- Gizikém, hoztam kenyeret és tejet, úgy, ahogyan kérted. Tudok még valamit segíteni?

- Köszönöm, de most másra nincs szükségem. A kulcsot tartsd magadnál, mert akkor be tudsz jönni hozzám.

- Rendben! Szólj, és jövök. A telefon mindig legyen a közeledben, mert a lábadon a gipsz még néhány hétig rajta marad, az biztos.

- Köszönöm, rendes szomszéd vagy.

- Nem is mesélted, hogyan sikerült eltörni a lábad. Jaj, képzeld, mikor mentem vásárolni, találkoztam Pistikével, az elsőről és kérdezte, hogy vagy? Csodálkoztam is.

 Az, a mindenki orra alá borsot törő gyerek érdeklődött. Emlékszel, mikor banánhéjakat rakott a lépcsőre, hátha valaki elesik rajta? Tíz éves, de már olyanokat csinál, hogy az embernek égnek áll a haja. Beszélni kéne már az anyjával, hogy kicsit nevelje meg.

- A Marika sokat dolgozik, hogy meg tudjanak élni. Pistike, így sokat van egyedül.

- Most, még véded is?

- Neki köszönhetem, hogy nem maradtam a lépcsőházban órákra.

- Miről beszélsz?

- Tudod, valahogy rosszul léptem és elestem. Mozdulni nem tudtam. A Pistike jött, hogy segítsen. Próbált lábra állítani, de nem sikerült, és akkor elővette a kis mobilját és hívta a mentőket. Hidd el, rendes az a gyerek.

- Soha nem gondoltam volna. Az, egész ház, ki van borulva a csínytevései miatt és ilyet...

- Na, látod, Katikám? Akkor, ezt is meséld el a lakóknak, mert jó gyerek, én mondom!

- Most, nagyon meglepődtem.

- Megkérlek, ha találkozol vele, mondd meg neki, hogy majd látogasson meg, és kérlek, engedd be!

- Na, vigyázz magadra! Megyek, ezt elmondom a Julisnak is.