Rám tört a pánik. Na, nem az a betegség féle. Nem! Ez, a kapuzárási féle. Mondtam is anyámnak, egyik este, mikor találkoztam vele, és azt kérdezte,

• Hogy vagy fiam?
• Pánikom van anya. Kapuzárási pánikom.
• Jaj, fiam! Mondtam már neked, hogy nem kell pánikolni. A kaput kettőre kell zárni. Akkor, baj nem lehet, mert nehezebben jönnek be.
• Beszél butaságot mama. Nem a kapuról beszélek, de hagyjuk is.

Nehéz, megmagyarázni egy nyolcvan felettinek a dolgokat. Meg is sértődött, mert úgy szokott, de majd megbékél, de ha nem, akkor kap egy szelet tortát, és minden rendben lesz. Szóval, hogy rövidre fogjam, mert így soha nem érünk a végére. Emésztett a dolog, hogy hatvan felé közeledve, már nem a vonaton, hanem korban, mire is vagyok még képes. Van, szép feleségem. Igaz, negyven évvel ezelőtt szebb volt, de régen minden jobb volt. Szépen is éltünk. Néha, igaz veszekedtünk, de mindenütt van mosatlan és törik is a tányér, ha egymáshoz koccan. Az, ágyban nem voltunk már olyan hevesek. Igaz, néha, sikoltott egyet, kettőt és még a fejét is beverte a falba, gyönyörében. Kérdezte is másnap a szomszéd, hogy

• Mondd, már Jóska. Mit kalapáltál este tízkor?

Néztem rá bambán, de nem mondhattam, hogy éppen az asszonyt repítettem a mennybe. Tudnék még a házasságomról mesélni, de most nem ez a téma. Talán, még annyit, hogy nem léptem félre soha, de most tudnom kell, hogy milyen az, és mire vagyok képes, mert lassan itt a vég, és egy kis öröm, és önbizalom, nekem is kell még. Döntöttem. A számítógép elé ültem és egy társkeresőn körül néztem. Volt felhozatal rendesen. Alig, tudtam választani, de Zsuzsa volt, aki a legjobban tetszett. Természetesen, nem árultam el neki, hogy nős vagyok, mert, hogy nézne az ki. Érdeklődésére válaszolva, azt írtam, hogy elvált vagyok, és tartós kapcsolatot keresek. Ez, nagy őrültség volt, mert nem lesz egyszerű kiugrani belőle, gondoltam. Nagy sikerem volt, mert gyorsan elnyertem a hölgy szívét. Kezdett is kicsit helyrebillenni az önbizalmam, és enyhült a pánikom. Tudok még hódítani! Nem húztam sokáig a dolgot, mert a tettek mezejére léptem. Befizettem egy welnes hétvégére, hogy kettesben legyünk végre. Kicsit kapkodtam a levegőt, az árak láttán, de ez nekem most minden pénzt megért. A kocsit elvittem a szervizbe, hogy nézzék át, nincs e valami gond vele. Nem lenne jó, ha útközben robbanna le. Már, csak azon imádkoztam, hogy defektem ne legyen, mert akkora derekamnak vége. Ja, és a lumbágóm se jöjjön elő. Egyik nap mikor mondta az asszony, hogy a piacra kéne menni krumpliért, örömmel vállaltam, mert tudtam egy, két dolgot be kell szereznem. Vettem is néhány zoknit meg gatyát. Te jóságos ég, hogy milyen alsók vannak! Szívecskés meg ördögös, meg sorolhatnám még. Én, fehér alsót vettem, mert mégis csak az a tökéletes. Tudod, olyan férfiasan, ahogyan a reklám mondja. Vettem, parfümöt is. Soha nem használtam, de most kell! Vettem fürdőgatyát, és egy papucsot, mert ami otthon van, annak a talpát a kutya megrágta. Mi kell még, gondolkoztam. Olyan régen randiztam. Vettem, valami menő fogkrémet és fogkefét is. Szépen bepakoltam a kocsiba, hogy az asszony nehogy meglássa. Milyen plusz kiadás ez is, hisz a végén a kukában köt ki, mert haza nem vihetem. Vásárlásból hazaérve, kicsit ugyan félve, de mondtam a nejemnek:

• Na, most kapaszkodj meg asszony, mert olyat mondok, hogy eláll a szavad. / Vagy az enyém, mert hazudni nehéz /
• Mondjad Jóska! Ne, kímélj! Számomra, a te szavad sokat ér.
• Nem fogsz örülni, de el fogok utazni.
• Te? De, hová? Megyek én is.
• Te, Rozi maradsz. Egyedül megyek. Hívott a Pista, hogy a vihar megrongálta a fákat és ki kéne vágni egy párat. Tudod, a barát az barát és ott segít, ahol tud.
• Segítek én is.
• Jaj, ne fáradj kedves. Nem, neked való már ez. Te, csak pihengess. Rád fér. Sokat dolgozol úgy is. Péntek reggel megyek, vasárnap jövök.
• Jaj, Jóska! Még, soha nem hagytál ilyen sok időre magamra, de vigyázz magadra. Majd hívjál, mert halálra fogom aggódni magam, hogy mi van veled.
• Hívlak édes, de ne aggódj, ha nem hívlak, mert tudod, nagyon rossz arrafelé a térerő. Pista is vagy négyszer hívott, mire végre beszélni tudtunk.

Ó, olyan jól csináltam. Hazudok, mint a vízfolyás, de remek lesz a folytatás.

Pénteken reggel, izgatottan ébredtem, hisz elérkezett a próbatétel napja. Most, kiderül, hogy érek e még valamit. Megöleltem az asszonyt. Még egy-két könnycseppet is kifacsartam magamból, hogy érezze, menyire szeretem, és mennyire sajnálom, hogy magára kell hagynom.

Zsuzsát a lakása előtt vettem fel. Már a kapuban állt, két nagy bőrönddel. Kicsit, meg is ijedtem, mert hirtelen azt hittem, hogy hozzám akar költözni. Ragyogott, mint a nap. Kiszálltam. A nyakamba ugrott és megcsókolt. Hú, melegem lett hirtelen. Megnyugodtam. Nem lesz itt gond, érzem. Elindultunk. Ő, csak csacsogott és csacsogott, ami kicsit fárasztott, de mosolyogtam és néhányszor meg is pusziltam, miközben úgy szórtam a bókokat, mint vetéskor a búzát. Izgatott a pirosra festett ajka a dekoltázsa. Ez a nő, tudja, mi kell egy férfinak, állapítottam meg. Hosszú volt az út. Így, megálltunk egy kávéra útközben. Na, itt nem volt olyan nagy szerencsém, mert egy zöldséges előtt parkoltunk le, ahol gyönyörű eper volt. Potom ötezerért. Zsuzsám, egyből megragadta az alkalmat, hogy vegyünk ebből a szép gyümölcsből. Rázott a hideg, mikor fizettem, mert kezdtem érezni, hogy lapos pénztárcával fogok hazatérni. De, nem mondhattam nemet, ha már megkívántam a női nemet. Megérkeztünk végre. Miután átvettük a szobakulcsot a drágám egyből az ágyat nyomkodta. Jó a rugója, mondta. Nem vacakoltunk sokat. Egyből egymásnak estünk. Vacsoráig, ki semkeltünkaz ágyból. Majd, vissza. Kezdtem fáradni, ami a tempót illeti, mert azért ebben a korban, már nem minden úgy működik, ahogyan kéne és naponta háromszor, már lehetetlen. Halkan imádkozni kezdtem, hogy nehogy eszébe jusson, hogy próbálkozzon. Talán, megérezte, mert hozzám bújt és a vállamon elaludt. Betakartam, majd pötyögtem az asszonynak egy üzenetet, hogy jól vagyok drágám. Majd, óvatosan kibontakoztam a karjaiból és a telefonomat a zsebembe rejtettem, és némára állítottam. Még az kéne, hogy hívjon az asszony. Nyugodt volt az éjszaka. Jól aludtunk mind a ketten. Szombaton reggel ismét a gyönyör mezejére léptünk Jól is esett, de hogy hogyan voltam erre képes, nem is tudom. Reggeli, majd jakuzzi, de ott is már, azt kérdezte a drága, hogy mikor megyünk fel a szobába? Na, mindenre készültem, de erre nem. A végén, még infarktust kapok és lebukok. Így, rábeszéltem, hogy kiránduljunk egy kicsit, de rájöttem, ez egy boszorkány, mert húsz kilométert sétáltatott. Sajgott minden tagom. Vacsoráig, még pihentem, de este már semmihez nem volt kedvem. Meg is sértődött a lelkem, és azt mondta, csalódtam benned Jóska. Mit mondjak? Hálás voltam, mert legalább nem nekem kellett kimondani, hogy édesem, ez volt az első, és az utolsó, hogy találkoztunk. Vasárnap reggel, még összeszedtem minden erőmet és boldoggá tettem, hogy legyen mire emlékeznie. Hazafelé, már nem csiripelt olyan sokat. Hazavittem, és ahol felvettem, ott kitettem. Az, első kukánál még megálltam és a ruhákat, amit indulás előtt vettem, ki is dobtam.

Otthon az asszony, terített asztallal várt. Majd, pajkosan kérdezte:

• Játszunk egy kicsit este?
• Fáradt vagyok szívem. Sok volt a fa, és a derekam, tudod.

Már, én is tudom, hogy mire vagyok képes, és hódítani is tudok, de elég volt a kalandból. Marad minden a régi, mert kiszámítható és nyugodt.

• Jóska! Miez a piros bugyi?
• De, szívem! Én, gatyát hordok!

Na, lesz itt tányértörés. A kis bestia! Nem, belecsempészte a bőröndömbe a bugyiját. Egy biztos! Most is pánikom van, de nem kapuzárási, hanem azért pánikolok, hogy nehogy házasságom bánja, hogy öreg lelkemnek teljesült a vágya.

Így, van ez! Mindig, van valami pánik!