Egy asszony, ki harminc éve nem mondott nemet,
kit éveken át az ura vezetett.
Egy asszony, kinek párja, nem tudott olyat mondani,

mire ő,nemet tudott volna mondani.
Mindig igen volt a válasz, és az, hogy

legyen meg a Te akaratod, ha az Úr már hozzám vezetett,

én akkor, már nem mondhatok Neked nemet.
Ó, pedig oly sokszor szerette volna,

ha ajkát elhagyhatná a nem,

de helyette mély sóhajok törtek lelkéből fel,

és dadogva mondta ki az igent.
Véleményét nem mondhatta ki soha,

mert egyből ellent mondott volna neki az ura.
Harminc év alatt, soha nem kérdezték,

hogy mit szeretne, mihez volna kedve.
Csendesen tűrte, mintha eleve elrendeltetett volna,

hogy mindenre igent kell mondania.
Álmaiban boldogságot álmodott magának.
Olyat, ahol minden úgy van, ahogyan ő szeretné.
Ez volt az ő boldogsága, és

ezért az éjszakát mindig nagyon várta.
A nappalokat meg, jó feleségként élte,

és urát egyetértéséről biztosította.
Beletörődött már, és elfogadta sorsát,

mikor egy hajnalon magára maradt,

özvegyen, könnyekkel szemében.
Megváltozott körülötte a világ,

mert véget ért a harminc évig tartó  zárt világ.
Már bármikor, és bárkinek mondhatott volna nemet,

de ez neki nem ment.
Úgy lelkébe vésődött az a harminc év,

hogy igent mondott ő mindenre,

és mindenkinek, ha kérdezték.