Itt megyek melletted. Te, lenézel rám, majd haladsz tovább. Apró kis csiga vagyok csupán, ki feltekint rád. Te, legalább tekinteteddel megajándékozol, mi oly jó nekem és köszönöm, hogy apró kis létem észrevetted.

Sokan elmennek mellettem és észre sem vesznek. Ismerek már száz és száz cipőtalpat, sérült hátamon viselem a lábak súlyát. Merengve nézek emberi testbe költözött lelkekre és eltöprengek, mit tesz a burok, mi a lelket takarja.

Cseréljünk teste néhány napra!

Sokszor azt kívánom, hogy ismerjétek meg egy csiga életét. A gyermeki lélek még őszinte, mert dalban kéri, a házamból a napfényre nézzek ki. Az idők során összetörik a gyermeki érzéseket, mert, ki tíz éve még énekelt, az ma darabokra tör.

A minap bekúsztam egy meleg szobába és megpihentem a szőnyeg sarkában. Nem volt sokáig maradásom, mert egy óriási kéz felemelt és az ablakon dobott ki. Jó nagyot estem és életemért könyörögve csúsztam a parkba, hol zöld pázsit simogatott, fájdalmamat enyhítve. Ezer rózsa szirma lágyan borult testemre, további sérülésektől óvott meg, a szirmát adva védelmemre.

Apró kis szívem szeretetre éhes, és egy karra, ki szeretetével ringat, ki megvéd a hóvihartól, a forgó széltől és a jégesőtől.

Furcsa – tudom – hallani álmom, mert én is azt kívánom, amit Te is szeretnél. Hidd el, hogy egy csiga is születhet érző lélekkel. Hidd el, mindennek lelke van. Embernek, virágnak, fáknak, csak ki ennek, ki annak öltözött. Én, már sokat hallottam beszélgetni a fákat és az összetaposott virágokat is, kik a földön heverve sírtak.

Szeretnünk kell egymást, azt mondom, mert a Te lelked, és az én lelkem is egyet szeretne, azt, hogy boldog földi életben legyen részünk. Én, meghallgatlak, ha kéred, ezzel segítek. Te adhatsz egy mosolyt, és simogatást és megfogadhatod, hogy cipőtalpad alá nem kerülök. Észreveszem, óriási testbe költözött lelketek apró kis rezdülését is.

Így találtunk egymásra, én és a lányka is. Az apró pici szőke lányka, lehetett vagy három éves is. Megtalált a parkban és könnyes szemmel bánatát nekem mondta el.

Nagyon szomorú volt, mert kit legjobban szeretett, az anyukája, örökre elment. Tudta, hogy fentről vigyáz rá, de, hogy már nem öleli át, az picinyke lelkének nagyon fájt.

Én, segíteni akartam neki és közelebb húzódtam hozzá. Ettől, kicsit megnyugodott és már nem zokogott. Apró kis tenyerében vitt haza és mosolygott arca.

Addig maradtam vele, míg új anyukája lett.

Egy csiga így szeret.

Szeretlek Téged, emberi lélek!

Felnézek Rád és halkan suttogom:

Szeress Te is, nagyon!