Hívja valaki a mentőket gyorsan! Pista rosszul lett.

• Gizike! Maga olyan, mint egy vészmadár! Most a Pistát akarja bosszantani? Mivel ez egy munkahely, jobb lenne, ha dolgozna! Na. Mindig kiválaszt magának valakit, aki szórakozásának célpontja.
• Gyula! Maga nem normális! Hívja már azt a rohadt mentőt! Nem érti? Hogyan mondjam, hogy megértse? Nézze! Nem látja, hogy a székről lelóg a teste és mozdulatlan?
• Te jó ég, azt hittem, tréfál!

Fél órával később:

- Gizike! Most mi a fenét csinál? Nem illik a más dolgai között kutakodni! Magának meg főleg nem, hisz amilyen pletykafészek, még elmondja fűnek-fának, amit talált. Nem véletlen, hogy még azt sem árulom el magának, hogy mit reggeliztem, mert még azt is kielemezné és belebeszélné a kollegákba, hogy azért vagyok ideges, mert a vajas kenyéren retek volt. Jaj, most veszem észre, magácskának könnyes az arca. Nem hittem volna, hogy könnyei is vannak.

- Na, most, hogy elmondta, ami a bögyét nyomja, akkor el is csendesedhet, mert szegény Pista, nem semmi, amin keresztül ment.

- Na, a maga számára nem titok semmi!

- Nem titok kérdése ez! Be akartam zárni a gépét és ezt láttam a képernyőjén. Az utolsó mondatot már nem tudta befejezni. Nézze, itt van, ni. Bocsá – na, látja, de, ha akarja, olvassa el maga is és biztos vagyok benne, hogy nem marad száraz a szeme. Nem is csoda, hogy infarktust kapott. Csak élje túl legalább!

- Fiúk, gyertek már, mert a Gizike talált valamit, ami szerinte nem semmi és én egyedül nem akarom olvasni.

- Na, látja, Gyula! Maga sem jobb, mint én! Legalább olyan kíváncsi és az egész csapat ott van maga mögött. Na, de hagyjuk. Olvassanak. Talán kicsit magukba szállnak. Na, ne nézzen már! Nyomja meg a billentyűt.

Nem létező naplóm utolsó lapja.

Soha életemben nem írtam naplót, mert az olyan női dolog. Most sem fogok, csak egy nem létező napló utolsó lapjait töltöm meg betűkkel. Talán segít, ha kiírom magamból, de az is lehet, hogy belehalok, mire a végére érek.

Fiam, édes Fiam!

Minden gondolatom Te vagy! Mondd, miért tűntél el? Hívásomat miért nem fogadod? Később még a telefonszámodat is lecserélted. Rég elköltöztetek már onnan, ahol még felkereshettelek. Mondd, fiam, miért tetted ezt velem? Anyád miért hangolt ellenem és Te felnőttként miért nem akartál meghallgatni soha? Mindent megtettem volna érted, ha kéred, de Te még a közeledésemet is elutasítottad. Haragszom anyádra azért, amit tett és ez megbocsájthatatlan. Egy anya nem tehet ilyet. Tudod fiam, kerestelek én mindenhol nagyon sokáig, de nem találtalak sehol. Aztán néhány évre leálltam a kereséssel, mert semmi nyom nem volt, amin elinduljak.

A múlt héten véletlenül a neten találtam meg azt a cikket, amiből megtudtam mindent. Én ezt nem élem túl, fiam, én ebbe belehalok! Össze akartam törni dühömben a gépet, de nem volt elég erőm hozzá, mert minden sejtemet átjárta a fájdalom. Háromszor, vagy háromszázszor olvastam el a cikket, ami hírül adta, hogy 28 évesen Párizsban, egy autóbalesetben életedet vesztetted két éve. Ó, micsoda fájdalom!

Anyád nem értesített. De miért nem? Nem tudom, hol nyugszik tested. Koporsóban fekszel, vagy urna rejti hamvaidat? Miért nem tudtam elbúcsúzni Tőled? Most úgy beszélgetek Veled, mintha itt lennél és hallgatnál engem. Tudom, kicsit zavarodott dolog ez így, de érzem, most meghallgatsz. Bár Te is tudnál nekem mondani valamit, de ami késik, az nem múlik. Hamarosan én is ott leszek, ahol Te vagy, fiam és akkor végre láthatlak. Semmit nem tudtam Rólad. Boldog voltál, vagy boldogtalan? Mi lett belőled, fiam? Mindig biológus akartál lenni. Mondd, feladtad, vagy sikerült? Tizennégy éves voltál, mikor utoljára láttalak, de már súroltad a vállamat. Biztosan derék gyerek lettél és nagyra nőttél.

Egyetlen kép van Rólad, amit a cikkben találtam. Nem teljes alakos, csak az arcod mutatja, de legalább megsimogathatlak. Nehéz most nekem, mert nem tudom, hogyan tovább. Fent majd találkozunk és remélem, adsz nekem egy órát. Érzem, nem sokára megyek fiam és akkor elmondhatom Neked, nélküled kínszenvedés volt minden nap. Az utcán a korodbelieket néztem és lehet, szembe is jöttél velem, de tovább mentünk mind a ketten, mint két idegen.

Fiam! Mindennél jobban szerettelek, miért nem kaptam lehetőséget arra, hogy kifejezzem? Számodra biztosan a legrosszabb voltam, de most arra kérlek, minden elkövetett és el nem követett bűnömért bocsá…

• Maguk mit csinálnak? Mit keresnek Pista asztalánál?
• Főnök, mi csak…
• Kapcsolják ki azt a gépet és gyújtsanak egy szál gyertyát az emlékére, mert mást már nem tehetünk. Nyugodjék békében! Jó ember volt.