A lélek, sok mindent kibír.

Cipeli a fájdalmat, dacol az ésszel

Nyitva hagy olyan ajtókat,

amit rég zárni kéne.

Elhiszi, hogy igaz a szó.

Tűr, vár, remél,

Hiszi, hogy jóra fordul minden,

közben zokog csendesen.

Egy idő után, megrokkan a lélek, mert

hiába várta, nem jött a remélt változás.

Bezárja a nyitva hagyott ajtót végre,

és nem néz vissza már.

Fájdalma, nem enyhül, de

már nem a reményt szövögeti, és

minden egyes könnycseppel, már

jövőjét építi, mert lezárta a múltat.

Nem néz vissza, mert belehalna.

De, oly erős a lélek, hogy

egy szép jövőt  teremteni is képes.