Békésen sétált az öreg a futó-rohanó emberek között. Lábait lassan emelte, mert a járás már nehezére esett, de a séta számára és hű társa számára minden nap fontos volt. Az öreg mesélt kutyájának, a fekete, nagy testű keverék ebnek. Nap, mint nap körbesétálták a teret, miközben az öreg mesélt. Emlékszem és majd meglátod. Általában ezekkel a szavakkal kezdte a mondatokat. Mikor mondandójának fontos részéhez ért, akkor megállt és úgy mesélte tovább a történetet. Na, menjünk, komám, szólt, mikor befejezte a mondanivalóját és sétáltak tovább.

Nyári napokon lehozott egy kis labdát is magával, ami alig volt nagyobb egy teniszlabdánál és látszott már rajta, hogy jó pár éve vásárolták. Így játszottak Ők, majd hazasétáltak. Nevén soha nem szólította, mert talán soha nem is adott neki nevet. Max gyere komám volt az egyetlen megszólítása.

Ködös télvégi nap volt, mikor délelőtt sétáltak. Az öreg mesélt úgy, mint szokott. Néhányan egy-egy pillanatra meg is álltak, majd körülnéztek gyorsan, hogy kihez is beszélhet, de miután rájöttek, hogy a kutyájához beszél, siettek tovább. Magányos lehet az öreg nagyon, jegyezte meg egy nő a párjának, miután ők is siettek tovább.

Süvített a szél, mikor a házak védte járdáról a tér közelébe értek. Nem is gondoltam, hogy ilyen hideg van, szólt az öreg és összefogta magán a kabátot az egyik kezével, a másikkal a kalapját tartotta. Gyere, gyorsan körbejárjuk a teret, ha már eddig eljöttünk, szólt és lépteit próbálta szaporázni, miközben didergett. A szél erősebbnek bizonyult a kezénél és lekapta fejéről a kalapot. Megfordult, hogy kalapja után nézzen, hogy merre is viszi a szél. Hű társa már futásnak is eredt, hogy visszahozza. Még látta, hogy gyorsan fut valami fekete folt a szürke folt után, mert már csak ezt látta, majd elsötétedett előtte minden és teste a járdára zuhant.

Még érezte, hogy kalapja a testére esik és halvány foltként áll mellette az, aki számára az egyetlen volt és ki visszahozta. Halkan köszönöm komámat suttogott, majd megszűnt számára a külvilág. Teste nem mozdult, szó nem hagyta el ajkát.

A fekete keverék kutya megpróbálta szóra és mozgásra bírni, de hiába való volt. Majd körbefutotta az öreget, mint egy mérgezett egér, néhányszor, miután leült mellé és fejét a mellkasára hajtotta. Sokan elmentek mellettük és nézték a fekvő testet. Na, ez is jó korán berúgott. Vagy kevesebbet kellett volna inni mondatok, de volt, aki úgy vélte, részeg hajléktalannak minek kutya.

Az öreg kabátja nem volt az utolsó divat szerinti, az biztos, de tiszta, ápolt emberke volt. Közel sem hasonlított piszkos, ápolatlan emberre. Sokan, nagyon sokan elmentek mellette és senki nem hajolt le, hogy megnézze, mi is van vele. Segítségnyújtás nélkül feküdt ott sokáig, míg egy húsz év körüli pár hívta a mentőket, de már életét nem tudták megmenteni.

-          Sajnos, ha előbb érkezünk, akkor sem tudtunk volna már segíteni. - mondta a mentőorvos. Ez a fiatal párt egy kicsit megnyugtatta, de a lány még hozzátette, biztosan sok ilyen történik nap, mint nap, de mi van akkor, ha még van esély arra, hogy életben maradjon, csak mi nem járunk arra, vagy későn érünk oda?

-          Mondd, miért nem figyelnek az emberek egymásra?