Ilyen a házasság?

hazaspar2_1.jpg

-        Most mit vársz tőlem, hogy bálnává vált tested, ami olyan, mintha két takaróval lenne még körbetekerve, magamhoz öleljem? Ugye ezt Te sem gondolod komolyan?

-        Miket mondasz? A feleséged vagyok és szeretjük egymást, akkor mi történt?

-        Milyen szerelemről beszélsz? Ki a fene tudna téged szeretni? Nézzél már tükörbe! Tiszta szégyen vagy!  Neked nem kell kilépni az ajtón, te kifolysz magadtól.

-        Hogyan mondhatsz ilyeneket?

-        Te hozod ki belőlem! Már százszor elmondtam, hogy hagyjál békén! Mi a fenének kell neked állandóan kérdezősködni?

-        Most hova mész megint?

-        Hol a nyakkendőm?

-        Hova mész?

-        Tárgyalásom van.

-        Neked mindig tárgyalásod van és, mikor hazatérsz alapozós a gallérod.

-        Beszélsz marhaságot. Amúgy is nyár van, ilyenkor nem sminkelik magukat a nők.

-        Most, kit akarsz bolondnak nézni?

-        Erzsi, hagyjál már! Keresd meg a nyakkendőmet és csináld a dolgod! Vagy talán nincs mit csinálnod?

-        Szerinted 3 gyerek mellett lehet unatkozni?

-        Na, erről beszélek én is! Foglald már le magad!

-        Kevés a pénzem. Panninak is szandált kéne venni.

-        Vegyél, az nem az én dolgom, vagy már azt is én intézzem? Szépen, kézen fogod a leányzót és elmentek vásárolni.

-        Nincs pénzem!

-        Majd lesz! Gondolom, nem éjszaka akarsz vásárolni.

-        Holnap hazajössz?

-        Majd meglátod. Na, indulok, puszi. Na, gyere, adjál egy puszit. Tudod, hogy fontos vagy nekem, csak mindig felidegesítesz ezzel az örökös kérdezősködéseddel, meg féltékenykedéseddel. Vigyázz a gyerekekre, majd jövök.

 Hogy a fenébe jutott ide az egész házasságunk? Vagy ilyen egy házasság? Nem hiszem. A belső értékek felülírják a külsőt mondást meg feledjük már el. Hetek óta csak azon gondolkodom, mit csináljak. 3 gyerekkel nem olyan egyszerű bármilyen lépést is tenni. Meg aztán rengeteg dolgot figyelembe kell venni, de legfőképpen azt kell szem előtt tartanom, hogy a gyerekeknek Miki az apjuk és ez valahol mindig összeköt minket. Az, a gondolat, hogy az apjuk ellen neveljem a lányokat, vagy ne engedjem, hogy találkozzanak az apjukkal, ha esetleg elválnánk, hogy elszakadjanak egymástól, az számomra elképzelhetetlen. A gyereknek joga van az apjához és azt senki nem vitathatja. Tudom, mit beszélek, mert az én szüleim is elváltak. Anyám mindig csak apámat szidta. 4 éves voltam, mikor különmentek és onnantól szinte nem is láttam apámat. A gyűlölet magas lángja égett anyámban apám iránt és olyan szépen belém nevelte, hogy apám egy semmirekellő ember, hogy én már csak így gondoltam apámra. Tiniként láttam, hogy anyám próbál kapcsolatokat létesíteni kevés sikerrel. Valahogy nem találta az igazit. Sok csalódás, kudarc után azt mondta, az egész életemet neked adtam, s azért vagyok férfi nélkül. Nagyon nehéz volt ezt feldolgozni. Igazából soha nem is sikerült. Akkor, gyermekként mindig azt éreztem, rossz vagyok és felesleges, mert tönkre tette anyám életét. Elhatároztam, ha nekem egyszer családom lesz, akkor az úgy fog a boldogságtól ragyogni, mint a nap s nagyon fogok vigyázni, hogy a gyerekek soha ne érezzék azt, amit én éreztem.

Miután anyám magára maradt, mert én is saját életemet kezdtem élni, ott volt a lehetőség előtte, hogy egy új életet kezdjen egy férfi oldalán, de továbbra sem sikerült. Úgy éreztem, az élet bebizonyította, hogy még sem én vagyok magányosságának oka, de ő, akkor is lelombozott.

-        Miattad van, hidd el, elszállt az idő felettem, már nem kellek a férfiaknak, mert vagy nősek, vagy fiatalabb nőre vágynak. Más lett volna az egész életem, ha nem szülök gyereket, akkor most biztos, hogy boldog ember lennék. Egy gyerek áldozatokkal jár. Gyakran a saját boldogságunkat kell feláldozni gyerekünk boldogságáért.

 Szavaitól, lelkem tovább fájt és kegyetlen érzés volt abban a tudatban élni, hogy énmiattam van minden, sőt, még ma is ebben a tudatban élek. Gondoltam már rá, hogy jó lenne szakemberrel megbeszélni a dolgokat, de dilisnek néznének, vagy flancos dámának, ha pszichológushoz járnék. Tudom, nem azzal kéne foglalkozni, ki, mit mond és gondol, de engem mindig befolyásolt a környezetem véleménye, így marad a fájdalom

 18 éves voltam, mikor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy megkeresem apámat és átbeszéljük a gyerekkoromat. Már, az időpont is megszületett a fejemben. Túl leszek az érettségin és felhívom. Akkor, már jó két éve nem láttam. A ballagásomra küldtem meghívót, de nem jött el és nem írt és nem hívott. Sikeresen túl voltam a vizsgákon, mikor görccsel a gyomromban tárcsáztam a számát. Kicsengett, majd a harmadik csengetés után a felesége vette fel a kagylót.

-        Nem tudom adni apukádat, kórházban van. Ha, gondolod, meglátogathatod.

-        Naná, hogy akarom, de miért nem szóltál, hogy beteg?

-        Nem akarta, hogy felhívjalak. Akkor, délután várlak.

Izgultam órákon át. Most mit mondjak neki, mikor beteg. Hogyan beszéljek neki arról, amiről szerettem volna? Délután kettőkor csörgött a telefonom. Pont akkor, mikor forró víz mosta le habfürdőt testemről. Had csörögjön, majd visszahívom, ha fontos, gondoltam, de az kitartóan csengett tovább. Vizes kézzel fülemhez szorítottam a telefont.

-        Igen?

-        Sajnálom, ma délben elaludt. Tudom, hogy szeretted volna látni, de a sors másképp akarta.

Nem akartam elhinni, hogy nincs apám többé. Elzártam a forró vízcsapot és hideg zuhannyal próbáltam meggyőzni magam arról, hogy nem szólhatok már hozzá. Vacogtam még órákkal később is, és csak azt kérdeztem magamtól, hogy miért nem mentem előbb, miért vártam ennyit? Zokogtam a fájdalomtól, mert nem volt apám többé, aki igazából olyan volt, mint egy idegen, de abban a pillanatban döbbentem rá, hogy a lelkem mindig szerette őt, és ma is hiányzik és hiányozni fog, míg élek. Soha nem szeretném, ha lányaim testét úgy rázná a fájdalom, mint, ahogyan az enyémet rázta. Azt akarom, hogy boldogok legyenek és ezért mindent megteszek. Nem gondoltam, hogy azon kell majd egy napon töprengenem, hogy meddig tart még a házasságom, amiről azt hittem, örökké tart és együtt halunk meg. Előttem az élet, - gondolom – mondanák az idős bölcsek, de előre csak úgy lehet menni, ha rendben van a múlt. Nem lehet egy tollvonással lezárni a múltat. Gimi után nem tanultam tovább, mert anyám azt mondta, ideje a lábadra állni és, ha akarsz, tanulj estin. Titkárnő lettem. Nem mondom, hogy álmaim munkáját találtam meg, mert jobban kellett a kávéfőzéshez érteni, mint bármi máshoz. Gondoltam is, hogy remek kávéfőző nő lennék valami presszóban, vagy kávézóban. Egy jó volt z egészben, az, hogy volt pénzem és így egyedül élhettem a kis bérelt lakásomban. Tanulást így kicsit napoltam, gondoltam majd kialakítom az új életemet és utána belevágok.

 19 voltam, fiatal és azzal a tudattal, hogy mindenre van még időm. Minden délben kimentem a munkahelyemhez közeli parkba, s ott fogyasztottam el az otthon készített szendvicsemet. Nem mentem a többiekkel ebédelni, mert ezzel is tudtam spórolni. Igaz, szinte állandóan éhes voltam, de egy idő után már kezdtem megszokni, mert mindenre nem telt a fizetésemből. Szerettem volna új ruhákat, új cipőket is, így nagyon be kellett osztani a pénzt. Egyik nap, mikor pont majszoltam kis párizsis szendvicsemet, egyszer csak megszólított Miki. Boldogságot hozott a szívembe, mert olyan szépeket mondott, hogy elvarázsolt. Boldog voltam, hogy egy ilyen jóképű pasinak tetszek. Addig, ugyan is nem volt sok szerencsém a fiúkkal. Soha nem voltam egy nádszál alkat. 70 kiló fölött volt akkor is a súlyom, de, ahogy szokták mondani, arányosan elosztva. Próbáltam fogyókúrázni, de egy deka nem sok, annyi nem ment le rólam. Száz és száz fajta módszert kipróbáltam, volt, hogy hetekig almaecetes vizet ittam, volt, hogy csak laza leveseket ettem, míg a kolleganőm látva szenvedésemet azt mondta, hidd el, felesleges minden ilyen vacak kúra, én mondom neked, csak attól nem hízol, amit nem eszel meg. Könnyű volt neki, mert olyan sovány volt, hogy át lehetett látni rajta, de igaza volt. Nincs csoda módszer, de csodás napok következtek az életemben, mert minden délben találkoztam Mikivel. Sokat beszélgettünk és kezdtük egymást megismerni. Ő, elmondta, hogy ingatlanok értékesítésével foglalkozik, amit imád csinálni, mert sok emberrel találkozik és sikerélménye is van, mert hála az égnek, megy az üzlet. Felcsillant a szeme, mikor arról meséltem neki, hogy szeretnék továbbtanulni és pedagógusi pályán szeretnék elhelyezkedni, mert imádom a gyerekeket és én is szeretnék majd legalább három gyereket. Megkapod, felelte nevetve.

A beszélgetést követően még kedvesebb volt és már közös jövőről beszélt. Nekem kicsit gyorsnak tűnt a dolog, de napról napra szerelmesebb voltam, s annyira simogatta a lelkem, mikor minden nap elmondta, milyen gyönyörű vagyok és én el is hittem, mert valóban úgy éltem tovább, mint aki gyönyörű.  Már nem érdekelt a húsz kiló, hisz aki számomra a legfontosabb volt, az szépnek talált. Közeledett augusztus 20.-a és Miki meglepetést tartogatott számomra. „együtt töltjük majd a napot és remélem, nagyon boldog leszel” súgta a fülembe.

El sem tudtam képzelni, mire készül. Akkor már 5 hónapja ismertük egymást, hogy sok, vagy kevés, csupán nézőpont kérdése. Tiszta izgalom volt az egész hét.  Vajon mi lesz a meglepetés? Akkor péntekre esett huszadika, így valamivel kevesebbet kellett várni a meglepire. Óriási rózsacsokorral érkezett reggel 9 – kor, majd vegyél fel kényelmes ruhát, felkiáltással kirándulni vitt. Jó volt vele. Nem volt más, csak mi ketten és a gyönyörű természet. Este egy kis hangulatos vendéglőbe vitt. Vacsora előtt térden állva kérte meg a kezem. Úgy meghatódtam, hogy zokogtam, a vendégek pedig tapsoltak. Koccintottunk a pezsgővel egymás egészségére, és a közös boldogságunkra. A napot tűzijáték zárta, mikor hozzásimulva boldogan néztem a csodát. Nem volt nagy esküvő, mert ő nem akarta.

-        Nem szeretem a nagy cécót, minek a nagy felhajtás? Elég, ha mi tudjuk, hogy összetartozunk. - foglalta össze gondolatait.

 Egy szerdai napon adott össze minket az anyakönyvvezető. A két tanút nem is ismertem. Miki hozta őket, akik a szertartás után gyorsan el is tűntek. Anyám durcás volt, mert nem kapott meghívót az eseményre. Micsoda dolog az, hogy a lányom nem hív meg az esküvőjére, puffogta. Megértettem őt és sajnáltam is, de olyan szerelmes voltam, hogy egyáltalán nem akartam Mikivel ezen vitatkozni. Ha ő azt mondja, így jó, akkor így jó. Miki szülei már nem is tudtak volna eljönni, mert egy autóbalesetben vesztették életüket. Mondta is Miki, az esküvő után, hogy Te el sem tudod gondolni, hogy milyen boldog vagyok, mert lesz családom. Boldog feleség voltam és sokat voltunk együtt, de nem védekeztünk. Én kértem, ne legyen még gyerekünk, mert szeretnék még tanulni.

-        Drága szívem, tudod, hogy mit jelent számomra egy gyerek, ne fossz meg ettől a boldogságtól kérlek! Tanulhatsz, ha van kedved, majd addig vigyáz a gyerekekre egy bébiszitter.

 Én jobban szerettem volna, ha velem vannak a születendő gyermekeim és nem egy idegennel, mert tudtam, milyen sokat jelent egy gyerek első éveiben az anya jelenléte, de kompromisszumot kellett kötnöm. Gyorsan teherbe estem.

-        Édesem megszülöd a gyereket és mész iskolába! Tudod, hogy fontos számomra a boldogságod és, ha Te tanulni akarsz, akkor tanulni fogsz, de most koncentrálj a terhességre.

És én koncentráltam. Könnyű terhesség volt. Nem voltak rosszullétek és a szülés is elviselhető volt. Nagyobb volt az öröm és a boldogság, mint a fájdalom. Leírhatatlan volt, mikor Fruzsit a karomban tarthattam. Lekötött teljesen az anyaság és mire feleszméltem, már három gyerek várta apát haza. Három év alatt három gyerek. Boldog voltam, de gondolkodni sem volt időm. Minden úgy történt az életünkben, ahogyan Miki akarta és én hagytam. 3 gyönyörű lány mellett már el sem tudtam képzelni, hogy tanuljak. Nekem őket kell tanítanom és nevelnem, tisztáztam magamban életem azon szakaszát. Kezdett viszont kapcsolatunk laposodni. Egyre kevesebbet voltunk együtt és Miki egyre később jött haza. Való igaz, a három gyerek átváltoztatta testem, mert meglévő kilóimra csak rakódtak a kilók. Most is közel 100-at mutat a mérleg, de soha nem hagytam el magam. Akármilyen fáradt is voltam, arra mindig odafigyeltem, hogy nett legyek. Soha nem vettem fel kinyúlt göncöket, mert tudtam, a házasságomat dönteném romba, ha elhanyagolnám magam.

 Miki késő esti hazaérkezései idegesítettek, mert valami veszélyt éreztem. Annál is inkább, mert fáradtságra hivatkozva már beszélgetni is alig beszélgettünk. Voltak egyéb vészjelek is. A párom több időt töltött a vécében és magával vitte a telefonját is, amit addig soha nem tett. Bár a készüléket a zsebéből soha nem rakta ki. Próbáltam beszélni vele, de mindig sietett. Érdekes módon tárgyalásra hivatkozva egyre gyakrabban fordult elő, hogy napokra eltűnt. Egyre gyakrabban volt rúzsfoltos, vagy púderos az inggallér és szaporodtak a veszekedések. Tudom, hogy megcsalnak, mert érzem és kézzelfogható nyoma is van. Imádom a lányokat és imádom a férjemet is, de így ez már nem házasság.

Anyám is felugrott valamelyik nap. Nem gyakori vendég nálunk. Nem tudja elfogadni, hogy már háromszoros nagymama. Nem az a tipikus nagymamatípus. Még soha nem vigyázott a lányokra, az pedig elképzelhetetlen lenne, hogy a játszótérre vigye őket.

-        Csak nem gondolod, hogy én homokozni fogok apró gyerekekkel? Fiatal vagyok még ahhoz, hogy a nagymamák életét éljem! Én biztos, hogy nem fogok sütögetni sem azért, hogy az unokáimat kényeztessem. Remek sütiket lehet kapni, ha úgy adódik, hogy szükségem lesz rá, majd veszek. Különben is, nem kell édességre szoktatni a gyereket.

Fejtette ki véleményét a nagymama szereppel kapcsolatban, már rég. Most, mikor felugrott, elmeséltem neki, hogy gondok vannak. Most már tudom, nagy hiba volt. Szerettem volna megosztani valakivel a gondjaimat, de nem sikerült. Ahogy, belekezdtem, már le is intett.

-        Nekem ne is meséld, a te dolgod! Mi a fenének szültél három gyereket? Elhíztál, mint egy bálna és csodálkozol, hogy a férjed másfelé kacsingat? Szerinted melyik férfi fog esténként odahaza ülni és három csemete hangzavarában mosolyogni? Ugyan már! Magadnak csináltad, old meg!

Tudom, hogy sokan élnek boldogan 3 vagy több gyerekkel is és ott az asszonykán kinyúlt tréningruha van. Akkor hogy van ez? Nincs itt mit halogatni, ha Miki hazajön, tiszta vizet kell önteni a pohárba.

 

-        Szerbusztok, megjöttem! Emese, már megint az ajtóba raktad a babádat! Vidd szépen a szobádba. Hol az én kis feleségem?

-        Itt vagyok!

-        Van valami harapni való?

-        Van.

-        Akkor, jövök, csak ledobom az ingemet. Bármit is adsz, ne melegítsd túl, mert hiába kértem már ezerszer, mindig felforralsz mindent. Holnap vegyél szandált a gyerekeknek, meg ami kell.

-        Beszélni szeretnék veled!

-        Most? Fontos?

-        Igen, nagyon fontos!

-        Nem ér rá később?

-        Nem! Most akarok beszélni róla!

-        Na, mondd!

-        Úgy érzem, valamit el kéne mondanod.

-        Nincs mit elmondani!

-        Megcsalsz?

-        Ugyan már! Honnan veszed?

-        Tudom!

-        Akkor jó.

-        Ennyi?

-        Ha tudod, akkor tudod. Most, mit akarsz tenni? Sokat úgy sem tudsz.

-        Elhagylak.

-        Jót nevettem. Te, ide vagy láncolva. Ugyan mit kezdenél munka és lakás nélkül 3 gyerekkel? Nagyon naiv vagy szívem!

-        Majd keresek munkát.

-        Jó. Szerinted olyan egyszerű? Van egy érettségid és nulla munkatapasztalatod. Szerinted kapkodnak majd utánad? Rajta, próbáld meg!

-        Miért kérted meg a kezem, ha már a kezdetek óta megcsalsz?

-        Biztos, hogy akarod tudni?

-        Igen!

-        Sírni fogsz!

-        Nem baj, tudni akarom az igazságot!

-        Te akartad, de zokogni vonuljál máshová, mert nem szeretem a könnyeket és nem akarom, hogy lássák a lányok! Véleményedre nem vagyok kíváncsi és a fájdalomtól ne sikíts fel, mert megijednek a gyerekek. Ja és tudd, nincs az a női könny, ami hatna rám. Na, mondjam?

-        Igen!

-        Tudod, én okos férfi vagyok és egy okos férfi tudatosan alakítja életét. Mikor megláttalak és megszólítottalak, nem a szépséged varázsolt el. Ó, dehogy! Soha nem szerettem a telt nőket. Az anyát láttam benned, gyerekeim anyját. Azt, aki az anyaszerepen kívül rólam is gondoskodik. Aki mos, főz, takarít. Nem véletlen az sem, hogy gyorsan akartam 3 gyereket, ezzel biztosítottam be magam. Nagyon szeretem a lányokat, jó lenne, ha ezzel tisztában lennél és meg is fogok nekik adni mindent, amit kérnek. Szóval visszatérve Rád, tudtam, hogy 3 gyerek mellett már nem fogsz tanulni és velem maradsz, bármi történik is, hisz nincs más választásod. Azt, is szeretném, ha tudnád, hogy nagyon jó anya vagy. Keresve sem találhattam volna jobbat. Dicsérem magam, hogy megszólítottalak. Nem véletlen az sem, hogy bérelt lakásban élünk. Így nincs probléma, mert nincs mit osztani, ha mégis elmennél, bár tutira veszem, soha nem zárod be magad után az ajtót. Nincs választási lehetőséged. Megcsalni sem fogsz, mert lekötnek a gyerekek és azért tőlem is megkapod, mai jár neked. Nézd, vagy elfogadod, vagy nem.

-        Továbbra is megcsalsz?

-        Szükségem van rá. Azt, a boldogságot, amit máshol kapok, Te nem tudod megadni nekem. Te született családanya vagy.

-        Akkor, miért nem közülük választottál feleséget?

-        Már rég elvált férfi lennék, és családra szükségem van.

-        Értem.

-        Dehogy érted! Soha nem fogod megérteni. Te csupán elfogadod a tényt. Most menj, töröld le a könnyeidet.

 Sok éven át fogom még könnyeimet letörölni és meg tanulok befelé sírni, addig, amíg a lányok fel nem nőnek, mert számomra ők a legfontosabbak.

Címkék: házasság