Elengedtem a múltat,

a lelkemet nyomasztó dolgokat.

Elmúlt, a mindenáron akarás.

Aki menni akar, engedem.

Aki jönni akar, fogadom.

Nem nézek vissza.

Nem kísér a múlt fájdalma már.

Amit tudtam, álmaimért megtettem.

Értük, elég sokat küzdöttem.

Oly görcsösen szerettem volna, azt, amit,

álmaimban megformáltam.

De, ma már tudom,

ezekhez görcsösen ragaszkodni,

buta dolog volna.

Akinek fontos vagyok, az majd keres.

Aki, igazán szeret, az majd ölel.

Aki engem keres, az majd rám talál.

Aki kerülni akar, hagyom, hogy fusson.

Kergessen álmokat, vagy madarakat.

Nincs már görcsös akarás,

mert  hiába akartam, ha

mást szánt nekem az élet, és

hiába szeretem azt, aki engem nem szeret.

Hiányom, ha mégis érezné, majd visszatér.

De, ha nem így lenne, akkor 

vigye útján a szerencse.

Nem kérem már senkitől, hogy

életem része legyen,mert, ha

az szeretne lenni, úgy is fog kopogtatni, és akkor, ott,

abban a pillanatban, majd eldöntöm, hogy

van e még értelme a dolognak,

vagy borítsunk fátylat a múltra, és

menjünk külön utakra.

Az elengedéssel, az izzó vágy is tovatűnt, és

ki tudja, újra éled a tűz.

Majd, a sors eldönti, hogy mi legyen.

Most, csupán hagyom, hogy a dolgok törtjének velem.