Szerettél, mikor hazudtam és már nem akarsz szeretni, mikor igazat mondok. Ó, kiismerhetetlen női lélek.

Azt mondtam, szeretlek, és nem hagylak soha magadra és Te örömkönnyek között borultál a vállamra. Azt mondtam, a mindenem vagy, ó, pedig nem is volt igaz, de Te elhitted és mélyen szerettél, én meg csak mosolyogtam magamban és lubickoltam abban a tudatban, hogy valakinek én vagyok a minden, valakinek én vagyok az élet. Csókoltalak vadul, mint aki szeret, pedig nem akartam mást, csak a tested, mert izzott bennem a vágy.

Jó volt, mert szabad voltam, de tudtam, Te mindig ott vagy nekem és hozzád bármikor mehetek, mert tárt karokkal vársz. Bármit mondtam, elhitted és én örültem ennek. Aztán szerelemre lobbant hirtelen férfiszívem, de nem Te voltál az, ki álmatlanná tette az éjszakáimat. Elhagytalak érte, mert férfiszívem nem lobban lángra minden nap.

A boldog perceket könnyek követték, mert elhagyott Ő egy nap. Bánatom oly nagy volt, hogy szememben még könny is volt, de nem akart szűnni a fájdalom, míg eszembe nem jutott, hogy Te szerettél nagyon. Így, bekopogtam hozzád egy ködös hajnalon, félve kicsit ugyan, hogy nem fordítod el a zárban a kulcsot, de hála az égnek, gyorsan kinyílt az ajtó és Te ugrottál a nyakamba. Szemedben boldog csillogás volt, és ettől lelkem megnyugodott. Felhevítette tested a vágyam úgy, mint rég, mert karcsú vonalad még mindig izgatott.

Hevesen akartalak szeretni, de Te azt mondtad, álljunk meg egy percre, és folytattad.

- Mondd, Te mit akarsz tőlem? Hisz, egyszer már összetörted szívem. Szerettelek úgy, mint ahogyan még senkit, de Te csak áltattál és őszinteség helyett hazudtál. Mondd, most mit szeretnél? De, őszinte legyen szavad!

Bátor voltam, és határozott, mert tudtam, hogy szívedben élek, így őszintén válaszoltam neked.

- Szeretem tested és a lelkes szerelmed, de én, csak kedvellek csupán, és nem érzek irántad mást.

- Mindig így éreztél? - Kérdezted Te, és én válaszoltam, igen. Ekkor, eltoltál magadtól és azt mondtad, menj, kérlek.

- Ne küldj el! - Szóltam - Hisz azt mondtad, örökre szeretni fogsz, csak mondjak igazat. Most, őszinte voltam és elküldesz? Mondd, már nem szeretsz?

- Nem! - Felelted hidegen, majd gyorsan bezártad utánam az ajtót, nehogy visszatérjek. Még hallottam, ahogyan zokogtál, hisz ott álltam az ajtó előtt, reménykedve, hogy talán kinyitod, de nem. Soha nem vetted már fel utána a telefont és hiába csengettem, nem hallottam lépteidet.

Tudom, hogy még mindig szeretsz, hisz érzi azt az ember, csak akkor azt nem tudom, miért nem engeded, hogy veled legyek úgy, mint rég. Bonyolult a női lélek, mert, ha igazat mondok, eldobnak, de, ha szavaim hamisak, akkor szeretnek. Ó, ki érti ezt?