Csörögét sütöttem.

Tetejére cukrot, nem tettem,

mert tudom, cukor nélkül szereted.

Kellemes, édes illat lengte be a szobát.

Az asztalon, már ott várt a jó kis baracklekvár,

ami azokból az édes barackokból készült,

ami a kertünkben termett.

Oly, meghitt volt a pillanat,

mikor asztalhoz ültünk,

mert az édes falatok, emlékeket ébresztettek.

Közös emlékeket, boldog éveket,

sok együtt töltött perceket.

Történeteket meséltünk, míg a csörögét ettük.

Ez, melegséggel töltötte el lelkünk.

Nem is kellett más, azon a ködös őszi estén.

Oly kevés kell ahhoz, hogy az ember boldog legyen.

Elég, ha az, akit szeretsz, az ott van veled.

A csöröge csak hab a tortán.