Villamoson zötykölődök, végállomástól végállomásig. Hosszú az út, de nem zavar, mert olvasok. Így gyorsabb az utazásom. Velem szemben üres az ülés. Nem is bánom, de nem tart soká az érzés, mert lehuppansz velem szembe és kikerekedett szemmel nézel rám. Valahogy úgy, mint aki ufót lát. Könyvem címét próbálod böngészni, de nehezen megy az olvasás, pedig rövid a cím és velős. Fejedet csóválod, miközben én a könyvbe mélyedtem. Azt hiszed, tekinteted nem látom. Nézel rám, majd a könyvre, de közben rájöttem, nem is érdekel a címe, és azért hunyorogtál annyira, mert az apró kis számokat keresed, ami feltárja neked, hogy mennyibe került a könyvem. Nincs rajta ár. Nem írták rá.

Biztos drága lehetett. Nem kérdezed, de olvasok a gondolataidban. Majd elmerengsz és bakancsod orrával köröket rajzolsz a koszos padlóra, miközben arra gondolsz, hogy milyen fene jó dolga van ennek a nőnek, ha ilyen flancra is telik. Gyanítom, nem gyakran tartasz könyvet a kezedben, mondanám, de hallgatok inkább. Nézel, csóválod fejed, majd előveszed a csoda masinád és gyorsan csinálsz egy szelfit, mert ez a sikk. Akkora rajta az önelégült mosolyod, hogy alig fér arcod a képbe, de küldöd is gyorsan, had lássák már. Nem teszed el a telefont vagy, ahogy te mondanád a telót, mert várod a reakciókat. Közben megnyálazod ujjad, majd lesimítod a hajad. Csóválod a fejed tovább, de legalább a hajszálaid nem billegnek jobbra, balra, mert nyállal van fejedre tapasztva. Pont lapozok, mikor hangosan szól a telefonod. A keresztapa zenéje zengi be a villamost. Nem veszed fel, csak kihúzod magad, úgy mintha ezt neked írták volna. A tekintetek tűzébe kerülsz, mert már rád figyel mindenki, de élvezed és nevetve szólsz a telefonba.

- Na, milyen vagyok? Tudom, hogy jó csávó vagyok, de te meg szép vagy. Ja, megvetted azt a kis rucit? / közben sejtelmesen mosolyogsz/… hogy? Mire költötted a pénzt? / vörösödik a fejed/ na, ne várd, hogy találkozzunk, mert lesz mit megbeszélnünk. Na, pá bébi.

Felkapom a fejem, mert zavar a beszélgetés stílusa és bár nem akarom, de tekintetem arcán marad. Szúrósan néz rám. Kicsit megborzongok, mert érzem, ha szólok, akkor végem.

- Na, mit nézel nyanya? Nem láttál még fehér embert?

Nagyon szeretném a tekintetemet a könyvre terelni, de nem mozdul fejem. Lefagytam.

- Na, ne nézzél már! Mit akarsz? Jó vagyok nálad? Na, mit akarsz? Ne nézzél, kérdezzél! – majd kihúzza magát és úgy röhög, hogy teste szinte pattog. Kinéz az ablakon, de még mindig röhög. Én továbbra is nézek rá. Dühös vagyok magamra, mert képtelen vagyok arcizmaimat úgy kilazítani, hogy máshová tudjak nézni.

Nézem és kérdezném, de tudom jobb a békesség.

- Mondja, kedves! Valahol erre jár a kettes villamos? – Ez a kérdés zökkent ki gondolataimból és végre fordul a fejem a kérdező felé. Hálás vagyok neki. Válaszolok.

- Igen, még két megálló, de tessék leülni.

- Maradjon csak kedves. Olvasson tovább. Én, ezt a kis utat kibírom állva is. Bár, ha a fiatalember átadná, a helyét azt szépen megköszönném.

- Mit gondol! Majd magának fogom átadni a helyem. Én fizetek azért, hogy utazhassak, maga meg ingyen szórakozik itt. / Te kis hamis! Fogadom, hogy még jegyet sem láttál. /

- Nyugodjon meg, nem ülök le.

- Na, értünk a szóból, látom.

Közben alaposan felméred a nénit. Egy röntgengép hozzád képpest semmi. Tekinteted a néni kézére vetődik, majd mikor meglátod kezében az újságot, dühösen rázod a fejed. Fogadni mernék, hogy újságot is csak akkor láttál, mikor anyád ablakot pucolt. Átadnám a helyem, de a néni vállamra teszi a kezét és finoman visszatol, majd rám néz és megajándékoz egy mosollyal, miközben érzem, zokog lelke.

Nézlek, és egyre dühösebb vagyok. Fejemben ezer kérdés. Nézlek és kérdezném: Tudod, hogy ki volt Petőfi és Arany, vagy csak azt tudod, hogy értékes fém az arany? Beszélsz nyelveket, vagy csak egy nyelvet ismersz az anyanyelvedet, vagy még azt sem? Meséltek neked arról, hogy mi a haza, vagy erről egyszerűen az jut eszedbe, hogy sietni kell haza? Tudod, kik voltak a hősök és miket tettek? Vagy hős csak az lehet, aki jól pofán vág valakit és nevetve azt mondja, itt a vége? Mit jelent számodra az otthon? Meleg szerető fészket, vagy csupán egy lakást, amit nem ártana kitakarítani már? Szocializálódni. Mond ez neked valamit, vagy még soha nem hallottad és csupán az jut erről az eszedbe, hogy villamoson is lehet szotyizni, nevetve? A szerelem számodra mit jelent? A világ legszebb érzését, vagy csak egy nyálas valamit, amitől felfordul gyomrod, mert gyenge az, aki érzelgős és mindig az győz, aki erős? Kerület és négyzet. Hallottad már valaha, vagy erről is csak az jut eszedbe, hogy elég tré az a kerület ahol élek ma? Négyzet. Az meg kit érdekel! Hisz a szerelmi háromszög az, ami felkavar. Bartók. Ismerős a név? Vagy számodra csak egy utcanév csupán? Csontváry, Rippl-Rónai, Csók István. Ismerősek neked ezek a nevek? Vagy csak az jut eszedbe erről, ha ezeket a neveket hallod, hogy a Rippl- Rónai utcán lopott csókot a legjobb barátod a párodtól, de te nem hagytad ezt annyiba, mert csonttá törted az arcát, mert mégis Te vagy a győztes?

Kérdeznék, ezer kérdésem lenne, de csak gondolatban kérdezek, mert szinte biztosra veszem, hogy tudom a válaszod. Én inkább hallgatok.

Egy, örökkévalóságnak tűnik az utazás. Mire a végállomásra érek, úgy érzem magam, mint akin végig ment a villamos. Mikor végre leszállok, egy mély lélegzetet veszek, és még ha szmogos is, de olyan jó. Azzal nyugtatom magam, hogy ilyen ember nincs, mert ugye figyelünk egymásra és szeretettel fordulunk mindenki felé? Így, az én mai utazásom nem is volt más, mint egy rossz mese.