A kis Bécikét, mindenki ismerte a kicsiny faluban. A kis bolond Bécike, így hívta mindenki. Soha senki nem szólt úgy hozzá, mint egy emberhez vagy gyerekhez, hisz még csak tíz éves volt, de szellemi szintje valahol egy négy évesnek felelt meg. Szegénynek nem volt elég, hogy így született, de két óriási füle, ami olyan volt a szemlélő számára, mintha egy ponton lett volna a testéhez rögzítve és ennek köszönhetően mozgott olyan furcsán, ami nevetésre késztetett mindenkit. A falu kis földes utcájának utolsó házában éltek. Mellettük, már csak az erdő volt, tele akácfákkal. A kis Bécike, ha az időjárás engedte mindig ott üldögélt az erdő szélén, egy óriási kövön és beszélgetett egy sündisznóval. Az, a kis állat kitartott mellette, mert bárhol is kóborolt egész nap, mire a Bécike megérkezett, Ő már a nagy kő mellett várta. Csodálkozott is ezen az aprócska falucska népe mikor meglátogatták, mert szinte mindenki minden nap meglátogatta. Olyan szórakozás féle volt ez számukra. Elsétáltak az erdőig és valami nagyon okosat mondtak a Bécikének, legalább is Ők azt hitték, majd jót nevettek és mentek tovább. Azon, viszont Ők is nagyon csodálkoztak, hogy hogyan lehet az, hogy a sündisznó nem szúrja a kis bolond Bécike kezét miközben simogatja. Bécike nem beszélgetett senkivel és semmire nem válaszolt, bármit is kérdeztek tőle. Csendben hallgatta a sok ember ostoba fecsegését. Csupán, akkor szólalt meg, mikor valaki jót nevetett rajta. Akkor, lassan felemelte a tekintetét és így szólt

-Kinevettek emberek? Hogy, lehettek ilyen gonoszak?

Mikor, először hallották tőle ezt a mondatot sokan megdöbbentek, és esténként az asszonyok a kapuban állva, a férfiak a kocsmában beszélték meg a dolgot. Az asszonyok határozottan állították, hogy biztosan vannak tiszta percei is, és akkor mond ilyeneket, de az nagyon ritka lehet nála. Azon, meg végképp nem csodálkoztak, hogy ilyen lett a kis Bécike. Az anyja, az Ica egy alkoholista volt. A kocsma vele nyitott és vele zárt. Mondták, is neki mikor megtudták, hogy terhes hogy, Ica, nem kéne inni, mert tönkreteszed a babát, de Ica nem sokat foglalkozott a bölcs tanácsokkal. Továbbra is támasztotta minden nap a kocsma pultot. Pistának is hiába szóltak, hogy figyeljen jobban a feleségére, az csak legyintett és nagy ritkán hozzá fűzte: Engem nem érdekel, csak szégyen, és púp a hátamon, és lehajtott egy újabb felest, mert az italt Ő sem vetette meg. Mikor, a kis Bécike megszületett nem igazán voltak boldogok a szülők, mert a Pista csak azt ismételgette, nagy felelősség szakadt rá. Ica, pedig elvonási tünetekkel küzdött, mert nagyon hiányzott neki az alkohol. Alig, volt egy hónapos a kis csemete mikor megjelent a kocsma ajtóban, de nem engedték be. Nem igazán tudta megérteni, hogy miért nem. Azt, hogy szervezete ital nélkül maradt nem tudta elfogadni. Bécike születése után, nyolc hónappal meg is halt. Sokáig beszéltek róla a falubeliek, és ha idegen kérdezte, hogy mibe halt bele szegény ilyen fiatalon, akkor azt válaszolták, hogy kiszáradt, mint a föld. Valóban, úgy is nézett ki halála előtt, mint aki kiszáradt. Alig, volt negyven kiló és az a kevés bőr is furcsán tapadt a csontjához. A temetésen nem sokan voltak. Négy- öt ember az is idegen. A helyiek nem mentek el pedig voltak olyanok, akik egyetlen temetést sem hagytak volna ki, de ezt valami ok miatt kihagyták. Beszélték, hogy a Pista a legolcsóbb temetést kérte, de nem szólták meg érte, hisz nem érdemelt mást mondták. Alig telt el három hónap a Pista új asszonyt hozott a házhoz. szükség is volt, rá mert addig az anyja látta el Őt és a fiát. Az új asszonyka nagyon fiatal volt. Sokkal fiatalabb a Pistánál. Találgatták, kiféle, miféle lehet, de Pista soha nem mondott semmit, így szőttek egy történetet köré, amit oly sokszor mondogattak aztán, hogy igaznak is vélték, de hogy, mi volt az igazság azt csak a Pista és a jó Isten tudta. A fiatalasszony meséje úgy szólt, hogy szegény sorban nevelkedett és jelképes összegért a Pistának adták a szülők. Így, jól járt mindenki. Meseszerű történet, az igaz. Az viszont tény, hogy a fiatalasszony soha nem beszélgetett senkivel. Köszönése is egy néma fejbiccentés volt. A portát nagyon ritkán hagyta el. Inkább csak akkor mikor egy szelet zsíros kenyeret vitt Bécikének, mikor a nagy kövön üldögélt. Azt is némán adta oda. Gondolták is sokan, hogy lehet, hogy néma és azért nem hallják hangját, de Pistától erre vonatkozóan sem tudtak meg semmit. Mindenesetre nett, tiszta asszony volt, mert tiszta vasalt ruha volt mindig rajta is és Bécikén is. A Pista fehér ingjének a gallérja pedig mindig keményítve volt. Hónapok, évek alatt megszokták a falubeliek, hogy ilyen furcsa család él közöttük. Egy idő után már nem kérdeztek, mert Ők úgy is jobban tudtak mindent.

Három hónapja furcsa eset történt. A Bécike, mint mindig az erdő széli kövön üldögélt. Többen elmentek már előtte az nap és be, beszóltak neki, de Ő nem válaszolt, csak simogatta a sündisznót. Egyszer, csak a Géza toppant elé. Na, az túlzás, hogy toppant, inkább tántorgott, mert olyan részeg volt.

-Hol az Apád? Beszédem van vele. Már mindenhol kerestem, de nem találom. Tartozik nekem egy felessel és azt akarom, hogy adja meg, de azonnal.- A fiú nem szólt semmit és ez dühítette Gézát.

-Te bolond gyerek, még beszélni sem tudsz? Azt, azért meg tudod mondani, hogy hol az Apád?- a fiú teste kicsit megrándult, mint aki fél, de továbbra sem szólt.

-Szólalj meg! Hol az Apád? Beszélj, mert olyat teszek!

A fiú továbbra is hallgatott, ami nagyon feldühítette Gézát. Kikapta a sündisznót a fiú kezéből és taposni kezdte. Nem is nagyon érthető, hogy részeg testében hogy volt annyi erő, hogy halálra kínozza azt a szegény állatot, de így történt. Majd, mint ki jól végezte dolgát csendben elment.

Bécike, azóta is minden nap kiül a kőre, és arcát mossák a könnyek órákon át. Csendben, magányosan üldögél ott, mert nem járnak már arra a helyiek, hogy jót nevessenek rajta, hisz mit nézzenek egy síró emberen. Számukra a kis Bécike már nem egy kis bolond gyerek, hanem egy ember, ki minden napját azzal tölti, hogy órákon át sír. Furcsa az biztos, de nincs mit nézni rajta. Azóta, csendesebb lett a kocsma is, mert a Bécikét soha senki nem említi. Olyan, mintha nem is volna.