Ma is egy órát késtél, soha nem vagy pontos, mert számodra nem vagyok fontos. Magamnak mondom érzéseimet csupán, mert nincs értelme megosztani veled, mert tudom a választ és nem akarom újra hallani. Gőzölög a kávé, Te kortyolgatod és hol rám, hol a kávéra nézel. Csendes vagy. Nem szólsz, mert nehéz hazudnod, az igazságot meg, ha kimondod, akkor tudod, hogy soha nem innál kávét az én asztalomnál. Miért hiszed, hogy nem hallom a kimondatlan szavakat? Talán azért, mert nem szóltam? Elég volt, úgy érzem. Szemedbe nézek és némán mondom azt, amit már úgy is tudok. Szerelmet hazudtál testi boldogságodért. Azt hiszed, nem tudom? Ó, dehogy nem! Szólnod sem kell, olvasok a szemeidből. Azt hiszed, gyerek vagy és a végtelenségig játszhatsz, azt teheted, amit kisfiúként nem tehettél, babázhatsz. Mert nagy rajtad a teher, mondanád és kell egy kis játék, egy kis lazítás, miben boldognak érezheted magad, mert mi az életed. Kérdeznem sem kell, mert tudom a válaszod. Keserű minden napod és én vagyok a vigaszod, mert otthon halálra nyüstöl az asszony, hogy kevés a pénz. A gyerek nyaggat, hogy játssz vele kicsit, mert már oly rég látott.

A főnököd egy hajcsár, bár nincs kezében ostor, de érzed csapását, mert még pisilni sem hagy, csak folyamatosan azt mondja, dolgozni, dolgozni. A szívedben olyan szúrást érzel néha, hogy úgy gondolod, nem éred meg a reggelt. A villamoson is bliccelsz, mert nem veszel bérletet, hisz abban reménykedsz, hogy csak le tudsz csípni egy kis pénzt benzinre. Meg miért is vennél jegyet, hisz akkora a tömeg, hogy tapossák a lábad, szidják az anyádat és ülőhelyed úgy sem akad, a kezed meg a kapaszkodóhoz odaragad.

Röviden úgy összegeznéd, hogy tele van a törpöd és erre azt várod, hogy meglágyuljon a női szív és jó szorosan karjába zárjon. De nem! Mozdulatlan az a női kéz, miközben már ruhátlanul ül előtted, Ő, a nő, mert gondolatban már levetkőztetted és azt várod, hogy Tiéd legyen végre, mert vágyad is hajt, meg sietni is kéne, mert az asszony megint kiakad, hogy későn érsz haza és a zsebed is üres. Így az asszonyról eszedbe jutva elkezdenéd szidni azt, ki odahaza mos, főz rád és várja, hogy egy kis kényeztetést kapjon esténként. Elhidegültünk már egymástól rég, csak a gyerek tart össze minket, de téged szeretlek, folytatnád, mert eddigi szavaid nem értek célba, látod. Te vagy a mindenem édesem és meglátod, hamarosan együtt leszünk, csak adj egy kis időt. Kapsz, válaszolom halkan, majd hozzád lépek és adok egy puszit. Nem is tudom, miért, majd megfogom a kezed, mire felcsillan a szemed és nagyot sóhajtasz, hogy na, végre! De, nem a hálószoba felé megyünk. A bejárati ajtó felé húzlak és kinyitom az ajtót, és Isten Veled, mondom. Te rám nézel csodálkozva, és a, de szócska hagyja el ajkad. Semmi de, felelem, és már csukom is az ajtót, mert bármennyire is fáj, nekem ez így nem megy.

Az ajtó két oldalán, két ember vágya marad kielégítetlenül. Az egyiknek a teste, míg a másiknak a lelke fáj, mert nem kapta meg azt, amit kívánt.