Belvárosi aszfalton kiterítve fekszik,

élettelen béka testem.

Alul maradtam az éjszakai harcban.

Bevallom, vesztettem.

Legyőzött az erősebb.

Ilyenkor egy béka mit tehetne?

Meghajol előtte.

A sors úgy döntött,

hogy földi létét befejezte.

Szét vagyok cincálva apró darabokra.

Manapság, ez már a béka sorsa.

Legjobban az döbbent meg ezen a hajnalon,

amit a legfejlettebb lény,

az emberek viselkedésében tapasztalok.

Siető, vagy akár tétova léptek,még

tovább tapossák az oszló testem.

Diadalmas mosoly, győzelmi kézjelek.

Hurrá… Legyőztétek a gyengébbet!

Büszke vállveregetés, és sikeres napkezdet.

Megvolt a napi jó cselekedet.

Ó, emberek, mi van Veletek?

Tanultnak, bölcsnek és okosnak

tartanak benneteket, de jólesik lelketeknek

még taposni az élettelen testet.

Szívetek helyén kődarab!

Miért bántjátok az állatokat?

Nekünk is van lelkünk, úgy, mint Nektek.

Ne bántsatok bennünket!

A lélek szól most hozzátok:

Szeressetek minden élőlényt a világon,

és soha ne bántsátok Őket!

Ha, csak egy szívet is elért búcsúszavam,

már nem volt hiába való dolog békának születnem.

Egész életemben arra vártam, hogy egyszer

gyengéd kezetek megsimogat engem.

Királyfivá nem váltam volna ezáltal,de

sokkal boldogabb lettem volna.

Erősebben mentem volna az éjszakai harcba,

és talán még most is az élő béka szólna.

Itt hagyom piciny béka fiam.

Adjátok Neki, azt a szeretetet, mit én

kaphattam volna Tőletek.

Neveljetek bátor, erős békát, s ne

feledjétek apja szavát.

A szívetekben lévő kövekből építsetek hegyeket!

A kő helyére, pedig tegyetek szeretetet.

ISTEN VELETEK!