Mint összekulcsolt láncszemek, úgy kapaszkodik lelkem, lelkedbe. Mennék már, de nem enged. Fájdalmas szorítással még csavar, lelkemen egyet. Miért oly erős a kötődés, mint az acél? Miért akarom azt, ami már semmit nem ér? Miért táplálom a lelkemben a reményt, hogy egyszer ölelsz…

Egy pillanat alatt esett össze. Mint, egy rongyos zsák olyan lett a teste. Mozdulatlanul fekszik. Talán, még lélegzik. A körülötte morajló világ, már oly távoli számára. Csend borul világára. Lepereg előtte élete, minden jó, és rossz tette. Érzi, nincs tovább. Eljött az indulás. Menni…

  Erőt kérni, oly nehéz, mert gyenge testtel, mit könnyeim tettek, liha kis semmivé, sebzett lélekkel kell, imára kulcsolni kezem, és kérni, hogy segítsen a jó Isten. Már, nem fontos, hogy mi volt, mi  törte össze testem, lelkem, már, csak erőre van szükségem, hogy túléljem. Kezemet,…