/A történetet a fantázia szülte, hogy mosolyt varázsoljon az arcokra./

Ha kedd, akkor légyott. Kedvesem mondata, délben légy ott. Többet nem is kellett mondania, hisz minden légyott, ugyanott zajlott. Dohos kis szállodai szoba. Az ablakon lehúzott roletta. Ide ritkán süt be a nap, mondtam is gyakran, de kedvesem csak annyit szólt, lazán:

-Minek a fény drágám?

- Talán már olyan csúnya vagyok, hogy arcomat látni sem akarod? – kérdeztem sértődötten, miközben testemet fürkésztem. Talán híztam, vagy átalakultam, hogy mindig ebbe a lepukkadt fészekbe hoz? Kérdeztem magamtól, de saját kérdésemtől olyan dühös lettem, hogy ismét kérdést intéztem a kedvesemhez.

- Talán nem érdemelnék egy jobb szállodát, ahol van egy baldachinos ágy?

Ő, rám nézett furcsán, majd válaszolt kurtán, még meglátnának minket drágám.

Nincs értelme folytatni, véltem és mellé ültem. Ő, átölelt és kezdődött a légyott, de miért is hittem, hogy zavartalan lesz minden, mert ahová csak néztem, légy keringet és döngicsélt.

Megbánjátok még! Ontottam dühöm rájuk, de ők csak nevettek rajtam.

Megzavarodtam! Legyekkel beszélgetek, pedig szeretni jöttem.

-Hagyd már a legyeket! Mit ártottak azok neked? Inkább ölelj, csókolj, és csak kettőnkre gondolj. – mondta kedvesem, elég szótagolva. Olyan volt, mint aki el van varázsolva.

Legyen, legyintettem, mint aki már túltette magát a légy témán. Lassan a ruháim földre hulltak, és elkezdődött a légyott. Szépen, rendben. Nem zavart már a szoba dohos illata, és a lehúzott roletta, mert kezdtem elveszni a kéjben. De, nem! Mégsem, mert légy itt, légy ott, és csipkedtek serényen. Hallottam, ahogyan beszélgetnek.

-Nézd már! Felnőttek, de játszanak. Gyere, csípjük meg őket!

-Miért zavar ez téged? Hisz csak nézed, vagy talán ez a gond?

-Ugyan már, csak aggódok, hogy ennek a légyottnak, nem lesz jó vége.

-Ó, de kis figyelmes lettél. Mondanám, ha nem ismernélek, de tudom, másra éhes a lelked, és ezért vagy féltékeny. Inkább maradj csendben és tanulj! Ki tudja!

Végre csend lett. A legyek sem zümmögtek. Élveztem a délután minden percét, de mikor elérkezett volna a legszebb pillanat, két légy tartott felém nevetve.

„ Mi szállodában szoktuk, baldachinos ágyban.”

Kész! Szertefoszlott minden. Ott feküdtem megsemmisülten.

Kedvem nem volt valami fényes, mikor az irodába visszatértem. Dühös voltam és csak a legyekre gondoltam, akiknek elég volt egy pillanat, hogy „bearanyozzák” a napomat. Nem is szóltam senkihez. Haladtam asztalom felé csendesen, mikor egy éles hang kérdés intézett felém.

-Na, milyen volt a légyott?

Dühöm mivel még nem csillapodott, így válaszoltam is tüstént.

-Jó volt a légyott, csak légy volt itt-ott.

-Tudtam! – felelte a kis fruska, kinek kérdésére, gondolkodás nélkül válaszoltam, és tudtam, nem lesz több légyott, de mi lesz ebből? Hisz kitudódott az, ami titok volt. Megsemmisülve rogytam a székre, mire így szólt egy arra repülő légy:

„Mondtam, hogy ebből baj lesz még!”