Gyere, hű társam, itt pihenj meg az ölemben. Nem a lábamnál van a helyed, Te attól többet érdemelsz. Gyere, rázd meg kis, vizes bundádat, aztán nézzünk fel szépen ketten a csillagos égre. Látod azt a sok csillagot, Maxi? Nem sokára én is ott leszek. Ne légy szomorú, elég, ha én az vagyok. Na! A mancsoddal megint letörlöd a könnyem. Mondd, miért kell Neked észrevenni mindent? Hiányoztál! Már azt hittem, nem látlak soha. Tehetetlen voltam, mikor elvittek. Nem tudtam mást, csak sírni és összetörni. Ó, négylábútársam, mondd, mit szeretsz rajtam? Van még szeretni való bennem? Bennem, egy hajléktalan lélekben, kit már emberszámba sem vesznek. Nem gyötör már e gondolat, tudod, hogy lenéznek, most, hogy tudom, napjaim vannak már csak e földi életemből. Elhatalmasodott rajtam a rák. Visszafordítani már nem tudják. Megbarátkoztam a gondolattal, mert másként úgy sem tehetek. Szeretnék még élni. Igaz, nem királyi a sorsom, de azért az élet szépsége elvarázsol. Gyönyörködöm a gyönyörű nyárban és tudod, nem vagyok dühös, mint sokan, mert melegem van. Fázni többet már úgy sem fogok, mert a téli napokat már az égieknél élem meg. Szép minden, tudod? Szép a fű. Szép ez a gyönyörű fa, mi árnyékot ad nekünk, hogy legyen jobb kedvünk. Jó kedvem van, tudod? Pedig fél éve minden nap fájdalom. Lépni is sokszor sikítva kéne, de erősen tűröm. Te, tudsz rólam mindent, hisz évek óta hű társam vagy. Sokaknak bántotta a szemét, hogy velem vagy. Nem akarták elhinni, hogy egy hajléktalan a gazdád, mert oly szép a bundád és súlyod is meg van. Nem vagy gebe, mint én, kit már csak a csontjai tartanak össze és a nadrágszíj. Szép vagy, érted? Nagyon szép.

Azon a vasárnapon jött két ember. Mondták nekem, elviszik a kutyát. Nem azt mondták, e kedves állatot, ó nem. A kutyát. Elviszik, mert nem viselem gondját. Hajléktalannak nem való a kutya, mert nincs otthona.  Na, csak nem potyognak Neked is a könnyeid? Látod, én is észreveszem ám! Igen, kocsiba tettek és elvittek. olyan bánatosan néztél ki az ablakon, hogy majd megszakadt a szívem. Úgy éreztem, hogy a fél évvel ezelőtti infarktusom, amit sikeresen túléltem, most bevégeztetik. Nem találtam helyem, mikor nélküled sétáltam azon a vasárnap délutánon. Kerestelek volna, de tudtam, minden hiába. A szalámi rudat forgattam a táskámban, amit Neked vettem akkor reggel. Nem voltam éhes. Igaz, nem is lett volna mit ennem. Néztem a szalámi rudat és csak az arcodat láttam magam előtt, ahogyan jóízűen harapod. Nem tudtam én aludni sem. Másnap kérdezték, mi történt, de válaszolni csak annyit tudtam, elvitték. Hogy valójában kit vittek el és hova, már nem is fontos. Mondd, Maxi! Hogy csináltad, hogy hétfő este remegő testtel ott álltál előttem és majd feldöntöttél örömödben, de olyan gyenge voltál, hogy alig bírtál hozzám bújni? Fogytál néhány kilót e rövid idő alatt. Mondd, hol voltál? Merre jártál? Szegény társam, még álmodban is remegett a tested, mikor riadva felnéztél és láttad, ott vagyok Veled, visszatetted fejed a kis takaródra és aludtál tovább. Néztelek akkor is és nézlek az óta is, mert mit értem tettél, az oly emberi, mondanám, de Te tetted, hű négylábú társam. Olyan nagy a szeretet benned irányomba, hogy ez tart életben még. Éhes vagy? Nincs gond, ne ijedj meg, csak pici fájdalmat érzek a testemben. Mondd, Neked mindent észre kell venned? Gondoskodom Rólad, Maxi. Nem lehetek már sokat Veled, ezt meg kell értened. Sorsomról nem én döntök, de a Te sorsodról én már gondoskodtam. Azon a reggelen, vagy estén, mikor útra kell majd indulnom és lecsukom a szemem, azután Mártika vigyáz majd Rád. Rendes, aranyos. Tudod, Ő hoz Neked mindég túrórudit. Jól van, tudom, hogy engem szeretsz, de sajnos, nekem lassan mennem kell. Szóval, szeresd Őt, mert ő is szeret Téged. Jó gazdád lesz, meglátod. Te legyél hű társa, arra kérlek. Én köszönöm azt a szeretetet, amit Tőled kaptam. Általad még e nehéz világban is boldog voltam. Nem fázol? Tudom, hogy meleg van. Kánikulai meleg. Csak kényeztetni és ölelni szeretnélek még e kis idő alatt, míg velem vagy.

Szépek a csillagok! Sírsz, látom. Én is sírok. Mi, férfiak, sírjunk együtt.