Szombaton, boldogan ébredtem. Nem csörgött a vekker. Csendes volt a szomszéd is. Finom kávé illat ölelt körbe, ami keveredett a hagymástojás illatával. Ó, kell ennél boldogabb reggel? Az, asszony kis lenge pólóban, ami alól kivillan a csipkés bugyi. Tökéletes! Ennél, szebbet nem is kérhetek.

• Jó reggelt, Kedves! Hogy aludtál? Álmodban, merre jártál? Idegenekkel vagy ismerősökkel találkoztál?

Rengeteg kérdés, de nem kel megijedni. Így, ébreszt minden reggel. Választ nem is vár, mert egyedül egy csókot kíván. Meg is kapja. Nem lehet oka panaszra.

• Látod Kedves, milyen szép idő van? Kéne valamit csinálni!
• Gondolatolvasó vagy. Én, is arra gondoltam, hogy visszabújhatnánk az ágyba. Kipróbálhatnánk, milyen az, mikor nem csak a kezem, de a nap is játszik testeden.
• Jaj, de Géza! Most csináltuk, nincs egy napja. Nem kéne már virgonckodni ötven felett, mert még a derekad rámegy. Aztán, ápolhatlak, miközben jajgatsz.
• Ó, te kis aggódó. Már, azt hittem, azt mondod, hogy fáj a fejed.
• Soha, nem mondtam ilyet. Na, ne nevess! Inkább szervezz valami programot. Ideje kimozdulni. Szabad a vásár!
• Vásárba akarsz menni? Már, azt is lehet?

Én, elvoltam ezekkel a korlátozásokkal. Engem, nem zavart. Ez, nekem megfelelt. Többet tudtam lustálkodni. Nem, úgy az asszony. Ő, egyre depressziósabb lett. Már, látta a világvégét és örökké azt kérdezte, hogy mondd Géza, ezért éltünk? Nyugtattam, ahogyan tudtam, de volt, mikor már kevés voltam, mert nyugtató nélkül a halálfélelme nem szűnt meg. A korlátozások enyhítésének, ezért örültem, mert a hírre, felragyogott arca és kezdett belé is visszatérni az élet. Már, egyre többet mosolygott az édes.

• Menjünk piknikezni. Jót fog tenni a friss levegő. Dobjál valamit a kosárba, aztán indulhatunk is.
• Ne viccelj már! Nem gondolod, hogy most szendvicsekkel bíbelődök. Vigyél étterembe!
• Étterembe? Hisz, mi soha nem járunk ilyen helyekre.
• Itt az ideje. Éljünk a lehetőséggel, hogy nyitnak végre.
• Van nekünk erre pénzünk?   Van.

Mertem volna, azt mondani, hogy nincs. Újra, depresszióba esett volna, és hallgathattam volna, hogy nem szeretem. Jobb a béke.

• Készülődj édes, ott a helyünk!

A kávét gyorsan megittam. A tojást, már nem kívántam. Beraktam a hűtőbe. Jó lesz vacsorára. Próbáltam a hideg sörre gondolni, ami vár majd rám a vendéglő asztalán. Magamra kaptam a fekete farmeromat, és gondoltam felveszek hozzá egy fehér inget. Adjuk már meg a módját, hisz nem kis dolog, hogy étterembe megyünk. Jó sokáig kerestem az ingem, mire a szennyes tartóban megtaláltam. Kicsit, ideges lettem, de nem szóltam, mert néha jobb a csend. A szekrényben találtam egy fekete inget. Azt, gyorsan fel is vettem. Mikor a tükörbe néztem, kicsit megijedtem, mert olyan voltam, mint aki temetésre készül éppen. Nem csináltam soha gondot abból, hogy mennyire harmonizálnak egymással a rajtam lévő színek, de most ez a feketébe bújtatott test zavart. Akkor, még nem is gondoltam, hogy ez még semmi ahhoz képest, ami várt rám. A feleségem is elkészült, de mikor megláttam a szavam is elállt. Olyan volt, mint egy virágos rét. Valamikor a hetvenes években hordtak ilyen mintás ruhákat. Ó, te jóságos ég, csak nem akkor vette? Szép, szép, csak egy kicsit sok. Na, és az ő korában, ilyenben.

• Nem tetszik Géza? Idén a virágos a divat. Ezzel, fejezik ki az emberek, hogy örülnek az életnek.
• Szép vagy, Kedves! – mondtam, kedvesen, csak ennek a napnak lenne, már vége! Szívesebben szedném a pipacsokat a ruhájáról, mint, hogy ebédelni menjek.
• Indulhatunk, szívem. A Morzsi is kész!
• Ne, már a kutyát is visszük?
• Semmi pénzért, nem hagynám idehaza.
• Jó. – bólintottam rá.

A közeli éttermet választottuk. Lengedezett a szél. Szép idő volt, de nem volt túl meleg.

• Szívem, lehet, hogy várnunk kellett volna még ezzel, mert kicsit hűvös van még, ahhoz, hogy a teraszon ebédeljünk.
• Kibírod Géza! Én, amúgy is bent eszek, mert mindenki ott legyen, ahol lennie kell.

Még, jó hogy május van, mert azt hittem volna, hogy ez egy áprilisi tréfa.

• Tudod, hogy én még csak tegnap kaptam meg az oltást, és nem mehetek be. Nekem, marad a terasz és gondoltam velem maradsz.
• - Nem, én bemegyek, mert megtehetem és végre hasznát is veszem a kártyámnak.

Lefagytam. Igaz, hogy egyszerre regisztrálunk az oltásra, de én később kerültem sorra. Így, nekem még nincs, ami neki már van. Elcseszett egy nap! Már, nem is a sört kívántam, hanem valami erőset, ami feledtet mindent.

• Adjál pénzt, hogy fizetni tudjak majd
• A kutyával mi lesz? Gondolom, az velem marad.
• Mindenre készültem. A kutyus oltási könyvét is hoztam.

Én, nem tudom, hogy hogyan ültem le az asztalhoz, mert szédültem rendesen. Soha, nem hittem volna, hogy valaha is ez fog történni velem. Éhes, már nem voltam, csak szomjas, mert torkomon akadt a szó. Egyből, két felest kértem, pedig nem is kedvelem a rövidet, de most rövidre kellett zárnom a dolgot. Rendeltem, egy levest. Dideregve kanalaztam. Az, asszony valami csülköt evett. Arca ragyogott. A kutya meg röhögött. Kérdezte a pincér, hogy mit kérek még? Mit, mit, két szilvát.

• Gombócra gondolt Uram?
• Milyen gombócra? Inni szeretnék. Enni, otthon is tudok. Ott van a tojás a hűtőben.

A két szilva között észrevettem egy kis vöröskét az egyik asztalnál. Már, elég bátor voltam, hogy megszólítsam.

• Ön is csak így magányosa? Megengedi? – nem vártam választ. Le is ültem.
• De, uram!

Nem érdekelt, hogy mit mond. Már, csak az izgatott, hogy a feleségemet kicsit féltékennyé tegyem és végre kijöjjön hozzám.

• Maga, sem védett? – kérdezte megmagyarázhatatlan arccal. Volt tekintetében kíváncsiság és felelem is.
• Van bennem anyag, ha arra gondol, csak plasztik kártyám nincsen.
• Megnyugodtam.

Kábult voltam rendesen, de nem a felestől, hanem az adott helyzettől, mert ki gondolta volna, hogy nem a nevemet kérdezik először, mert van ennél fontosabb. Bókoltam a vörösnek kicsit. Sandán, figyeltem közben a nejem, aki egyre dühösebb en bökdöste a csülökbe a villát. A vöröske hallgatott. Nem volt egy beszédes fajta.

• Mondja, a párja magának is bent van? – Na, azt az arcot soha nem felejtem el. Döbbenet magas foka.
• Maga, nem normális!
• Tudom, nem mond újat.

Majd, úgy otthagyott, mintha ott sem lett volna. Fizettem, és intettem a feleségemnek, hogy megyek. Ő, dühösen felugrott és utánam sietett.

• Géza! Most miért tetted ezt? Még, nem ettem meg a desszertet. Hova rohansz?
• Dolgom van ott, ahová a király is gyalog jár, de nem tudtam, hogy bemehetek e, vagy keresnem kell egy másik helyet. Kérdezni, meg nem szerettem volna, mert már így is furcsán nézett rám a pincér.

Csendesen mentünk haza. Nem fogta a kezem, nem mondta a nevem. Kicsit másként sikerült a dolog, mint ahogyan szerettem volna. A reggeli boldog ébredés, tovaszállt. Tudtam, este is csak a pipacsokat nézhetem, de kezembe nem vehetem.