Szépséges Rozália, kedvét semmi nem szegte, hogy azt tegye, amihez kedve van. Neki pedig ahhoz kerekedett kedve, hogy életében először kenyeret süssön. Igaz, nem kemencében, mert hol van már ilyen féle szerkezet? Egy panel kilencedik emeletén, biztosan nem, de ez nem szegte kedvét. Elő is vette gyorsan a lisztecskét. Nem lehet ez olyan ördöngös, győzködte magát, hisz alig kell valami hozzá. Keresett egy nagy tálat, amibe beleöntötte az egy kiló lisztet. Nem aprózta el a dolgot, ha már süt, akkor legyen elég sok. Élesztő után kutatott a hűtőben, majd egy darabot belecsippentett egy bögrébe. Langyos tejet töltött rá és várta a csodát, mert mindenütt azt olvasta, hogy hamarosan egészen magasra feljön az élesztőcske. Várt, várt, de nem látta emelkedni az élesztő csodát. Ez, kicsit kedvét szegte, de gondolatait gyorsan a sikerre terelte. Mosolygott is egyből az arca, mert szemei előtt a kisült kenyeret látta, de az élesztő nem mozdult. Csendben pihent a pohárban. Néhány óra múlva sem változott a helyzet, de Rozi nagyot sóhajtott és dagasztani kezdett.

Liszt, só, élesztő, na, ébresztő! Dúdolta magában, miközben keze gyorsan dolgozott a nagy tálban. Össze is állt a tészta, egy kerek egésszé, amin nem lepődött meg ugyan, de sikernek érezte, mert keze még ilyen csodát nem alkotott soha. Szépséges, hímzett terítővel takarta le a tálat, mert egy szépség csak szépet érdemelhet, mondogatta és mosolygott arca. Várni kell, tudta ő, bár kicsit kételkedett a sikerben, hisz az élesztő nem úgy viselkedett, ahogyan remélte. Biztosan fáradt, de majd életre kel és akkor a siker nem marad el. Óránként nézegette a tészta csodát, de az nem nagyon mozdult. Még a szemüvegét is felvette, mert azt remélte ettől nagyobb lesz a tészta csoda, de csalódnia kellett, mert csak a tálat látta nagyobbnak és a tésztát egyre kisebbnek. Nem adom fel!- döntött és türelmesen várt egy egész napot. Este már eléggé belefáradt a várakozásba és úgy döntött, nem vár tovább, mert ez a próbálkozás bizony, nem hozta meg a várt eredményt. Fogta a tálat és a szemetesbe öntötte a kerek tésztát. Sopánkodott közben, hogy oda a pénze, mert olcsónak olcsó lett volna a kenyérke, de így tiszta ráfizetés. Tele is lett a szemetes, de már nem vitte le, mert félt a sötétben. Egész éjszaka illatos kenyéréről álmodott, ami finom volt és ropogós. Jól is lakott vele. Így álma legalább szép volt. Reggel, álmosan a konyhába sétált, hogy kávét készítsen magának, de nagy meglepetés várta, mert a konyhát beborította a kenyértészta. Futott, amerre csak tudott az élesztővel felturbózott lisztecske. Rozi dörzsölte a szemét, mert alig hitte, amit látott.

Most aztán formázhatok kenyeret, kiflit, vagy amit csak akarok, de ebből már kenyeret nem sütök, hisz egész nap takaríthatok. Nem sikerült tökéletesre a dolog tudta, de kedvét nem szegte, hogy megpróbálja újra. Legközelebb majd kovásszal sütök, dúdolta magában. Nem sikerülhet minden elsőre, ezt már régóta tudta és holnap próbálkozik újra és újra, míg munkáját siker nem koronázza.