Az utóbbi időben, azt vettem észre, hogy egyre kisebbek a betűk és ezért gyorsan el is fárad a szemem. Mivel is szembesültem naponta? Alig-alig tudom a csomagoláson található információt elolvasni. Nem derített nagy örömre ez a tény, de gondoltam, ez sem véletlen. Hisz, manapság minden kevesebb, mint ahogyan megszoktuk. Ami rég egy kiló volt, az most nyolcvan deka, ami fél liter volt, az most négy deci és sorolhatnám még. Na, persze az ára az nem lett kevesebb, sőt. Így, nem volt meglepetés, hogy a betűk kisebbek lettek, hisz változó világunkban semmi sem lehetetlen. Az viszont, hogy a tű foka is kisebb lett, és nem tudom már a cérnát befűzni, na, az már dühített. Megáll az ember esze, hogy még ezen a vacakon is spórolnak. Ezek után, nem volt meglepő, hogy gyakran fájt a szemem és könnyezett is. Aki gyakran lát, még azt fogja hinni, hogy örökké sírok, gondoltam. Aztán rájöttem, hogy e miatt nem kell aggódnom, mert a járványnak köszönhetően az én szememre, nem igen kíváncsi senki. Volt azért olyan pillanat is, amikor mindent rendben találtam. Ilyen volt mikor a tükörbe néztem és elég karcsúnak találtam magam. Na, ugye, hogy nem is híztam, győzködtem magam. A nadrág anyagával lehet gond, éreztem én, mert mosás után, szépen összement. A lakást is szépen, rendben valónak találtam. Igaz, kicsit furcsa volt, mert régebben naponta törölgettem a port, de ez a csoda bútorfény. Na, ez jó! Veszek még!  Kevés elégedettség, sok bosszúság. Ez volt az életem. A helyzet akkor kezdett dühíteni, mikor a közértben láttam egy szép kis dobozt. Olyan gusztán volt csomagolva. Gondoltam, ez kell nekem, de mi lehet benne? Jó lenne azért tudni, hogy mit is veszek. Forgattam a dobozt és meg is találtam rajta az aprócska cetlit, aprócska betűkkel, de, hogy mi a bánat lehet benne, bizony elolvasni nem tudtam. Így fájó szívvel, de ott hagytam, mert azért nem mindegy, hogy teát veszek, vagy valami gyógyhatású készítményt, vagy ne adj ég valami rovarirtót. Szomorúan és csalódottan sétáltam, mikor a belsőhangom szólt hozzám.

•  Te! Figyelj már! Esetleg egy szemüveg? Ki tudja. Talán. Lehet, hogy sokat segítene. //határozott volt ez a belsőhang./
• Soha! Érted! Soha! Hogy gondolod? Én, meg a szemüveg! Ó, nem! Isten őrizz! Olyan lennék, mint egy kis okos tojás. Na, haladjunk tovább!

Jól elbeszélgettem magammal, míg azon kaptam magam, hogy már veszem is le a szemüveget az egyik üzlet polcáról. Na, ez is megvan! Hazaérve, gyorsan fel is próbáltam az új szerzeményt, és láss csodát! Lehet, hogy nem is volt olyan jó ötlet? Elém tárult egy új világ. Bizony, a polcon ott pihentek a porszemek, és jót röhögtek rajtam. A szőnyeg színe is elég fakult már. Ezt is észrevettem, és az ablak sem csillogó tiszta, de láss csodát befűztem a tűbe a cérnát. Csodás! Milyen nagy találmány! Minden rendben is volt addig, amíg a tükörbe nem néztem, mert amit ott láttam, azt nagyon nem akartam látni. Bizony, bizony láthatóvá váltak azok a kilók, amik észrevétlenül rakódtak ide, oda a tavaszi bezártság alatt. Szomorú is lettem, mert kitisztult látásom által, karcsú alakom is elvesztettem. Nagy csalódás ez nekem. De, mivel minden kristálytiszta lett így ezt a csalódást is csak túlélem, mert szemüveggel még a borsószem is nagyobb a tányéron. Így, nem lesz nehéz kevesebbet ennem, mert az adagokat is reálisabban mérhetem fel és egyszer talán a tükör is azt mutatja majd, amit a lelkem szeretne. Egy biztos. Szemüvegen keresztül minden más.