Mikor, üvölt benned a fájdalom, de

némán tűröd, mert nem kiálthatod világgá,

hogy mi nyomja lelked.

Könnyeid utat keresnek, de csak némán nyeled őket.

Miközben reménykedsz, hogy ez csak egy rossz álom,

 amiből hamarosan felébredsz.

Hosszú az álom.

Nehezen ébredsz.

Szűnni nem akaróan, csak a fájdalmat érzed, de

már elűzted a reményt, mert miért küzdeni azért,

ami ennyi fájdalmat okoz neked.

Lassan, szép lassan, bezárod az ajtót, ami

nyikorogva zárul, de tudod, ez a legjobb,

amit magadért tehetsz.

Nehéz lépés, de megteszed.

Lapozol egyet.

Hullnak még könnyek.

Fel – feltör a fájdalom, de

már minden könnycseppel erőt kérsz.

Könnyeidben, szép lassan kibontakozik egy jövőkép,

ami sokkal szebb lesz, mint a régi.

Legalábbis, lelked reméli, mert talán, megérdemelsz még

valami jót, még akkor is, ha, valakinek nem voltál elég jó.