A férjemnek szeretője van. Erre kellett rádöbbennem. Soha nem felejtem el azt az estét, mikor rá kellett döbbennem arra, hogy már nem jelentek a páromnak oly sokat, mert ha igazán szeretne, akkor nem csalna meg. Szerda este volt. Én főztem a vacsorát a konyhában. Férjem a számítógépet bűvölte. Pont a terítéshez vettem elő a tányérokat, mikor csengettek. A szomszéd Géza kért segítséget, mert rosszul lett a felesége. Az én Palim egyből fel is ugrott és már ott sem volt. Elfogott az aggódás, de gondoltam, amíg Pali távol van, megterítek, és ha majd megjön, mesél, hogy mi történt és akármi is történt azért enni kell. Csörgött a telefonom. El is felejtettem kivenni a táskámból mikor hazajöttem. Így, gyorsan berohantam a szobába. A táskám a széken volt a számítógép mellett. Miközben a táskámban próbáltam megtalálni a készüléket a gépre pillantattam. Pali nagyon sietett és nem zárta be az oldalt ahol böngészet. Megdörzsöltem a szemem, mert azt hittem rosszul látok. Pont csetelt és nyitva volt a csetablak. Soha nem voltam kíváncsi arra, hogy mit csinál, mert bíztam benne és a szerelmünkben. Most sem olvastam bele, de a piros szívecskék szinte hívogattak, hogy olvassam már el. Szédülni kezdtem. Olyan szerelmi vallomást olvastam, amit én nem kaptam soha. Mi van itt? Elég sok üzenetet elolvastam, mert már nem tudtam bezárni és tudni akartam mindent. Több mint egy éve tartott már a kapcsolatuk. Hogyan lehet az, hogy nem vettem észre semmit? Titokban találkozgattak is. Hetente egyszer, kétszer egymás karjaiban voltak, olvastam ki a sorokból. Ezért voltak azok a bizonyos túlórák. Ügyesen csinálta a párom, mert még gondolati szinten sem jutott volna eszembe, hogy nem munkával tölti az időt. Mire végig olvastam az üzeneteket, már csak zokogni tudtam. Szédültem és becsapottnak éreztem magam. Kiraktam a vacsorát az asztalra, de már nem volt kedvem enni. Lezuhanyoztam és gyorsan ágyba bújtam, mert semmi mást nem akartam csak egyedül lenni. Másnap gyűrötten ébredtem, de elhatároztam úgy teszek, mintha semmiről nem tudnék. Azon pedig, hogy hogyan lesz tovább, ráérek gondolkodni majd később is. A szeretője pont az ellentétem. Én kicsit telt vagyok, ő sovány. Én fekete vagyok, ő szőke. Erről, Pali kedvenc mondása jut eszembe, a változatosság gyönyörködtet. Mi van ebben a nőben, ami vonzza? Mit tud ő adni, amit én nem? Erőt vettem magamon és úgy léptem be a konyhába, mint más reggeleken szoktam. Pali már a kávét főzte. Hozzá léptem és megpusziltam.

- Jó reggelt!

- Jó reggelt szívem. Tegnap hamar lefeküdtél. Mire visszaértem már aludtál is.

- Nagyon megfájdult a fejem és ledőltem kicsit, de el is aludtam.

Nem szóltam semmit és azóta sem szóltam arról, hogy tudom, van valakije. Két éve szenvedek már e miatt és tehetetlennek érzem magam. Nem tudom mire vártam. Egyet tudtam csak, hogy szeretem a férjemet és nem szeretném elveszíteni. Egy hónappal ezelőtt viszont duplán telepedett rám a félelem, mert mi is önkéntes karanténba vonultunk. Pali tudott itthonról dolgozni. Én viszont munka nélkül maradtam. Mi jöhet még, csak ezt kérdeztem magamtól. Hiányzott a munkám és a pénz is, amit kaptam érte, de próbáltam pozitív maradni és bízni abban, hogy hamarosan vége lesz, és újra találok munkát. Igaz, azért a bizonytalanság érzése ott maradt a gondolataimban. Féltem ettől a vírustól is. Először minden információt elolvastam, de egy idő után már úgy eluralkodott rajtam a félelem, hogy tudtam ez nem mehet így tovább, mert addig olvasom, míg elkapom. Próbáltam egyre kevesebbet olvasni erről és jobban is éreztem magam. Aggódtam viszont nagyon azért, hogy mi lesz a kapcsolatunkkal. Mivel Pali itthonról dolgozott, még többet ült a gép előtt és meg voltam győződve arról is, hogy egyre többet beszélnek. Félelmemet csak fokozta, hogy mi van akkor, ha a fejébe veszi, hogy elmegy a szeretőjéhez? Dupla félelem, mert még a vírust is haza hozza, de ha ő menni akar, akkor megy is. Próbáltam nem gondolni a legrosszabbra. Lesz változatosság vagy nem? Örökké ez zakatolt a fejemben. Nyugalomban teltek a napok. Minden olyan volt, mintha csak ketten lennénk. Sokat szeretkeztünk, ami nagyon jó volt, mert több idő jutott egymásra és úgy éreztem egy új, szebb világba léptünk. Egyik nap viccesen meg is jegyeztem, hogy igaz szinte egyformák a napok, de azért minden napban van valami kis plusz, ami eddig nem volt. Páli rám nézett, és csak annyit mondott:

- Lehetne még változatosabb is. Tudod, a változatosság gyönyörködtet.

Jóságos ég! Mire gondol? Mégis elmegy ahhoz a nőhöz? Gyorsan elhessegettem a gondolatot. Ment minden tovább, míg néhány nappal ezelőtt így szólt:

- Drágám! Tudod, hogy nagyon szeretlek és tudod mi jutott eszembe? Este kicsit játszhatnánk.

- Mire gondolsz? Nem elég változatos, amit estéről estére teszünk?

- De. Szuper minden csak arra gondoltam, hogy átváltozhatnál.

- Hogy gondolod?

- Mi lenne, ha átfestenéd a hajad estére?

- Milyen szint szeretnél?

- Szőkét.

Mint a villám, úgy csapott belém a felismerés, hogy a szeretőjét szeretné bennem látni. Gyorsan kellett valamit válaszolnom.

- Jó, legyen. Miért is ne.

Alig bírtam kimondani a mondatot, mert olyan nagy gombóc volt a torkomban. A karantén alatt, akkor az egyszer fogtam magam és lementem hajfestékért. Féltem nagyon. Féltem az emberektől, féltem bármit is megfogni. Remegő kézzel, lábbal, de beszereztem, amire szükségem volt. Hazaérve kezdtem a hajam befesteni. Pali izgatott volt. Figyelte a folyamatot és többször elmondta, hogy milyen nagyon várja már az estét. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy milyen kár, hogy a kilókkal nem lehet úgy játszani, mint a színekkel. Így csak hasonlítani fogok arra a nőre, de rajtam még mindig ott lesz a fogni való. Nem tudtam még akkor, hogy miért megyek bele ebbe a játékba. Lassan eljött az este és én ott álltam szőkén. Idegen voltam magamnak, de Pali szeme úgy ragyogott, mint még soha. Az együttlétünk is olyan volt, mint még soha. Tudtam, hogy nem engem ölelt azon az éjszakán. Nem az én fülembe súgta azokat a szép szavakat. Undorodtam magamtól és mindentől. Testemet adtam, hogy ő mást öleljen, és általam mást szeressen. Már tudtam, hogy bármilyen megalázó is, de azért mentem bele ebbe az egész játékba, hogy végre kinyissam a szemem és lépni tudjak. Hányingerem volt napokig. Másnap visszafestettem a hajam és bár nehéz volt a tükörbe nézni, de legalább az én arcom köszönt vissza. Palira viszont már nem tudtam ránézni. Nem kellettek szavak. Mindent tudtam. Mindent éreztem. Távolodunk egymástól. Pali csendesebb lett. Nem ölel, nem becéz. Azóta nem is kezdeményezte, hogy együtt legyünk. Jó volna tudni, hogy mit érez most, mire gondol, de már ez sem érdekel. Lassan elkezdtem pakolni a cuccainkat, mert, ahogy vége ennek az egésznek, útjaink szétválnak. Nem tudok már maradni. Tovább kell lépnem. Kezdődnie kell egy új fejezetnek az életemben, még akkor is, ha könnyekkel lesz tele. Egy járvány kellett ahhoz, hogy meg tudjam tenni azt, amit már rég kellett, volna. Nem is érdekel, már semmi csak éljem túl ezt az egészet, mert ha egészség van, akkor, nem lehet semmi gond. A többi meg csak alakul majd.