Szeretlek Anna.

Ne hagyj magamra.

Veled tudtam csak élni,a

reménytelen időkben is remélni,

mert megtanítottál szeretni.

Az, nem lehet, hogy már nem foghatom kicsiny,

remegő kezed, mi a betegségtől

napról napra jobban remegett, de

én még jobban szerettelek.

Elesett voltál és gyenge, de

szemedben égett a szerelem tüze.

Az, nem halványult el soha.

Öregebb lettél és tested marta a kór,

mi számomra szívszorító fájdalom volt.

Ó édes Anna, ne hagyj magamra!

Szemed örök fényben égett.

Azzal, a betegség sem birkózott meg.

Most, e kis kápolna falai között,

suttogva mondom, köszönöm.

Nem akarom, hogy égi utakon haladj,

bár tudom, lelked már rég fent van.

Angyalok között vagy, mert Te is az vagy.

Hiányozni fogsz Anna!

Utánad akarok menni,

és örökre Veled lenni.

Nem tudok várni, Veled akarok menni!

Vigyél magaddal kérlek,

oda, hol Veled lehetek.

Mondd, mit ér az életem, ha nem

vagy már velem?

Most, nekem remeg a kezem, és az egész

testem, mert Nélküled élni lehetetlen.

Ne hagyd, hogy sírjak Anna.

Vigyél magadhoz a mennyországba.