Irodai macska volt a Cirmi.

Úgy találtak rá az utcán,

mikor didergett és fázott és

finom tejre vágyott.

Aprócska női kezek simogatták.

Meleg szobába vitték, dédelgették.

Meg is kedvelte a sok szép hölgyet,

a fekete herceg.

Bundája csillogott, villogott,

mert boldog volt.

Az iroda egyik sarkába kuporodott,

és onnan nézte az eseményeket,

mert az volt bőven.

Civakodtak, marakodtak a hölgyek, na

és hulltak a könnyek.

Nevetni ritkán nevettek,

akkor is inkább egymáson derültek.

Meleg szobában, fagyos volt a hangulat,

mert tíz kicsi nő, nem csinált mást,

csak marta egymást.

A fekete herceget bántotta a dolog.

Így, egy napon gondolván egyet,

egy nagyot ugrott, amivel elérte, hogy

minden szempár őt nézte.

Most kell elmondanom, amit akarok, érezte,

mert újra nem lesz ekkora közönsége.

Így, kihúzta magát, és a tíz csodálkozó szempár

szemeibe nézve, elkezdte mondandóját.

Én, kis árva fekete macska, ki herceggé váltam általatok,

csodálkozva nézem, hogy szavaitokkal egymás lelkét marjátok.

Nem jól van ez így, úgy vélem, mert rövid az élet

és nem gyűlölni, szeretni kéne.

Tíz egyéniség, tíz tehetség, kik egymás ellen harcolnak.

Gondoljatok csak bele mekkora erő lenne az,

ha összefognátok, és közös úton haladnátok.

Szívetekben ott van a szeretet,

mert akik úgy tudnak szeretni egy árva fekete macskát,

hogy az egyből hercegnek érzi magát,

akkor egymást is tudnátok szeretni.

Oly, szép lenne, ha ez lenne a tíz kis boldog nő csapata.

ahol, jó lenni és boldog mindenki.

Szeressétek egymást, ha lehet, én csak ezt kérem, mert

én is nagyon szeretlek benneteket.