Napok és hónapok. Ünnepek és hétköznapok. Boldog és boldogtalan percek, évfordulók követik egymást és ahhoz, hogy életünk megváltozzon, elég egy pillanat.  Lehet, hogy emlék marad csak a történetből, de lehet, hogy megkapjuk azt, ami számunkra a legnagyobb boldogság.

Ezen gondolatok keringtek Zsuzsa fejében kora reggelen, mikor íróasztalát rendezgette, egy nagy cég irodaházának harmadik emeletén, ahol dolgozott. A számok világában élt nap, mint nap. Kis merengést váltott ki belőle a sok piros szív látványa, ami az óriási iroda íróasztalait borította. Tavaszi virágok és szív formájában sütemények és csokik mindenhol. Különleges nap ez a mai, hisz Valentin napi bál lesz, amit a vállalatnál minden évben megrendeznek. Éveken keresztül nem akart tudomást venni erről a napról, hisz ostobaságnak tartotta. Szeretni minden nap lehet, nem kell ahhoz ünnep, morogta minden évben. Talán az egyedüllét tette, hogy ez volt a véleménye, mert lelke mélyén Neki is jól esett volna, ha valaki azt mondja, szeretlek. Évek óta magányosan élt, mert még a régi szerelmét, Tamást, szívében már rég eltemette és mivel hosszú folyamat volt ez, a boldogságot nem is kereste. Majd jön, ha jönnie kell, szólt, ha valaki erről kérdezte és legyintett, jelezve, hogy ezzel a témát lezárta és a beszélgetést befejezte.

Most viszont nagyon várja az estét, a Valentin napi bált. A gondolttól mosoly ült ki z arcára. Lassan megfordította az asztalon a ceruzatartót, mintha zavarná az, hogy a ceruza van közelebb hozzá és nem a toll, majd belesüppedt a székébe és bekapcsolta a számítógépet. Megkeresett egy képet és a képernyőt megsimogatva emlékezni kezdett, az egy évvel ezelőtt történtekre. Közben megérkezett Fanni is, aki szintén könyvelőként dolgozott és Vele szemben ült. Köszönt Neki, majd felidézte azt a beszélgetést, ami tavaly zajlott le közöttük.

- Olyan magányosan élsz! Kéne tenni valamit, mert vénlány maradsz és besavanyodsz. – mondta Fanni egyik nap. Zsuzsa részéről a válaszismerős volt és kézmozdulatok sem maradtak el.

- Most hiába intesz le, akkor is elmondom, amit szeretnék. Óriási ez a cég. Nem igaz, hogy nem találsz magadnak valakit. Az a gond, hogy Te nem is akarsz, mert bezárod a lehetőségek ajtaját, de úgy, hogy csattanását még én is hallom. Radírozd már ki emlékezetedből Tamást örökre, mert nem érdemli meg, hogy a szívedben hordozd. Hallod?!  Ébresztő! Vár a boldogság! – mondta közben odalépett az ablakhoz és kitárta. A friss levegő úgy áramlott be, hogy simogatóan körbe táncolta Őket.

- Na, látod? Nyiss és így fog áradni feléd a boldogság. – Zsuzsa nem szólt semmit. Pár nap múlva később kezdett, mert szerelőket várt, akik vízórát cseréltek a lakásában. Igaz, azt ígérték, kilencre végeznek, de hogy is történhetett volna másként, mint általában ilyenkor lenni szokott, csak tíz után végeztek. Zsuzsa gyors léptekkel rohant a munkahelye felé, mert tizenegykor értekezlet volt és arról nem igazán lett volna szerencsés késni. Van még öt percem, egy kávét veszek gyorsan, döntötte el, mikor az épületbe lépve a nagy fali órára tekintett.

A büfében ketten voltak előtte. Így idegesen toporgott, de végre a forró kávéval a kezében elindult a lift felé. Közben táskájából próbálta a dossziékat előhúzni, hogy azzal is időt nyerjen, míg egyszer csak egy óriási csattanás, mitől keze könnyebbé vált, mert a kávé a kezéből a földre zuhant és valami útját állta.  Olyan falszerű, de sokkal puhább és isteni illatú. Cipőjén látta a kávét szétterülni, miközben idegesen felpillantott és ott állt előtte egy férfi, aki a falat képezte, aminek sikerült neki futnia.

- Sajnálom, kisasszony, de nem figyeltem!

- Én kérek bocsánatot, de, mint egy mérgezett egér rohantam, mert késésben vagyok.

Zsuzsa részéről zavart mosoly. A férfi arcán boldog mosoly viszonzásként. Viszlát, viszlát. És Zsuzsa mögött már csapódott is a lift ajtó. Ez január közepe felé történt. Érdekes módon a különös találkozás után többször összefutottak a liftnél, vagy az ebédlőben, de mosoly és köszönésen kívül nem történt semmi. Mesélte is egyik délután Fanninak, mikor pont egy franciakrémessel küzdöttek a kilók ellen, hogy olyan furcsa ez az egész, eddig soha nem láttam, most meg szinte nincs olyan nap, hogy ne fussunk össze. Lehet, hogy csak mostanában került a céghez.

- Tetszik Neked!

- Nem, nem tetszik, csak … Na, jó! Nagyon jóképű, van benne valami.

- Aha! Valami? Értem!

Teltek múltak a napok, míg elérkezett a bál napja. Szokás szerint mindenki szívekkel díszítette az asztalát és egész nap a beérkező e-mailek varázsától mosolyogtak az arcok.

- Zsuzsi! Délután bulizunk! Te is kikapcsolódsz legalább és lehet, hogy Ő is ott lesz.

- Nincs kedvem menni. Ugyan, minek bulizzak, ha egyáltalán nem vágyom rá.

- Nem kéne a főnökség haragját magadra vonni. Tudod, hogy megjegyzik, ha valaki nincs ott. Egy évig hallgathatod, hogy nem vagy csapatjátékos. Megéri?

- Tudom, ezért megyek el.

Délután hatkor kezdődött a bál. Zsuzsa, gondolta, gyorsan letudja a dolgot, szépen rámosolyog mindenkire, aki számít és már el is tűnik. Hazafelé beugrik egy kis kínaiért és a vacsora is letudva. Mosoly ide, mosolyod, különböző zenei stílusok váltották egymást. Mindenki kedvére szerettek volna járni ezzel.  Így a lakodalmastól a rock zenéig minden volt, félórás váltásokban. A mulatósnál, kék a szeme, meg, akinek nótája nincsen. Igen, a szemem kék. Nótám is van, de minek gondolni rá? Azért, hogy könnyeket csaljon a szemembe? Nem! Rock. Ahhoz meg olyan életigenlés kéne, ami most nincs bennem. Nem, nincs kedvem az egészhez, elemezte önmagának a helyzetet.

Rengeteg süti csalogatta kóstolásra, de nem igazán kívánta, de egy óriási csoki szívnek nem tudott ellenállni, olyan szép volt. Ragyogott a csoki rajta és alig várta, hogy beleharapjon. A csoki szívért nyúlt, miközben órájára pillantott és látta, hogy kilenc lesz öt perc múlva. Így elment az idő? Mélyen elgondolkozhattam, mert nem is vettem észre. Szokás szerint kilenckor kezdődött a keringő. Ilyenkor minden férfi azt a nőt kérte fel táncolni, aki szívének a legkedvesebb. Gyorsan szalvétára teszem a sütit és már itt sem vagyok.

Piros szalvétára helyezte a sütit és a kijárat felé indult, de hirtelen elhatározással leemelte a szalvétáról a szívet és nagyot harapott bele. Ó, de finom! Boldogságot okozott Neki az íz harmónia. Kénytelen vagyok még harapni belőle, olyan jó, és harapott. Pont a kilincset érintette keze, hogy elhagyja a termet, mikor háta mögött valaki megszólalt.

- Kisasszony! Felkérhetem?

Megfordult és ott állt Ő, kit várt lelkében, de nem hitte, hogy összefutnak.

- Én! Én! – nem igazán tudott megszólalni, mert szája tele volt a süteménnyel. A férfi rámosolygott, majd a zsebébe nyúlt és elővette zsebkendőjét és Zsuzsa felé nyújtotta.

- Parancsoljon!

- Jó ég! Csak nem csokis a szám? – a férfi nem szólt, csak mosolygott. Zsuzsa gyorsan megtörölte száját, miközben köszönömöt mondott.

- Szeretném, ha elfogadná a virágomat.

A férfi előre emelte a háta mögött várakozó jobb kezét, amiben egy csodálatos orchidea volt bársony szalagra kötve. Óvatosan a nő kezére kötötte és az orchidea karkötőként ékeskedett Zsuzsa kezén.

- Csodálatos, köszönöm!

- Nem szerettem volna, ha tánc közben meg kellett volna válnia a virágtól, ezért gondoltam, így velünk lehet.

Boldog tánc volt. Szemükben csillogott a fény. A bál után sétáltak még a Duna parton. Csodálatos Valentin nap volt. Ennek ma lesz egy éve, mondta és megsimogatta a monitort, amin az orchidea karkötő volt.

- Zsuzsi! Hoztam sütit. Gyere, kóstoljuk meg, olyan pompásan nézettei, hogy nem tudtam otthagyni. Fanni bontani kezdte a selyempapírba csomagolt csodát Hamarosan óriási csoki szív bukkant elő.

- Na, kóstold! Este bál! Ugye, jöttök? – Zsuzsa arcára óriási mosolyt varázsolt a csoki szív látványa.

- Természetes! Ki nem hagynám! Imádom a Valentin napot. Ne nézz már ilyen csodálkozva! Igen is szép ünnep! Miért baj az, ha egyszer egy évben megduplázzuk a szeretetet? Az senkinek nem árt, mert szeretetből soha nem elég. Tudod, azt mondom, légy szerelmes egy valakibe és szeress mindenkit az év minden napján, de Valentin napkor duplázd ezt meg, had legyen mindenki szívében öröm és boldogság.