Saci barna copfjai jobbra, balra hintáztak, mikor boldogan táncolt, lábait váltva. Ez, volt az ő boldogságtánca. Mosolya egész arcát beborította. Oly rég várt már arra, hogy álma valóra váljon és matekból végre ötös dolgozatot írjon.

Minden nap több órát töltött gyakorlással, csak azért, hogy hibátlanul sikerüljön megoldania az év során minden dolgozatot, hisz számára fontos minden eredmény, mert ez a feltétele a továbbtanulásnak a gimnáziumban.

• Anya! Sikerült! Ötös lett! Végre, sikerülni fog!
• Mitől van ilyen jó kedved?
• Ötös matek dogát írtam.
• Akkor, sikeresen puskáztál.
• De, anya! Nem szoktam puskázni!
• Mennyi hibád volt?
• Hibátlan volt, anya.
• Olyan nincs! Te, nem tudod azt úgy megírni! Az lehetetlen. Biztos, hogy puskáztál. Hát, Te tudod, mit csinálsz, de ne feledd, egyszer minden kiderül.
• MI ért nem hiszel bennem, anya? Miért nem tudod elképzelni, hogy én is lehetek tehetséges?
• A Vica sokkal okosabb nálad és neki sem sikerült soha hibátlan dolgozatot írnia.
• De anya! Miért hiszed, hogy a szomszéd gyereke tehetségesebb, mint én?
• Mert az!
• Köszönöm, anya!

Iskolából hazafelé még úgy tervezte, gyakorol egy kicsit. Megold néhány példát, de ezek után már úgy érezte, felesleges, mert ő egy tehetségtelen gyerek, és soha nem lesz olyan okos, mint a szomszéd Vica.