Mindenki keresi a boldogságot. Sokszor, és sokféleképpen keresünk. Elindulunk egy úton és vagy végig megyünk rajta, vagy nem. Vagy szerencsés volt az utazás, vagy kevésbé. Ilyenkor, vagy új utat keresünk, vagy feladjuk. Legtöbbször inkább beletörődünk abba, ami van, mert félünk, hogy az esetlegesen kiválasztott új út megint zátonyra fut.  Én, nem adom fel a cél elérésére tett kutatásaimat. Mesevilágot szőttem vágyaim köré, s gyermekként ebből a világból építem az életem, míg célba nem érek.”

Íme, a mese:

Elhatároztam, hogy megtalálom a boldogságot, bárhová is kell elmennem érte. Erős akarattal keresem, kutatom. Kerestem már nyugaton, keleten, északon és délen. Most, úgy döntöttem, megpróbálom ott, hol senki nem keresi. Felfedezem a sivatagot. Sokan lebeszélnek, kissé bohókásnak is tartanak. Reménytelennek tartják utazásomat. Ez, engem nem térít el célomtól. Elindulok a sivatagba, felásom, ha kell az egészet, s tudom, megtalálom, amit keresek: a KINCSEMET, a BOLDOGSÁGOMAT. Oly, gyönyörűen fog ragyogni, mint egy gyémánt. Magam előtt látom, amint megtalálom, és gyermeki boldogsággal szorítom magamhoz. Lesöpröm róla a sivatagi homokot, s csillogása elvakít, oly gyönyörűen pompázik. Magamhoz ölelem, boldogságom könnyével simogatom meg. Még nem tudom, hogyan becézem majd, de tudom, hogy nagyon szeretni fogom. Görcsösen ölelem majd magamhoz, hiszen Ő az én KINCSEM, amiért küzdöttem, s nem hiába reméltem.

Szorítom magamhoz erősen, szinte izzadva, csak azért imádkozom, hogy a sivatagi homokvihar el ne sodorja tőlem.

Építs, Te is mesét vágyaid köré és meglátod, bevonzod életedbe a boldogságot. Találd meg Te is a saját kincsedet. Legyen csodálatos utazásod!