Már több mint egy éve annak, hogy egy rosszul tárcsázott szám után két idegen ember barátsága elkezdődött. Fülledt, nyári délelőtt volt, mikor Zsuzsa telefonja megcsörrent. Ránézett a kijelzőre és látta, ismeretlen a szám, de kedvesen szólt a kagylóba. Kellemes férfihang kezdte azzal, hogy:

- Kezeit csókolom! - és folytatta - Elnézését kérem, de ma nem tudom a lakást megtekinteni, mert fontos, halaszthatatlan dolgom van. Sajnálom, hogy miattam vett ki szabadságot, de majd kiengesztelem valamivel. Mondja kedves, melyik nap lenne Önnek alkalmas? Ígérem, akkor ott leszek.

Zsuzsa arcán mosoly jelent meg. Próbált felelni, de a férfi nem tartott szünetet, csak mondta, mondta.

- Nagyon szépen kérem, ne adja el a lakást másnak, mert én érzem, hogy nekem meg fog felelni. Kérem! Kérem! Kérem! - és csend. Végre Zsuzsa is szóhoz tudott jutni.

- Nézze Uram! Itt totális félreértés történt. Nekem, nincs eladó lakásom. Biztosra veszem, hogy nem engem keres.

- Ó! Bocsásson meg! Valamit nagyon elrontottam.

- Semmi gond. Viszont hallásra.

- Várjon! Tudja, én azt mondom, nincsenek véletlenek, így az sem lehet véletlen, hogy Önt tárcsáztam. Nagyon kellemes hangja van. Szívesen beszélgetnék még Önnel.

- Le kell tennem. Viszlát.

Másnap ismét csörgött Zsuzsa telefonja. Ránézett a kijelzőre és látta, hogy az ismeretlen férfi hívja, akire oly sokat gondolt a téves hívás után. Ő sem igazán értette, miért gondol folyton a férfira. Miután felvette a telefont, a férfi is hasonló érzésekről mesélt.  A hívások minden nap ismétlődtek, majd e-mail-ek váltották fel a beszélgetéseket. Két ember osztotta meg ily módon egymással bánatát, örömét. Soha nem látták egymás fotóját, valahogy nem érezték szükségét. Kicsit titokzatos volt ez az egész, de annál mélyebb lelki barátság.

A férfi három éve vált el a feleségétől. Van egy lánya és a negyvenkettedik évében jár. Zsuzsa harminc évesen egyedül élt. Kölcsönösen erősítették egymást és napi szinten osztották meg egymással a történteket. Zsuzsa mindig jót mosolygott magában, mikor a férfi azt írta neki: "Tudod, mindenben számíthatsz rám! Egy telefon és rohanok." Nem is ismernélek meg, csóválta a fejét és azt sem tudom, hogy hol élsz. Lehet, az ország másik felében, de az is lehet, hogy a szomszédban. Soha nem tettek említést arról, ki, hol él. Ismeretlen barátom, csak így hívta a férfit, kinek keresztnevét is jó sokára tudta meg.

Boldog napok sora követte egymást, míg egy napon szomorú levél érkezett.

Kedves Zsuzsa!

Ne haragudj, hogy eddig nem jelentkeztem. Gondolhattad, milyen barát az, aki így magára hagy. De sajnos balesetem volt és emiatt nem tudtam jelentkezni. Most, viszont írok Neked. Utolsó levelem ez, mert többet már senkinek nem írok. Nem akarok tovább élni. Nincs értelme az életemnek. A balesetben úgy megsérültem, hogy a bal lábamat amputálni kellett. Mondd, miért éljek tovább? Eddig sem volt valami fényes életem. Ez után mit remélhetek még? Egyetlen örömöm volt az utóbbi hónapokban csupán, az, hogy volt egy igazi barátom. Tudod, az a furcsa, hogy nem is láttalak még soha, de igazi barátom voltál. Fényként toppantál életembe, és én lubickoltam ebben. Kívánom, hogy váljon valóra minden álmod, és légy nagyon boldog! Köszönöm a barátságodat, boldoggá tettél vele. Isten Veled!

Kedves ismeretlen Barátom!

Nem szép dolog, hogy könnyeket csalsz szemembe. Te, aki mindig megnevettettél. Szomorú vagyok, hogy olyan gondolatok fogalmazódtak meg benned, mint amik megfogalmazódtak. Hogyan tudsz egy igazi barátot megbántani? Te olyan vagy nekem, mint szárazföldnek az eső. Mondd, sírba akarsz kergetni? Neked élned kell, mert szükségem van Rád! Igen, van még feladatod és most kicsit össze vagy zavarodva, de minden olyan lesz, mint rég, sőt, jobb. Biztosan tudta a sors, hogy miért tette ezt Veled. Talán azért, hogy pihenj kicsit és gondolkodj el azon, mi a fontos az életben. Barátom! Nem adhatod fel! Nem hagyhatsz itt egy barátot, kinek szüksége van szavaidra, arra a tudatra, hogy létezel. Mondd, hol vagy? Futok Hozzád, mert össze kell rakni egymás lelkét.

Kedves Barátom! Kedves Zsuzsa!

Nem hagyhatlak magadra. Egy ilyen barátság megéri, hogy maradjak. Köszönöm, Péter.