Olykor, olykor
Olykor, olykor, felsóhajtok mélyen,milyen jó is volt gyereknek lenni régen.
Akkor, még nem volt ilyen sok okos kütyü.
Mi, próbáltunk okosak, lenni,
vagy tudatlanságunkat leplezni.
A Tévé is fekete –fehér volt, ha, volt.
Hétfőn, adásszünet volt.
Anya, olvasott mesét ilyenkor.
A kenyérre, zsírt kent a nagyi.
Néha, cukor is került a tetejére.
Így, egybe volt a kalória és a desszert, és
mi, ettük örömmel.
A kertben játszottunk, órákon át.
Építettünk homokvárat.
Vizes homokból sütöttünk pogácsát.
Mindenki boldog volt.
Fáról szedtük a gyümölcsöt.
Estünk is nagyokat.
Maszatos szájjal kértünk bocsánatot, ha
rosszfát tettünk a tűzre.
( De, ki az, kinek nincs bűne? )
Tehenet fejtünk este.
Az, volt ám az élmény!
Főleg, ha rosszul fogtuk meg a tehén tőgyét.
Olyankor dőlt a sámli, mert fájdalmára,
mindig válaszolt Riska.
Ezért, szépen meg tanult fejni Juliska.
Az egész gyerekkor,
maga volt a vidámság, és a móka.
Mi, legalább még láttunk tehenet, és
soha nem gondoltuk volna,
hogy gyerekeinknek,a tehénről,
majd a Milka jut eszébe.
Ó, szegény tehén, milyen furcsa,
így kékre festve.
Nekünk még „ mezei” csokink volt.
Olyan, mint például a Kedvenc.
Na, nekem ez volt a kedves.
Volt kavics is, Duna és Tisza is.
De, mi azokat a kavicsokat szerettük,
amiből kis kertet építettünk.
Szerettük a sóskát,
és boldogan kergettük egymást.
Bújócskázni is szerettünk.
De, annak nem volt mindig jó vége,
mert volt, aki úgy elbújt,
hogy az egész család estig kereste.
Ilyenkor, jött az apai szigor, és a szobafogság,
ami elég unalmas volt, és alig vártuk, hogy
ismét futhassunk a réten.
Olykor, olykor, előjönnek a régi szép emlékek,
amit egy szuszra elmesélni lehetetlen,
de jobb is így,
mert a végén, még kicsordulna könnyem,
sóhajommal kisérve, hogy
ó, de jó is volt régen gyereknek lenni!
