Három kiló nyolcvan. Ötvennégy centiméter és fiú. Most nagyon kéne örülnöm, de nem vagyok felhőtlenül boldog. Van már három lányom. Egy fiú viszont mindent visz. Évekig vártam arra, hogy lesz egyszer egy fiam. Lett, csak az élet kegyetlen játékot űzött velem. Úgy rohannék megnézni de nem lehet. Ennek több oka is van. Nem a feleségem szülte, hanem a barátnőm. A járvány miatt most még a kórházba sem mehetek be. Az kéne még, hogy az asszony gyanút fogjon. Nem gondoltam, hogy ez lesz ebből a kapcsolatból. Negyvenöt éves múltam és lassan húsz éves házasok vagyunk. Boldog életünk volt mindig. Ezért is volt furcsa számomra mikor elszántam magam arra, hogy mást is ölelek magamhoz. Egyszerű kis kalandnak indult. Zsuzsókával a barátnőmmel egy épületben dolgozunk, de nem egy cégnél. Élénken él bennem mikor megismerkedtünk. Nyár volt. Ő, a liftet várta a földszinten, mikor beléptem az épületbe. Nem lehetett nem észrevenni gyönyörű karcsú alakját. Szaporáztam lépteimet, mert kíváncsi voltam az arcára is. Szerencsém volt, mert akkor ért a lift a földszintre mikor odaértem. Nyitottam az ajtót. Ő, megköszönte és egy mosollyal ajándékozott meg. Nem tudtam szótlanul nézni, így elmondtam neki, hogy széppé varázsolta a reggelemet. Ő, szerényen mosolygott, majd a hatodikon kiszállt. Így kezdődött, de az a nap, számomra egy csoda volt. Rég éreztem magam olyan jól. Egész nap a hölgy körül jártak a gondolataim. Másnap és utána minden nap igyekeztem, hogy ismét találkozzak vele. Szerencsém volt, mert minden reggel ott volt ő. Két hét után már ismerősként köszöntöttük egymást. Mindig váltottunk néhány mondatot, míg egy csütörtöki napon, én is kiszálltam a hatodikon és az irodájáig kísértem, majd meghívtam egy kávéra.

- Köszönöm, de már nincs rá időm.

- Sajnálom. Munka után? Meddig dolgozik?

- Négyig

- Itt fogom várni. – és ott vártam. Egy közeli kávézóba mentünk. Este nyolcig beszélgettünk. Nehezen vettem búcsút tőle, mert nagyon jó volt vele, és rég esett ilyen jól egy beszélgetés. Soha nem maradtam még ki. Hazaérve, aggódva fogadott a feleségem, de én szemrebbenés nélkül hazudtam, hogy túlóráztam. Meg is lepődtem magamon és azon, hogy nem éreztem úgy, hogy valami rosszat tettem volna. Sokkal kedvesebb voltam a feleségemhez azon az estén, és szorosabban öleltem magamhoz. Reggel viszont szembe tudtam volna magam köpni, mikor a fürdőszobában a tükörbe néztem, mert megcsaltam a feleségemet. Igaz, őt öleltem és őt tettem boldoggá, de nem az ő arcát láttam, és úgy éreztem Zsuzsu testét ölelem. Amilyen gyorsan jött az érzés, olyan gyorsan tova is repült, mert csak az volt a fontos a számomra, hogy minél előbb lássam őt. Hiányozni kezdett. A metrón azon gondolkodtam milyen lehet vele az ágyban? Kívántam és minél előbb ágyba akartam vinni. Gondoltam, ha megszerzem, utána könnyen útjára is tudom engedni, mert már nem fog vonzani. Nem így történt. Minden héten, csütörtökön találkoztunk és együtt töltöttünk néhány órát a közeli motelban. Boldog csütörtökök voltak. Boldog voltam és boldog volt mindenki, mert gyengédebb voltam a feleségemhez is. Meg is jegyezte, hogy Pistikém úgy megváltoztál, de ez jó. Ó, ha tudnád, nem mondanád ezt. Hónapok teltek el így. Pontosan huszonhárom, mikor egyik találkozásunk alkalmával, könnyes szemmel mondta, hogy valamit meg kell beszélnünk. Megijedtem és szinte remegni kezdett testem, de kértem mondja el mi történt.

- Nagy gond van. Nem is tudom, hogyan mondjam el

- Nyugodtan mondd szívem. Nincs olyan gond, amit ne tudnánk megoldani.

- Terhes vagyok.

- Mi történt? Terhes? Hogyan lehetséges ez? Nem szedtél gyógyszert? Hány éves is vagy? Harmincnégy évesen nem tudod, hogy hogyan védekezz?

- Védekeztem, de mégis így sikerült.

 Az nem igaz, mert ha védekeztél volna, akkor most nem lennél terhes. Vetesd el!

- Nem! – szinte üvöltött, úgy mondta.

Én nagyon megijedtem, mert nem akartam gyereket és féltettem a házasságomat is. Soha nem volt olyan gondolatom, hogy valaha is elhagyjam a feleségemet.

- Én, nem tudok neked semmit ígérni. Vetesd el! Fizetem!

- Nem!!! Tudom, hogy miattam nem adod fel a házasságodat nem is kérem. Annyival viszont tartozol nekem, hogy a nevedre veszed és fizeted a gyerektartást, mert azért neked is van valami közöd hozzá.

- Nem!! Nem adom a nevem. Mit mondanék a feleségemnek? Szét akarsz rombolni mindent?

- Engem ez nem érdekel, ha kell, majd jogi úton kérem azt, ami nekem jár. Olyan bolond azért nem leszek, hogy úgy neveljem a gyerekünket, mintha egyedül én csináltam volna magamnak.

Csúnyán összevesztünk. Úgy vágtam be magam után az ajtót, hogy azt hittem ki is szakad. Most mit csináljak? Két hónapig nem is hallottam róla és nem is találkoztunk reggelenként. Kezdtem megnyugodni, hogy el is felejtett. Egyik nap az irodámba érve, nagy boríték várt az íróasztalomon. Nem volt rajta feladó csak a nevem volt rajta. A borítékban egy ultrahangos kép és a terhesség tényét megerősítő leletek voltak. Sokáig néztem a felvételt és lelkem remegni kezdett, mert ott volt a fiam. Egy fiú! Kell nekem! Nem kerestem, és az óta sem láttam, de nagyon vártam a kis jövevény érkezését. Egy fiú! Nem akarok a fiam nélkül élni, de a családom is legalább olyan fontos nekem. Szeretem a feleségemet és imádom a lányokat. Ma reggel jött az sms, amiből megtudtam, hogy megérkezett a fiam. Csütörtök van. Igazi szerelemgyerek, mert szerelmünk napján született. Biztosan nagyon szép és egyre jobban érzem, hogy nem fogok tudni nélküle élni. Az lenne a legjobb, ha elfogadnám azt, amit kért tőlem, de hogyan magyarázzam meg a feleségemnek, hogy a fizetésem egy részét nem tudom hazaadni? Boldog és boldogtalan is vagyok egyszerre. Az biztos, hogy a családom nem áldozhatom fel. Mellettük kell maradnom és szeretni kell őket nagyon, de hogyan tudom így a fiamat szeretni? Mindent meg szeretnék adni neki, de hogyan? Úgy érzem, ebből jól nem jövök ki. Előbb-utóbb el kell mondanom a feleségemnek, még akkor is ha ő ezt soha nem tudja megbocsátani nekem. Tartozom neki. Darabokra hullik az életem.  Bátorságot kell gyűjtenem, és aztán majd meglátjuk. A FIAM! A FIAM! SZERETLEK FIAM!!!!!!!