Mikor, rózsafüzért morzsolva,

halk imában kérted az Istent, hogy

csak ennek legyen vége, és

jók leszünk Uram végre.

Hitted, jobbak leszünk, mert

a bajban hasonló imák szálltak az égbe.

Hitted, hogy összekovácsol minket a járvány,

és tanulunk belőle,

De! Tévedtél!

Lassan teltek a napok, és

csillapodott a járvány, és

reménykedve lépdeltél a járdán, mert

hitted, boldogok leszünk végre.

De! Tévedtél, mert nem változott semmi.

Még mindig jó gonosznak lenni,

a másiknak nekimenni.

Mosoly helyett, jól beszólni.

Nincs szeretet, győzött a közöny.

Reményeid is már veszve,

mert hiába imádkozol minden este,

semmi nem akar változni.

Kiröhögnek, ha szeretetről kezdesz el beszélni.

Bolondnak néznek, ha segítesz annak, aki kéri.

Olykor, már köszönésed is tolakodónak érzik,

és a szemedbe nem akar nézni senki.

Hitted, hogy jobb lesz.

De! Tévedtél!

Nem tanultunk semmit.

Imáinkba foglalt álmainkat, feledtük rég.