Lágyan, rád omló selyembe öltöztetném tested, hogy lássam gyönyörű alakodat, melyet a selyem szűrt fénnyel szór meg, és lelked ragyogása, mint valami csillagsugár tör az anyagon át. Ó, de sokat hallottam e szavakat, és lelkem ragyogott, szemem csillogott, és éreztem repülni tudnék a boldogságtól. Mint, egy álomképben láttam magam, hogy testem elemelkedik a földtől, és mint egy édes kis madár repülök tengereken át, miközben lágyan húzom magam után a gyenge pille könnyű anyagot. Életemben, még olyan boldog, mint azokban a napokban voltam, talán olyan boldog, még nem voltam soha. Szép szavak, boldog ölelések, a jövő napsugaras reménye mindenen átsegített, de aztán hirtelen mintha, forgószél kapta volna fel a vásznat, dacosan, durván eltűntél az életemből.

Töröltél emlékeidből, mert már nem akartál emlékezni rám, és mikor aggódva felhívtalak azt mondtad, ne keress többet. Nem volt magyarázat, nem volt elköszönés, így egyik napról a másikra minden véget ért. Megfagyott lelkem, zokogva kérdezte, hogy ugyan miért van ez, de válasz nem érkezett, maradt a csend. Nehéz volt az álomvilágból való felébredés, mert minden nap maga volt a szenvedés. Okokat kerestem, és marcangoltam magam, hogy mit rontottam el, mit kellett volna másként csinálni. Éjszakánként, magam után húzva a selymet boldogan mosolyogva repültem, de reggel könnyes párnán ébredtem. Évek teltek el és a fájdalom maradt. Kétségem nem volt arról, hogy más ölel már téged. A gondolat, mint óriási kövek nyomták lelkemet és mikor elképzeltem azt, hogy másnak mondod azokat a szép szavakat, melyeket nekem is mondtál, abba testem beleremegett. Szemem előtt csak egy cél lebegett, az, hogy feledni tudjalak, és úgy teljen el a nap, hogy gondolataimban már nem vagy. Nehéz célt tűztem ki magam elé. Talán, életem legnehezebb feladatát, de minél jobban akartam feledni, annál jobban gondoltam rád. Az évek tompították

a fájdalmakat és beláttam végre, hogy aminek vége, annak vége. Gondolataimból nem tudtalak igaz törölni, de megtanultam feledni. Nehéz és kemény munka árán, kerestem életem boldogságát. Igaz, kevés siker koronázta utam, mert tudat alatt mindig azt kerestem, ami nekem régen oly jó volt, és úgy gondoltam másfajta boldogság nem létezhet, csak ami veled volt. Az, élet ajándékaként mit adott az élet? Küldött helyetted valaki mást, ki megmutatta létezik még másfajta boldogság is. Visszavarázsolta arcomra a mosolyt és magához húzott, oly védelmezően, édesen, hogy mindig azt éreztem rendben lesz minden. Kitartott mellettem jóban, rosszban. Igaz nem szólt soha oly ékesen szava, mint ahogyan te szóltál hozzám, de tettei pótoltak minden ki nem mondott szót. Örökre veled mondta ő, és örökre veled mondtam én. Nem volt esküvő, és uszályos ruha, és pecséttel ellátott papír, hogy most már összetartozunk örökre, de szava minden papírnál hitelesebb volt, és felülírt minden dokumentet. Szépen élünk, egy más világban, mint veled éltem, és gondoltam lassan feledem is neved, de nem tudtam, mert postaládámban ott lapult egy levél, melynek feladója nem volt, de kibontva te soraidat olvastam zokogva. Miért szakítod fel azt a sebet, ami már begyógyult

kérdezem. Megbántál mindent, árulják el a betűk és szeretnéd, ha ott folytatnád ahol rég abbahagytuk. Lelkemben fellobbant a szikra, de könnyem gyorsan eloltotta, mert tudom,

soha nem lenne már olyan, mint rég, ha újra kezdenénk, és ma már nem akarok mást csak lelkem kis zugában megőrizni azt a kis emléket, ami szép volt és tőled kaptam. Nagyobb szünet a sorok között. Először, nem tudtam mire véljem, de ahogyan rápillantottam az első két szóra, feltört fájdalmas zokogásom, és lassan olvasom soraidat, mit már ismerek jól, hogy még egyszer átéljem azt a szépet, ami volt, majd a gyertya lángjában égessem el a papírdarabot. Ezzel, feledve mindent mi volt. Míg ég a papír, halkan üzenem majd, késő már kedves! Könnyfátyolos szemmel olvasom tovább, hogy letegyem végre a terhet, mit cipelni már nem vagyok képes.

„Lágyan, rád omló selyembe öltöztetném tested, hogy lássam gyönyörű alakodat, melyet a selyem szűrt fénnyel szór meg, és lelked ragyogása, mint valami csillagsugár tör az anyagon át”