Furcsa az élet, mert olyan dolgokkal tud megajándékozni amiről első pillanatban nem is gondoljuk, hogy számunkra milyen fontossá fog válni, mert mosolyt és könnyeket fog majd arcunkra varázsolni, sőt lesznek olyan pillanatok mikor kapaszkodunk majd ebbe az élménybe, mert nyugalmat és csodát remélünk tőle. Mint egy film kockái úgy peregnek előttem az események, miközben az ég felé emelem fejem és Neked mesélek. Arcomon lassan legördül a könnycsepp, miközben rekedtesen, halkan suttogom: emlékszel?

Hideg novemberi nap volt mikor először találkoztunk. Jó szorosan összehúztam magamon a kabátot mert az izgalomtól még jobban remegtem. Napsütésről álmodoztam azon a napon, mert ragyogni szerettem volna az első találkozásunk alkalmával, de másként alakult. Didergős, kis kócos nő állt előtted. Arcod mosolyra húzódott mikor megláttál és örülök neked mondtad és ez, mint valami varázs sugár, nyugtatólag hatott rám. Kedves kis kávéházba mentünk és én már alig vártam, hogy jéggé fagyott kezemmel a kávéscsészét átöleljem és kellemes illatával lelkemet kényeztessem. Mindig nagy kávés voltam. Egy ilyen itallal bármikor le lehetett venni a lábamról.

Elég sokat kellett várni arra, hogy végre asztalunkon gőzölögjön a rendelt kávé. Várakozás közben Te meséltél magadról, de gondolataim el-el kalandoztak közben. Az jutott az eszembe, hogy egy ilyen ital közös elfogyasztása alkalmával oly sok mindent megtudhatunk egymásról, és ha szeretnénk még újra találkozni akkor már meg is van az első kis pont amivel majd el tudjuk varázsolni a másikat. Nem kell hozzá más csak megfigyelni, hogy partnerünk hogyan fogyasztja az italt és mikor a legközelebbi találkozáskor úgy szolgáljuk fel ahogyan Ő szereti nagy örömet tudunk vele szerezni, hisz a másik érzi, hogy fontos számunkra és a mosoly sem marad el ilyenkor ami mindig megalapozza a folytatást. Ezen gondolatok keringtek fejemben mikor, mesélj magadról kicsit, szóltál és én mint valami álomból felébredtem. Ebben a pillanatban tette le a felszolgáló a kis tányérkán pihenő csészét és kellemesen lengett körbe minket az illat.

– Tejszínt kérsz? – kérdezted

– Nem kérek, köszönöm. Én nem kérek bele semmit, mert úgy szeretem, ha fekete és erős.

Nem is gondoltam volna, hogy közel fél órán keresztül fogjuk azt elemezni, hogy hogyan is igazi egy jó kávé. Csodás félóra volt, mert minden egyes percével oldottabbak lettünk és kezdtük azt érezni, hogy jó együtt. Te három cukrot és tejet öntöttél még a csészébe. A cukrok lassan szívták magukba a fekete nedűt majd megadva magukat olvadtak bele a zamatos italba.

– Te édesen szereted ám az életet! – szóltam

– Igen. Szeretem ami édes és Te is az vagy, édes kis csillag.

Elpirultam, mert régen bókoltak már nekem és nem igazán tudtam hogyan is reagáljak.

Az első találkozást újabb találkozások követték és egyre jobban megismertük egymást. Te is legalább annyira szeretted a kávét mint én csak neked volt egy érdekes szokásod. A reggeli kávé az természetes volt, de velem ellentétben aki bármikor elcsábítható volt egy kávéra Te minden nap pontban tizenegykor kávéztál. Furcsa volt számomra ez az időpont. Az angolok ötórai teája jutott eszembe. Azt sem nagyon értettem de ez a tizenegy órás időpont még furcsábbnak tűnt számomra.

Oly mélyen belevésődött ez az időpont az agyamba és a lelkembe, hogy minden nap ezt az időpontot vártam, mert oly varázsa volt hogy éltetett és boldogsággal töltött el. Lassan ennek a kialakult szokásnak a miértjét is megtudtam. Azért alakult ez így nálad mert a munkahelyeden ez volt az az időpont mikor volt kis időd arra hogy néhány percre megpihenj és egy jó kávéval a kezedben erőt gyűjts a nap hátralévő részéhez. Ez még nem is lenne olyan nagy dolog, mondanánk de miután kezdtük úgy érezni, hogy benne van a levegőben az hogy együtt öregedhetünk meg Te minden nap 11.- kor felhívtál és néhány percet beszélgettünk, gőzölgő kávét kezünkben tartva. Szeretlek, így köszöntél el mindig. Hétvégeken és szabad napokon is bárhol voltunk 11.-kor kávéztunk de ilyenkor mindig időt szenteltünk a beszélgetésre. Ezeken a napokon én dobtam a három cukrot a kávédba, háromszor is elmondva, hogy szeretlek, majd csókban forrtunk össze amit az imádott ital elfogyasztása követett.

Ó, de szerettem ezeket a pillanatokat, mert úgy éreztem a boldogság szigetére tévedtem, de örömöm sajnos nem tarthatott örökké.

Meleg nyári nap volt és én nagyon vártam már hogy végre megcsörrenjen a telefonom de az néma maradt. Vártam, hogy felcsendüljön kedvenc dallamom a kedvenc csengőhangom a csodálatos élet. Akkor valóban csodálatos volt számomra az élet, azért is cseréltem le erre a dalra a csengőhangomat. Mindig mikor felcsendült e dallam, arcom mosolyra derült és testemet is gyors tánclépésekre késztette, mielőtt felvettem a telefont. Azon a fülledt nyári napon viszont nem akart a dallam mosolyra fakasztani. Rég elmúlt már tizenegy óra és a kávém is kihűlt rég. Nyugtalanság fogott e,l mert érezni kezdtem, hogy valami olyan dolognak kellett történnie ami biztos hogy nem fog mosolyt varázsolni az arcomra. Többször a telefonért nyúltam, hogy hívjalak, de mindig meg gondoltam magam, mert nem szerettelek volna zavarni, hisz tudtam, ha csak egy perced is van rám csörögsz. Délután háromkor már nem bírtam tovább a várakozást és hívtalak, de hiába. Nem vetted fel. Ekkor már testem minden sejtjét átjárta az aggódás és kezdtem kicsit remegni. Próbáltam a munkámra koncentrálni, kevés sikerrel, mert gondolataim nálad voltak. Fél ötkor végre az ismerős dallamot hallhattam és olyan gyorsan kaptam fel a telefon,t mint még soha. Hangodat akartam hallani, de más hangja üdvözölt.

Testem remegett és forgott velem minden, miközben a kezemből a telefon kiesett és a kávét mi arra várt, hogy élvezzem zamatát is sikerült magamra önteni, de akkor már nem számított semmi.

Életem legszörnyűbb pillanata volt az, mert elhagyott az ki minden nap pontban tizenegykor azt mondta egy kávéscsészét kezében tartva, hogy szeretlek.

Ma már az angyalokkal kávézol és számomra ez oly nagy fájdalom, hogy sok-sok könnycseppet elmorzsolok.

Itt maradt az emlék és a kávés csészéd, amit minden nap, pontban 11.-kor kezembe fogok és felnézve az égre Veled kávézok.