Nyüstöl a párom, hogy írjak verset.

De, minek?

Annyi már a vers, mint égen a csillag,

majd pont az enyémre vágynak.

Írjál szép, szerelmes gondolatokat,

kedves, szívhez szóló sorokat.

Szerelmes vers?

Ugyan, kinek kell?

Mindenki rohan,

az érzelmekben nem mélyül el.

Csalj boldogságkönnyeket annak a szemébe, aki olvassa,

majd homlokomat megcsókolja.

Olyan Ő, mint egy múzsa, mert egyből megértem,

hogy szerelmes gondolatokat vár tőlem.

Nem jut semmi az eszembe, mert Neki, csak a

legszebb gondolatokat írhatnám le,

de reggel van még nagyon.

Ezért, az írást inkább hagyom, de

hogy kedvét ne szegjem,

és tudja, hogy mit érzek,

ezért egy papírra szívet rajzolok, és alá azt írom,

Szeretlek örökre.

Tudom, ilyen rajz is van ezer,de

szerelmem őszinte, és ezt Ő is tudja.

Így, szerény kis rajzom boldogság számára.

Csókot kapok rajzomért cserébe,

és nem nyüstöl már, hogy írjak verset,

de én fogok, mert tudom, hogy sok a vers,

annyi, mint égen a csillag, de amit én írok,

azzal örömet okozok annak, akit szeretek, és

ezért érdemes törni a fejemet,

még akkor is, ha nincs ihlet,

mert korán van még és aludnék még,

de szerelmes szívem nem hagy már,

mert érzem, el kell mondanom amit, érzek.

Így, lassan születik majd egy vers, Neked Kedves.