Kicsiny falu, piciny házában éldegélt Irma és Gyurka. Miután egymásra találtak, nem sokat tétováztak, mert gyorsan kimondták a boldogító igent. Gyurka azt vallotta, az asszonynak otthon a helye. Neki meg az a dolga, hogy feleségét és majd a kis csemetét eltartsa.  Sokan mondták, régimódi felfogás ez, de őt nem nagyon zavarta. Úgy is munkanélküli lenne, mert errefelé olyan kevés a munka, mint almafán a szilva. Így nevezhetjük bárminek a helyzetet, egy a lényeg, hogy az asszony otthon legyen. Mosson, takarítson és főzzön. Igaz, a főzést még tanulnia kell Irmának, de majd csak belejön, hisz más is így kezdte és sikerre vitte, nyugtatta magát napról-napra.

Gyurka nagyon szerette a finom falatokat. Reménykedett hónapokon, éveken át, de Irma nem nagyon tudott a fakanállal barátságot kötni. Igaz, igyekezett, de öt év is kevés volt arra, hogy sikerüljön legalább a rántás. Hét hónapból hétszer sikerült leégetnie az ételt. A háztartást szépen ellátta. Csillogott, villogott is a porta. Szerette is a Gyurka, csak a finom falatokat hiányolta. Minden este fáradtan tért haza, mert a földeken dolgozott kora reggeltől késő estig. Szántott, kapált, vetett és aratott. Tavaly még napraforgót is ültetett, na meg tököt, sütőtököt, amitől téli estéken nyögött is rendesen, mert, ha elkezdte enni, nem tudta abbahagyni.

Szó, ami szó, a sült tököt nagyon szerette, főleg a régi hagyományos fajtáját. Az újabb, nemesített változatot már nem annyira kedvelte, de keresték az emberek, így termesztette. Ezeken az estéken nem is hiányzott neki más, ilyenkor nem kért vacsorát. Ilyenkor csupán egy kérése volt, az, hogy gyorsan bújjanak ágyba.

Sokszor reggelig melengette ilyenkor az asszonyt, ami jó volt mindkettőjüknek. Más estéken viszont, mikor hazatért:

- Mondd, édes, kaja is van, vagy csak méreg? – dünnyögte halkan, mikor leült a hokedlire. Aztán csak várt valami csodára, de az nem akart bekövetkezni. Mindig valami lekozmált étel került az asztalra, aminek minden nap azonos volt az íze, csak minden nap valami más íz bolondította meg. Hol sajt, hol túró, hol valami hús féle, de az intenzív kozmás íz elmaradhatatlan volt. Ebben az volt a csodálatos, hogy az egész lakás magába szívta ezt az illatot és így még ízesebb volt minden falat.

Gyurka hideget vitt magával minden reggel, mert ahhoz nem kellett nagy művészet, hogy a szalonnát és kenyeret becsomagolja. Minden délben sóvárogva nézte, milyen finomat eszik Jóska koma. Annak az asszonya tudott főzni, de ott meg az volt a baj, hogy hűtlenkedett az asszonyka, amíg a Jóska dolgozott. Így, Gyurka sokszor elgondolkodott azon, hogy most mi a fontosabb? Egy főzni nem tudó, hű feleség, ki minden zsigerével szeret, vagy egy főzni tudó, hűtlen asszony? A válasz nem lehetett kétséges számára, mert nincs az a kaja, amiért Ő az Irmáját oda adná, de azért minden délben sóvárgott a finom falatok után. Sokszor összefutott szájában a nyál, mikor a finom falatokra pillantott. A pörköltnek olyan színe volt, hogy még nézni is jó volt, de még a káposztás tésztán is dalolt a bors. Na, és a töltött káposzta illata az egész pusztát betöltötte. Olyan formásan dudorodtak a töltelékek, mint Irma áttetsző otthonkájában a mellek. Kis formás, szeretni való. Jaj és milyen szép volt, mikor a mosogató vizet véletlenül magára öntötte, merengett Gyurka. Rátapadt testére az anyag és egyből vad táncot jártak bennem a hormonok, sóhajtott nagyot. A hosszú évek alatt megszokta Irma főztjét és már olyan természetes volt számára, hogy a pörköltet nem is kívánta. Szépen éldegéltek, mert sok-sok év után is tombolt köztük a szerelem.

Egy napon viszont csoda történt, mert sikerült a rántás, és nem kozmált oda az étel, és a piskóta is oly szépen feljött, hogy még Irma szeme is kikerekedett. Csoda! Csoda történt, mondta egész nap magának és fülig ért a szája. Alig várta, hogy eljöjjön az este, és e sok finomságot az asztalra tegye. Boldogsága dupla volt, mert azon a napon Gyurka születésnapja volt. Szépen kicsinosította magát és úgy várta az urát. Mikor betoppant végre, csókkal köszöntötte, majd boldog születésnapot kívánt és feltálalta a vacsorát.

Csillogott Gyurka szeme is a sok finomság láttán és alig várta, hogy megkóstolja sorban mindet. Irma fürkészte szemeivel és várta, hogy majdcsak mond valamit a párja, de az csak némán evett, vagy inkább csipegetett.

- Nem vagy éhes?

- De. Miért kérded?

 Csak azért, mert úgy látom, nem ízlik.

- Ízlik.

- Akkor egyél, ne turkáld! – szólt Irma és közben bevágta a durcát, mert a várt dicséret elmaradt.

- Nem kérek többet.

- Most mondd meg, miért nem ízlett?

- Én nem tudom. Finom, finom, de valami hiányzik belőle. Nem olyan, mint szokott lenni, de nem baj, majd legközelebb. Ne keseredj el, én így is szeretlek.

- Ezért dolgoztam vele? Pedig ma volt az első nap, hogy nem kozmált oda semmi. Gondoltam, örülni fogsz, de az ellenkezőjét látom.

- Tudod, mit mondok? Maradj Te a régi, megszokott íznél, azt jobban szeretem. Sütünk tököt?