ért minden. Egy döntés, egy tollvonás és már ott sem vagy, ahol addig minden nap vártak. Az tudja ezt átérezni csak, kinek volt már benne része és elég sokan megtapasztalhatták már sajnos. Mondta így magának, sorolva sorban a történéseket, mert kinek mondja, nem tudja.

Nincs családja, árva Ő már. A szülők két éve haltak meg egy balesetben, amit Ők akartak és okoztak, mert fejükön oly sok volt az adósság, hogy azt hitték, ez a megoldás, de nem oldottak meg semmit, csak összetörték a lány lelkét, s eldobták maguktól a lehetőséget arra, hogy egyszer jobb is lehet, de a lány sorsa mikor és hogyan fordul jóra? Munkája elvesztésével az a piciny világa is összeomlott, ami addig volt. Olyan nagyot szólt annak az aprócska világnak is a szétesése, mert a remények is tovaszálltak. Egyetlen dolog volt, ami előnyére írható és a reményre okot adó, az pedig a kora. Fiatal, még 24 éves és előtte az élet, de milyen? Hol a kiút és hogyan? Most azon gondolkodik, merre tovább, hisz fedél nincs a feje felett, mert fizetni nem tudott, s mondták, akkor máshol keresse útját.

Azóta az utca az otthona, mi büdös és barátságtalan. Hiába süt ki a nap, nem szépíti meg a poros falakat. Legalábbis Neki nem. Elfogyott az utolsó fillér is, abból volt a zsír, meg a kenyér, de most mi lesz, mert kéregetni nem tud és nem is szeretne. Fejében az a gondolat nem hagy pihenést, hogy miért utasították el oly sok helyen? Miért nem látták benne azt, ki tudna és akarna dolgozni?. Fene sem érti, mondta gyakran. Talán, ha lenne tükröm, megadná a választ, de nincs, túr közben hajába, majd kezét szagolta, és brummmm…  mondta és még testét is megrázta a felismerés, hogy hajának már nincs illata, csak szaga.

Elképzelte az óriási fürdőkádat, amiben nyakig elmerül az illatos fürdőben. Testébe beissza magát az illat és ott is marad, haja parfümtől illatos és úgy lobognak a bársonyos tincsek, ahogyan a szél repíti őket. Úgy elmerült az álomban, hogy nem is vette észre, hogy már a vizes padon ülve szőtte álmát tovább. Szorosabbra próbálta húzni a kardigánt, de az már nem engedett tovább. Könnycseppek jelentek meg arcán, majd fejét tenyerébe hajtotta és zokogott fájdalmasan.

Egy férfi régóta figyelte már a lányt, miközben ősz haját néhányszor megsimította. Talán kedvet kapott a lánytól, hogy Ő is megsimítsa néhány szál haját, de nem ezért volt a mozdulat. Ez akkor látszott tisztán, mikor a lány mellé lépett, mert újra simította fejét, de nem a haja miatt, hanem az izzadtság miatt, ami itt-ott kopaszodó fejét borította. Tétován állt a lány mellet, majd köhintett, de a lány nem vett tudomást Róla, csak zokogott vigasztalhatatlanul. A férfi köhintett újra, de most kétszer, gondolván, csak észreveszi a lány. Nem tévedett, mert a lány felemelte a fejét, majd a kardigánja ujjába megtörölte arcát.

- Sajnálom, hogy sír és nem tudom nézni, hogy egy szép, fiatal lány zokog e hajnali órán.

A lány nem szólt, csak a férfiara nézett és mintha már nem is lenne ott, lehajtotta a fejét.

- Na, nehogy folytassa, mert meghasad a szívem ha könnyeit kell néznem. Tudja, már tegnap este is láttam itt, sőt, tegnap előtt is. Hoztam reggelit Magának. Kérem, fogadja el.

Közben a férfi a táskájába nyúlt és három szendvicset és két túrós batyut tett le a padra.

- Köszönöm, nagyon kedves! – és gyorsan beleharapott az egyik szendvicsbe. A férfi szíve összeszorult, mert éhes embert már látott, de éhezőt még soha és ez nagyon megérintette.

- Ne haragudjon! – Szólt két falat között a lány. – Még meg sem köszöntem.

- Megköszönte kedves.

- Akkor segíthetek valamiben? Már csak azért kérdezem, mert  itt áll és nem mozdul. Ó én kérek elnézést, az oly ostoba gondolataimért. Ugyan, miben tudnék én segíteni? Úgy jött a gondolat, hogy nem is gondoltam át ezt az egészet.

- Ne kérjen bocsánatot, mert nincs miért. Egyen kedves! Mondja, mit szólna egy jó fürdőhöz? Szívesen átadom a fürdőszobámat.

A lány gondolkodóba esett, mert nagyon vágyott arra, hogy illatos, tiszta legyen teste, de tudta, ha a férfi lakására felmegy, tiszta testét a férfinak kell adnia. Két ok miatt is. Azért, mert a férfi ezt várja, a másik ok pedig az, hogy Őt úgy tanították, hogy amit kap, azt köszönje meg és jelen pillanatban ez számára óriási adomány. Soha nem gondolta, hogy ilyen fiatalon élelem és habos fürdő lesz a legnagyobb vágya.

- Igen, köszönöm és elfogadom!

- Nem lakom túl messze, indulhatunk is, ha gondolja.

A lány kicsit félt, mert nem akarta idegen férfinak adni testét, de tudta, mással köszönetet mondani nem tud. Barátságos kis lakása volt a férfinak. Az előszobába lépve a lány letette hátizsákját és szégyenkezve lehúzta cipőjét. A férfi a szoba felé invitálta, de a lány csak a fejét rázta.

- Inkább a fürdőszobát választanám! – Szólt halkan, kipirult arccal. A férfi elmosolyodott, majd a gardróbszekrényhez lépett s törölközőt, meg valami fehér anyagot vett elő.

- Tessék, kedves, a törölköző és egy hálóing, még szegény anyámé volt. Tudom, hogy nem mai darab, de jobbal sajnos nem szolgálhatok.

A lány megköszönte és már záródott is a fürdőszoba ajtó. A férfi még mindig mosolyogva a szobába ment és konyakot öntött magának, majd a kanapéra telepedve kortyolgatta. Itt találta a lány, mikor közel egy óra múlva a szobába lépett. A férfi végig mérte, majd még nagyobb mosoly jelent meg arcán.

- Töltsön magának valamit és jöjjön, üljön le.

- Köszönöm, de nem szoktam inni. Majd magában mondta, jöjjön, aminek jönnie kell. Fodros hálóingét egyenesre húzta és úgy viselkedett, mint egy múzsa. Szeme csillogott, ki tudja miért, arca fénylőn piros volt a pírtől és teste maga volt a tökéletes kép, de a férfinak ettől a látványtól nem festeni, vagy írni támadt kedve, mert a látványtól megmozdult nemes szerve. Észreveszi ezt a lány és illegeti magát. Csípője ring, haja leng, alakul ez, mondja halkan, majd megsimogatja a férfi arcát, hogy ezzel fokozza mosolyát. Elég egy érintés és mesél az arc, miről leolvasható a gondolat. Jó, hogy nekem adod magad. Folytatás gyanánt a férfi magához húzta a lányt és testük szorosan simult egymáshoz. Forró női mell hevíti, a már izzó férfi testet és a lány fülébe súgja, kívánlak. Enyhe mosoly a női arcon, mert büszke arra, hogy a férfi Őt akarja, mert szép a teste, de a lelke más szót kíván és oly régóta nem hallotta már. Úgy simulni test, a testhez, hogy szerelem lángja ég a testben és a lélekben és szeretlek, szó cseng a fülekben. Erre várna Ő, de hiába, marad a test varázsa.

Gondolataiból visszatérve, szemével a férfi szemét kereste újra és ajkát kínálta csókra. Ekkor a férfi óvatosan eltolta magától, miközben teste izzott a vágytól.

- Nem könnyű most nekem, mert hevesen kívánlak, de bármennyire is tökéletes vagy, nem tehetem meg, hogy engedek a testi vágynak, mert az által a lelked törném össze és arra vigyázni kell, mert így is össze van már törve. Én segíteni szeretnék Neked, mert tudom, arra van szükséged és felajánlom szerény hajlékomat, hogy újra kezdhesd életedet.

A lány szemei könnybe lábadtak és ajka köszöntet rebegett.

- Mondd, akkor mivel köszönhetem meg azt, amit értem teszel?

- Azzal, kedves, hogy boldog vagy és gyönyörű tested annak adod, akit nem csak tested, de lelked is kíván.

- Te gondolatolvasó vagy? A ki nem mondott szavaimat is hallod? Hogy van ez?-  - - Nem tudom, de nem is ez a lényeg. Az a fontos, hogy légy boldog és hidd el, van aki önzetlenül segít, mert bármennyire is szeretné, nincs kedve egy virágot tönkretenni még azelőtt, mielőtt virágba borult volna.

Kezében gyűrött ötszázast szorongatva, arcán mosollyal mélyen alszik. A régi kopott szürkés, felismerhetetlen mintájú takarója fehérre cserelve, öleli körbe testét.

Valami szépről álmodik Ő. Ő, akinek az utca az otthona és aki tegnap még boldog, boldogtalannak, kellemes ünnepeket kívánt.

Furcsa volt hallani hangját mert soha nem szólított Ő meg senkit és nem is kéregetett soha, de tegnap beszédes volt. Talán a bornak köszönhető, amit reggel talált maga mellett mikor felébredt.

Csodálkozott is nagyon hogy ki tehette oda mert nem akármilyen bor volt az. Drága nemes nedűt rejtett a palack. Először csak forgatta és talán azon gondolkodott, hogy mit is kezdjen vele, miközben remegett a keze a hidegtől és az Ő lelke is ajándékra vágyott.

Egyszer van ünnep, győzhette meg magát mert felbontotta a palackot és élvezte a szájában a testes bor ízét.

Nem kellett sok hogy a fejébe száljon mert nem igazán fogyasztott alkoholt de ez a nap más volt.

Így történhetett meg, hogy boldog ünnepeket kívánt minden arra járó idegennek.

Arca furcsa érzelmek játékát tükrözte vissza mert volt rajta mosoly és látszott az alkohol vonásokat megváltoztató rajza is de tagadhatatlanul ott voltak arcán a könnycseppek is.

Míg mint valami mantrát mondva ismételgette a köszöntő szavakat, addig gondolatai valahol máshol voltak.

Talán a szebb, boldogabb napokra gondolt és azokra kiket szíve mélyén őriz és szeret örökre.

Sokan megálltak és kis aprót adtak neki de olyan is akadt ki papírba csomagolva élelmet hozott.

Volt mandarin és banán is. Öreg nénike is táskájában keresett valamit mikor arra jártam és biztosra veszem , hogy az Ő ajándéka volt az a fehér huzat ami még békebeli módon van keményítve.

Más volt ez a nap mint a többi hisz sokan észrevették Őt és nem siettek el előtte.

Ma még mélyen alszik Ő, kezében az ötszázast szorongatva, arcán mosollyal.

Most talán boldog álmában mert tele a pocakja és gazdag is mert van ötszáz forintja.

Nem zajonganak körülötte. Mindenki csendben halad el mellette, mert talán azt szeretnék had legyen még boldog kicsit, így őrzik álmát, mert lassan elmúlik az ünnep és szembe találja magát a szürke hétköznapok valóságával.

Azzal a valósággal mikor az emberek már csak elrohannak mellette és észre sem veszik és jó ha életmódját meg nem vetik.

Véget ér lassan az ünnep és halványul a szeretet fénye és talán egy évet kell várnia arra, hogy újra összegyűrt ötszázas legyen a kezében.

Idős néni szólít meg, miközben leteszem a szatyromat amiben van kis ez-az amit adni tudok.

- Tudja kedves, hogy tegnap ott volt az éjféli misén is. Ott állt a templom kapuban és halkan imádkozott.

Vajon mit kérhetett az Úrtól az kinek nincs már senkije és az utca az otthona?

Vajon mindenki ilyen szerencsés volt aki az utcán él?

Tudom sok magányos lélek várta azt, hogy valaki beköszönjön hozzá az ünnepek alatt. Mondhatnánk Ők szerencsésebbek mint azok kik az utcán élnek mert van fedél a fejük felett de az Ő lelkük is úgy vár egy szóra egy kis szeretetre mint kiszáradt sivatagi homok az esőre.

Talán még nem késő, hogy környezetünkben megtaláljuk azokat kiknek széppé varázsolhatjuk az ünnepét egy szívből jövő kedves szóval.

Én csak azt szeretném hogy ne halványuljon a szeretet fénye és szeressünk egész évben, mert a szeretet gyógyszer, ajándék és csak rajtunk múlik, hogy mennyit adunk belőle hisz végtelen forrása a szívünkben van.