Ülök ezen a padon és a szomorúfűzfát nézem. Földig érő ágai oly búsan hajladoznak, oly szomorúak, mint az én szívem. Ó, reménytelen szerelem! Reménytelen szerelem az enyém, mert a közös szívdobbanás már csak remény maradt nekem. Karom Téged vár, szívem minden dobbanása érted kiált! Téged kereslek mindenhol, hátha látlak még valahol. Rólad álmodom ébren és akkor is, ha alszom hűvös hajnalon, mert este álom nem jön a szememre, mert örökké Rád gondolok, Te jársz az eszembe. . Ó, reménytelen szerelem! Mást szeretsz és mást ölel karod, érzem, ebbe belehalok.  Szeretném látni csillogó szemed, érezni érintésed! Simogatni és simogatva lenni. . Ó, reménytelen szerelem! Hiányzik csengő hangod, a szívemnek oly kedves ritmusok. Mondd, merre jársz? Mondd, gondolsz-e rám? Én Téged várlak, de Te máshoz rohansz boldog szerelembe. . Ó, reménytelen szerelem! Az enyém! Miért? Miért? Miért hal meg a remény? Arról álmodom, hogy kopogsz ajtómon, egy hajnalon. Nem tudlak feledni, mert szívem örök szerelme ott maradt Nálad. Ott, azon az utolsó éjszakán, mikor karod ölelt át ezen a padon. Nem tudtam, hogy többet nem látlak, én csak vártalak-vártalak. . Ó, reménytelen szerelem! Nevedet suttogom minden percben, remélve, hogy meghallod és hozzám futsz boldog szerelembe. . Ó, reménytelen szerelem! Kézfejemen egy könnycsepp, mit Érted ejtettem. Nézem fátyolos szemmel és arcod látom. Várom, hogy rám mosolyogsz, de Te nem akarod. Szétfolyik a könny a kezemen és Te is itt hagytál, Kedvesem. Végtelenül nagy szerelem, mit érzek én. Csillapítanám, de nem tudom, mert szeretlek, végtelen nagy szerelemmel. Mért kell sírnom ezen a padon, ahol oly boldog voltam sok-sok napon. Várlak minden este, hátha erre jársz és újra a karodba zársz. . Ó, reménytelen szerelem! Néha a szellő felém hozza illatod. Ó, ebbe beleborzongok! Szememmel kereslek, de nem látlak. A remények, vágyak, mik előidézik még az illatot. Szemedben csillogott a boldogság, mikor belenéztem. Mondd, mi történt, hogy már más úton járunk Te, meg én? . Ó, reménytelen szerelem! Nehéz nélküled minden nap, mert csak téged akarlak!

Boldog emlékek, mik eszembe jutnak és érzem, mennyire hiányoznak. Csillogó szemmel néztem mindig Rád, forró karommal öleltelek át. Ölelnélek boldogan most is, szorítva magamhoz egy életen át.

. Ó, reménytelen szerelem!

Miben reménykedek még, nem tudom, de akarlak és akarlak nagyon.

Mindig azt kérted: Szeress nagyon! Szeretnélek, de nem tudlak, mert távol vagy. Miért kérted szerelmem, ha elhagytál engem? Miért mondtad, hogy ölelj, csókolj! ,  Ha távol mentél egy kora hajnalon. .      Ó, reménytelen szerelem! Forró csókom nem kéred már és ölelésem hiánya sem fáj. Miért mondtad, hogy szeretsz, ha ez csak játék volt Neked?  . Ó, reménytelen szerelem! Kezed nem fogja már kezem, mi boldogságot jelentett nekem. Szívem összetörve már és a gyógyulásra vár. Ki tudná begyógyítani e sebet? Ó senki, senki más, csak Te, Kedvesem! Várlak, de nem zörgetsz, így csendes az életem, csak a szívem ver hevesen. . Ó, reménytelen szerelem! A napsütés ölel át és nem Te. Ó, mondd, merre jársz minden este? Álomra hajtva fejed, kinek a nevét suttogod? És kit ölel karod minden hajnalon, ha én már nem vagyok? . Ó, reménytelen szerelem! Nem maradt más, csak emlék nekem. Kézfejemen a könnycseppet megsimítom, úgy, mintha Téged érintenélek. Ó, hiányod fáj nagyon, csak ezt érzem. Arcomra rászáradt egy könnycsepp, mit egy életen át viselek emlékül annak, hogy életem része voltál és egykoron olyan szép volt minden.

. Ó, reménytelen szerelem!