Hetes busz a csúcsforgalomban, szokásos módon, tömötten halad Pestről-Budára. Fáradt arcok, elkeseredett tekintetek. Ebben a komor helyzetben egyszer csak mosolyok jelennek meg az emberek arcán, s a busz utasai szépen, nyugodtan helyet cserélnek. Aki, elöl volt, hátra megy, és nincs anyázás, beszólás, csak mosoly és mosoly. Aki, még nem tudja, mi a mosoly forrása, az érdeklődéssel figyeli a történéseket. Milyen csodálatos. Mint egy igazi család, boldog egyetértésben.  Mikor, lehetőségem nyílik rá, én is részese lehetek a mosoly eredetének.

Magányosan üldögél, egy egyes ülésen, egy harminc év körüli nő. Leírni nehéz az első benyomást, mert nem gyakran lehet találkozni ilyennel. A jó Isten, jól meg viccelte e szegény nőt. Olyan külsőt adott neki, mivel nehezen érvényesülhet a kincsem. Az, hogy csúnya, enyhe kifejezés. Ha valaki találkozik vele, az csodálkozva nézi, Szépségével kapcsolatban ennyi elég. Külső volta miatt lelke összetörve, ez az arcára van írva. Nagy hátránnyal indul a szépekkel szemben, mert neki százszor több jó tulajdonsággal kell rendelkeznie, hogy utolérje azt, ki szebb nála. Testének, formája sem a fitneszteremben edzett. Sportolni is akkor sportolt utoljára, mikor az általánosban megpróbált a bordásfalra felmászni. Nagyon kedvesnek és finom lelkűnek kell lennie, hogy az ember szívét megnyissa és, hogy elfogadtassa magát. Szemei furcsán nagyok voltak. Olyan, mint aki mindent látni akar. Minden élményt szemével megörökíteni kíván, hogy emlékei között őrizze. Utazása perceit azzal tölti, hogy papírzacskóból pompásan érett paradicsomot falatozik.

Olyan élvezettel harapja, hogy még az is paradicsom után kiált, aki soha nem szerette. Gyorsan, pillanatok alatt végez néhány darabbal. Falatozása végén a tasakot visszazárja és feltekintve mosolyog mindenkire. Szerintem, ő is meglepődik, milyen sok kedves ember az úti társa. Szívét elönti a boldogság. A mosolyában benne van a remény arra, hogy talán még társát is megtalálja. Elmerengve mosolyog. A korabeli férfiakra, meg boldogabban mosolyog. Boldog. Látszik rajta, nagyon boldog. Budai oldalra érve, az első megállónál leszáll, és még akkor is mosolyog. Szinte repül a boldogságtól. Leszállva egy idősebb, jól öltözött hölgy lép mellé.

-Kedves! Ne haragudjon, hogy megszólítom, de tudom, kellemetlen, ha az embernek frissítésre szorul a sminkje és nem veszi észre. –majd tükröt, papír zsebkendőt ad át. Boldog emberkénk belenéz a tükörbe és szembesül a valósággal. Arcán piros folt, mintha valaki óriási csókot nyomott volna az arcára, de mintha a rúzs nyoma ott maradt volna. Nézi, nézi a tükörben a képet, és könnyeivel kezdi lemosni a paradicsom foltot. Majd, az idős hölgy felé fordulva, a tükröt remegő kézzel visszaadja, és csak annyit mond:

-Én, azt hittem, hogy…..,és zokogva borul az idős hölgy vállára.