Józsikám! Gyere, egyél egy kis nyúlpaprikást. Nem minden nap kerül ilyen az asztalra. Finom, én már megkóstoltam, miközben készült.

- Dénesem, én erről inkább lemondok. Nekem nem ízlene a falat és különben is sietek. Jó étvágyat Nektek hozzá!

- Ennek meg mi baja? Nem szokott ilyen barátságtalan lenni.

- Dénesem, ez a nyúl miatt van.

- Mi köze a nyúlnak a hangulatához?

- Te nem is tudod?

- Mit kéne tudnom?

- A Jóska nagyon szerette a Marikát

- Melyik Marikát?

- A Nagyné lányát.

- Ja? Azt? Hisz az már ezer éve elköltözött a faluból. Na, az a szerelem nem mostanában volt.

- Nem mostanában volt, az biztos és igen, a Nagy Marikáról szólt a szerelem, de, ha állandóan közbe szólsz, akkor nem tudom elmesélni.

- Nem szólok közbe többet, de tudod, azért képben akarok lenni. Nem sokat tudok a Jóskáról, mert olyan magának való. Tudom, hogy neveli azt a sérült gyereket, ami becsületére legyen mondva, nem sok férfi vállalná, de mást szinte nem is tudok. Soha nem gondolkodtam még el az életén, de most, ahogy mondod, érdekel. Folytasd komám!

- Hallod, hogy Te mennyit tudsz feleslegesen fecsegni! Szóval nagy szerelem volt. A Jóska olyan szerelmes volt, mint a nagyágyú. A Mari meg hitegette, hogy majd feleségül megy hozzá és főz neki finomakat, meg szeretni fogja, míg él. Én nem is tudom, miért nem emlékszel erre az egészre. A Marit mindenki ismerte a faluban.

- Én is ismertem.

- Ne szólj már közbe állandóan! Szóval. A Mari szerette a férfiakat és nem is igazán utasította őket vissza. A Jóskában látott viszont valamit, amit másban nem, a jövőjét. A Jóskának volt háza. Tisztességes munkája az erdészetnél és szerelmes volt nagyon. A Mari vele gondolta leélni az életét, de nem akarta siettetni a dolgot. Mindig azt mondta, ha kérdezte valaki, hogy mikor lesz az esküvő, hogy majd eljön annak is az ideje, minek siettetni, nem szalad el a Jóska. Nem kell annak más, csak én. Szegény anyja meg úgy szégyellte ezt az egészet, hogy még a kisboltba is a szomszéd kislányt küldte, mert félt a falu szavától. Nem pocsékolta a lánya ugyan is az időt. Egy-két férfi megfordult naponta az ágyában.

- Ezt a Jóska nem vette észre?

- Már megint belezavarsz! Hiába mondtuk neki, azt mondta, hazugság, az ő kedvese nem csinál ilyet. Irigylitek tőlem, azért mondotok ilyeneket, volt a válasza. Tervezgette az életét. A Mari meg az a fajta volt, hogy szeretett Jóskától kérni. Hol epret kért, mikor már rég leérett, hol dinnyét, ami még meg sem érett, de a Jóska mindég megszerezte neki, amit akart és nem számított, mennyibe került. „Ha az én Marim szeretné, akkor megszerzem neki!” - mondta. Szegény Jóskán röhögött az egész falu. Emlékszem, mikor a Béla egyszer megkérdezte a kocsmában a Jóskától. - Hol lehet ilyen édes epret venni? - A választ várva az egész kocsma elcsendesedett, de a Jóska csak azt kérdezte, Te honnan tudod, hogy édes? - Csak gondoltam, válaszolta a Béla, mert látta, olyat kérdezett, amit nem kellett volna és barátját nem akarta még jobban megszégyeníteni. Elég volt az, hogy kapott az eperből meg a Mariból. Szegény Jóskánk még ezek után sem kapott észbe. Egy napon a mi Marikánk mit kívánt? Nyulat. Tudod, nem egyszerű egy nyulat szerezni, főleg akkoriban nem volt az, de nincs lehetetlen, ha kell, hát kell. Mosolygott Józsi arca, mikor a nyúl két fülét összecsippentve boldogan sietett a Marihoz. Hiába kopogott, nem nyílt az ajtó. Na, nem baj, bemegyek a nyári konyhán keresztül, gondolta, és leteszem a nyulat a konyhaasztalra, had örüljön a Mari, ha hazaér. Biztosan átment az anyjához, játszott el a gondolattal. Így is tett. És a konyhán át már bent is volt, de furcsa zajokat hallott a szoba felől. Mi a fene lehet az? Ki garázdálkodik a lakásban? Csendesen az asztalra rakta a nyuszit, majd lábujjhegyen elindult a szoba felé. Óvatosan nyomta le a kilincset, hogy a betolakodó ne vegye észre, hogy ő ott van, és nyakon tudja csípni alkalmas pillanatban. Jaj de jó, hogy bejöttem, mert, ha a Marimra támad az idegen, az szegény nagyon megijedt volna, játszott tovább a gondolattal, közben óvatosan bedugta a fejét az ajtónyíláson. Hát nem kellett volna, mert amíg ő gondolataival játszott, addig a Mari mással játszadozott. Nem szólt semmit. Óvatosan visszazárta az ajtót.

- Nagy bolond volt. Én, ott elrendeztem volna mind a kettőt.

- Ne szólj már bele folyton!

- Jól van, na! De, hogy lehet ilyen egy férfi? Hagyja, hogy a kedvesét öleljék tovább? Na, én megöleltem volna, abban biztos lehet a világ. Kis ribanc, összefekszik mindenkivel. Ezt a szerencsétlent meg kihasználta. Na, csináltam volna én akkora cirkuszt, hogy zengett volna az egész falu.

- Tudom, de akkor most Te nem is lennél itt, mert hűsölnél. Ahogy téged ismerlek, halálra verted volna mindkettőt.

- Abban biztos lehetsz!

- Na, szóval! Amit szegény Jóska látott, az nagyon fájdalmas volt számára, de nem szólt a Marikának, csak még többet volt vele. Szabadságot is kért az erdészettől. Egy hónap fizetés nélküli szabadságot. Mari csodálkozott is, hogy állandóan vele van, de a csodálkozásra az volt a Józsi válasza, hogy nagyon szereti és feleségül akarja venni. A Mari nem igazán akarta, hogy a Jóska bekösse a fejét, de, mikor kiderült, hogy terhes, igent mondott. Jóska pedig oltár elé vezette.

- De bolond volt!

- Az esküvőn röhögött az egész falu. Fehér ruha és gyerek, na meg egy balek. Jóska úgy volt vele, hogy volt, ami volt, ő szereti a Marit, és ki áll érte és megvédi a falu szájától. A gyerek meg úgy sem lehet másé, csak az övé, hisz Karcsi semmiféleképpen nem lehet az apa, még akkor sem, ha látta őket, hisz az még nem rég történt és az még nem foganhatott meg. Így, ő az apa és vállalja is a gyereket. Mondanám, boldog napok jöttek, de azért volt felhő, mert Marikának nem nagyon tetszett a terhes női szerep. Ideges volt állandóan és mindig pörölt a Jóskával. „Majd megváltozik minden, ha megszületik a kis csemete” nyugtatta magát és másokat is Jóska. Jött is a változás, az biztos, nem kellett sokat várni. Egy nyári napon megszületett a kislány. Boldog volt a Jóska. Talán még ivott is egy felest az örömre, mert dalolva ült a biciklin és, míg elkerekezett a szülőotthonig, mindenkinek elújságolta, hogy gyereke született. Nem volt szerencsés, mert a kislány lábak nélkül született. Mari nem is akarta látni a lányát.

- Nekem nem kell! Csinálj vele, amit akarsz, én összeszedem a cuccomat és elhagylak benneteket!

Így is lett. A Mari összepakolt és elment. Rá se nézett a lányára. Nem tudja senki, hol él, mit csinál. Soha nem jött vissza. Még, az anyja temetésén sem volt ott. A Jóska nagy szeretetben nevelte és neveli a lányt és csak esténként sír, mikor leül a nagy diófa alá, a szekérkerékre.

- Akkor az övé a gyerek?

- Nem.

- Akkor, a Karcsié?

- Nem.

- Nem és nem. Akkor kié? Úgy, csak nem pottyant a Mari hasába!

- A kislányon sok vizsgálatot végeztek, mert három éves koráig eléggé beteges volt és elvégezték közben az apasági vizsgálatot is, de, hogy ki a gyerek apja, azt csak a jó Isten tudja.

- Azt, sem tudja szegény, hogy kinek a gyerekét neveli?

- Nem.

- Hallod, én megemelem a kalapomat előtte és most már megértem, miért nem akart velünk enni. Na, fiúk, nekem már nem kell a nyúlpaprikás. Elment az étvágyam. Inkább iszok egy felest, mert ezt ép ésszel megérteni is nehéz, nem hogy végigcsinálni. Egészségetekre!