Olyan ez az egész, mintha gyónnának nekem. Nem tudom, mióta, de hosszú ideje már, színe mindenki megfordult betegágyamnál és mesélnek, mesélnek. Gondolván, nem hallok semmit. Mindent hallok, és a válaszom is megvan, csak néma marad szám, és mozdulatlan testem. Eljött az igazság pillanata. Úgy látom, megtudom, életem összes eddig számomra ismeretlen pillanatát, amivel már nem sokat tudok kezdeni. Nélkülem fognak már a dolgok továbbmenni.

Éjjel, apámnál jártam ott fent, ahová akaratom ellenére menni készülök. Csillogás volt minden. Valami, csodálatos énekhangok kísértek. Apám, kitárta felém a karját, de mielőtt átölelhettem volna, kezeit leengedte és azt mondta, fiam, bármennyire is szeretném, nem ölelhetlek át. Még, vissza kell menned. Sajnos, nem leszel már ott sokáig, de vissza kell térned, hogy tisztába légy azzal, hogy mi vett körbe. Hamarosan átölellek, fiam! Nem leszel boldog, ha visszatérsz, de sok mindent meg kell még tudnod. Talán jobb lenne sok mindent nem tudni, de én csak kapom az infókat.

A nagynéném volt az első, aki meglátogatott.

-Fiam, rossz így látni téged. Légy erős, és épülj fel. Várnak az emberek, hogy segíthess nekik. Én, fiam, sajnos nem tudok minden nap bejönni hozzád, mert nem engedi a lábam. Gyógyulj meg, fiam!

Ó, a nagynénémet nagyon szerettem. Mindig kényeztetett és azok a finom sütemények. Anyám volt a következő a látogatók sorában. Szokása szerint sokat beszélt, de amit ma mondott, az valóban sok volt.

-Tudod, fiam, elkel mondanom neked valamit. Úgy gondoltam, soha nem mondom el, de most már úgysem hallod, és a magam megnyugtatása miatt kell felfednem a titkot. Megnyugszom, ha elmondom és további életemben, már nem kell tovább hurcolnom. Sajnálom, fiam, hogy nem voltam őszinte hozzád és nem mondtam el, hogy az apád nem az apád. Mindig nagyon szerettétek egymást és nem szettem volna megtörni ezt a varázst. Soha, de soha nem szerettem az apádat. Akit, én szerettem, és aki az apád, az elhagyott minket még a születésed előtt. Géza, aki apaként nevelt fel téged, nagyon szerelmes volt belém és azt mondta, ha kell, felnevelem más gyerekét is, csak te legyél velem. Mindent megtett értem. Tudod, fiam, úgy csavartam az ujjam köré, ahogyan csak akartam. Ez volt a mi szerencsénk, mert soha, semmiben nem szenvedtünk hiányt. Én, ha egyedül neveltelek volna, akkor alig tudtam volna adni neked valamit. Szerintem állami gondozásba is adtalak volna, mert ott jobb lett volna neked. Szerencsénk volt fiam. Neki, köszönheted a diplomádat is, meg mindent. Megnyugodtam fiam, most már nyugalomban élhetek. Nem sokáig tudtad élvezni az életet. Tudom, hogy napjaid, óráid vannak már csak hátra. Beszéltem az orvossal és azt mondta, ne is reménykedjünk állapotod javulásában. Szép temetésed lesz fiam és, miután eladom a házadat, ígérem, a legszebb sírkövet állíttatom neked.

Anyám, nagyot sóhajtott és megpaskolta a kezem. Fájdalmat, mély fájdalmat éreztem.  Mázsás súlyként nehezedett rám a keze. Szerettem volna megrázni a kézfejemet, de csak agyammal tudtam. Még, pakolászott valamit, aztán elment. Végre csend. Senki nem jött, hogy beszélgessen velem, vagyis szóljon hozzám. Érdekesek voltak a megnyilvánulások. Sok mindenre magyarázatot adtak, de most örültem a csendnek, mert anyám szavait nehezen dolgoztam fel. Nővérek jöttek be néha, de csendesen távoztak. Próbáltam valami szépet felidézni, hogy kicsit szebb legyen már körülöttem minden. A húgom, és a kisfiának a látogatása volt a legkedvesebb. Nagyon szerettem a húgomat, aki három évvel fiatalabb nálam, de évek óta nem láttam. Franciaországban él, és mióta kiköltözött, azóta nem volt idehaza, de minden héten beszéltünk telefonon. Igazán meghatott, hogy miattam hazajött. Sírt és imádkozott, hogy gyógyuljak meg. A fia, plüss macit tett a takarómra és azt mondta, szeretlek és hoztam neked egy macit, hogy vigyázzon rád. Mikor én is beteg voltam, ő volt velem és látod, meggyógyultam. Majd, ha te is meggyógyulsz, visszaadod a macit és jól elbeszélgetünk. Ne, felejtsétek majd el visszaadni neki a macit, mondanám, de nem tudom. Nehéz lesz feldolgozni a csalódást, hogy nekem nem segített a macija. Öleljétek meg őt és szeressétek nagyon. Gondolataimat csak meghalljátok valahogyan. Mi ez a tömény parfüm illat? Sok. Nagyon sok. Valaki magára borította a parfümös üveget? Ó, nővérke, kár volt, mert én már nem fogom táncba vinni, pedig biztosan csinos. Kár, hogy nem láthattam soha sem.

Nem, ez nem a nővérke, ez valaki más. Ó, a Katinak volt ilyen illata. Négy évig jártunk együtt. El akartam venni feleségül, de ő egy napon hirtelen eltűnt az életemből. Már, nem érzek irántad semmit, írta arra a papírlapra, amit búcsúzáskor hagyott a nappaliban. Még, ma is megvan az íróasztalom fiókjában. Nem értettem, miért tette, de nem kellett sokáig töprengenem azon, hogy kiderüljön tettének oka. A csillogásra vágyott és ezt meg is kapta egy olyan férfi oldalán, aki minden társaság középpontja volt. Én, nem tudtam volna úgy csillogtatni, mert én mindig távol tartottam magam a társasági élettől. Jó volt nekem az a csendes kis világ, amiben éltem.

-Jó napot, Doktor úr! Igen én telefonáltam. Szeretném, ha a DNS vizsgálatot elvégeznék, mert az én Pannámnak ő az apja és tudja, ami Péteré, az őt illeti. Nem szeretném, ha a vagyonra más tenné rá a kezét. Arra, a vagyonra, amihez semmi köze.

Panna! Van egy lányom és soha nem láttam? Soha, nem öleltem magamhoz. MIÉRT? A legfájdalmasabb, mit hallottam eddig. Kati! Miért fosztottál meg a boldogságtól, kérdezném. Rosszul, egyre rosszabbul érzem magam.

- Eljött az idő fiam!

-Megyek apám!