Pók szerelem
Hálót szőtt a pók, ki nagyon szerelmes volt.
Egy póklány csókjára vágyott, kit szíve választott.
Szerelem volt első látásra,mert elég volt egy pillanat,
és a pókfiú teste a vágytól remegett.
Mesés képet alkotott arról,hogy milyen csodás is lesz a póknász,
ha majd övé lesz, kit teste és szíve kíván.
Egyet sajnált csupán, hogy nem született pávapóknak,
mert akkor,varázslatos tánccal csábíthatta volna el kedvesét,
úgy ahogyan a pávapókok tennék,de
ő csak egy, egyszerű mezei póknak született,
és színesnek is csak akkor látszott,
mikor a fehér falon bóklászott.
Bár, színről csak nagy jóindulattal beszélhetünk, mert
inkább csak egy barna folt volt ő a fehér falon,
kinek senki nem örült igazán.
Vágyott ő mindennél jobban a póklányra,
ezért hálót szőtt serényen,hogy kedvesét abban ringassa,
ha végre szerelmét megkapja.
El is készült gyorsan vele, mert hevesen vert a szíve.
Már, csak arra várt, hogy a póklány egy napon, majd arra jár.
Fel is bukkant a szépség, egy nyári napon, de a pókfiút, észre sem vette.
Mintha, nem is létezne, úgy haladt el mellette.
Összetört a szövögető pók szíve, mert tudta a póklánynál már nincs esélye.
Álmait feladta, és elaludt a sarokban.
Póklány csókjára ébredt, és nagyot nézett, mikor felnézett,
mert a csók, finom volt és édes, de nem az adta, kitől várta.
Egyszerű kis mezei pók ébresztette, de a pókfiú érezte e lány mellett a helye,
mert igaz, hogy nem olyan szép, mint a választottja, de aranyból van a szíve,
és az ragyogtatja.
Megajándékozta hát szerelmével a pókleányt,
és boldogan éltek át számtalan édes éjszakát.
Feledte lassan a régi lányt, mert megtalálta a boldogságát,
a csókos leány oldalán.