Furcsa az élet, mert olyan dolgokkal tud megajándékozni amiről első pillanatban nem is gondoljuk, hogy számunkra milyen fontossá fog válni, mert mosolyt és könnyeket fog majd arcunkra varázsolni, sőt lesznek olyan pillanatok mikor kapaszkodunk majd ebbe az élménybe, mert nyugalmat és csodát remélünk…

Emlékszel még a tavaszra? Bontakozó szerelmünkre, az édes csókokra? Emlékszem még a nyárra? A hosszú esti sétákra, a beszélgetős, borozgatós estékre a hold fényében terveket szőve? Emlékszel még az őszre? Az, összebújós hideg estékre, a színes falevelekre? Emlékszel még a télre? A havas…

A tavasz gyönyörű fényében, sír a lelkem, mert nem foghatom kezed. Nem ölelhetlek. Szerelmem édes szavaival, nem halmozhatlak el. Tél van a lelkemben. Hó takarja, védi, szerető, szerelmes érzéseim. A szürke magány, nem nevettet. Halkan suttogom neved. Ugye érzed, bárhol is…